Immánuel: Esély!

ehéz és hálátlan feladatot kap a próféta, szembesítenie kell a népet azzal, ahogyan Isten látja őket (Ez 16,1-34). Bizony nem könnyű ez, mert nem akarják úgy látni a dolgokat, ahogyan Isten látja. Szerintük minden rendben van. Meg vannak elégedve magukkal, és nincs bennük bűnbánat. Nem akarják látni bűneiket. Mi sem szeretjük, ha megmondják vétkeinket, rámutatnak hibáinkra. Azonban a gyógyulás felé vezető fontos állomása a magunkkal való szembenézés. El kell fogadni, hogy valóban úgy van, ahogy Isten lát. Valóban vétkeztem, és nem vagyok méltó, hogy Isten a fiának nevezzen. A kánaáni asszony ebben mutat utat, alázattal elfogadta, amit az Úr mondott róla. Úgy van, Uram, és ez nagyon nagy dolog. De az ilyen őszinte vallomás nélkül nincs gyógyulás. Mert ennek az eredménye volt, hogy hite által meggyógyult a lánya.

Isten elmondja milyen is volt Izráel. Gyűlölték, senki nem szerette, sőt Egyiptomban el akarták pusztítani őket. Senki sem szánta meg őket, mert Isten népétől mindig szabadulni akar a világ. Sátán pusztítja Isten gyermekeit, mert a kezében akarja tartani az embert. Mindent megtesz a gonosz, hogy ne szabadulhassunk ki uralma alól. El akar pusztítani a gonosz, és nemcsak úgy, hogy ezen aktívan munkálkodik, hanem úgy, hogy elválaszt Istentől. Istennel való kapcsolat nélkül olyanok vagyunk, mint a kidobott csecsemők. Ha testileg nem is mindig, de lelkileg elpusztulunk. Isten nélkül pusztul az ember.

„De én arra jártam,” Ő arra jár, amerre szenved az ember. Ott van az elhagyatottnál, meglátja, és kegyelmét kínálja. Nyújtja a kezét segítségre. Vajon látjuk-e? És nyújtjuk-e mi is? Kiáltunk-e, mint oly sokan, názáreti Úr Jézus Krisztus könyörülj rajtam? Mert lehet kiáltani.

Az Úr, amikor meglátta a kiszolgáltatott, halálra ítélt népet, azt mondta: Maradj életben! Az emberek azt mondták, nem kell, pusztuljon, Isten pedig így szól: Maradj életben! Ezt látnunk kell, Isten ilyen, Ő az életet akarja. Ha lemondtak rólad, ha nem kellesz senkinek, Ő azt mondja, nekem kellesz. Nem azért mert vonzók vagyunk, hanem azért, mert Ő könyörületes. Azt akarja, hogy életben maradjunk, az Övéi legyünk. Neki kell a legszegényebb, a leggyámoltalanabb ember is. Ő nem dob ki. Inkább kiemel a mélységből és rendbe rak.

Micsoda szeretet, gyöngédség jelenik meg mindabban, amit olvasunk. Maga Isten tette tisztába övéit. Megfürdette, lemosta, majd bekente testápolóval, és felöltöztette. Mindent megtett, hogy megtisztuljon, meggyógyuljon, és szép legyen.. Vonzó legyen, más népek számára. Krisztusban ma is ezt cselekszi, Jézus vére által kimos a bűn szennyéből, és úgy formál, hogy vonzó legyen a hit mások számára is. Szépségednek híre ment. Gondolhatunk, Sába királynőjére, aki messzi földről utazott Jeruzsálembe, hogy lássa Isten munkáját. Vajon ma jönnek messzi földről a hitünk végett? Kíváncsiak az emberek Jézus tanítványaira, a Krisztus követő életre?

Azonban Izráel elbizakodott, magának tulajdonította szépségét, eredményeit. Pedig, mindent Istennek köszönhetett. Mi is mindent az Úrnak köszönhetünk. Ő emel ki a mélységből, fogad fiaivá, és teszi áldássá az életünket. Mégis, hányszor hűtlenné válunk. Másban, gyakran önmagunkban, pénzben, hatalomban bízunk. Azonban ez mind paráznaság. Ha nem Őbenne vetjük minden bizodalmunkat, hűtlenekké válunk. Izráel is paráználkodott. Mi volt a paráznaság? A nagy hatalmakhoz fordult, tőlük várta a támogatást és az oltalmat. Ennek fényében végig kell gondolnunk, hogy nem paráznaság-e, amit mi teszünk? Mert mi is politikai hatalmaktól várjuk a támogatást, a segítséget. A világgal való barátság azonban Istennel való ellenségeskedés. Az Úr azért küldi igéjét, hogy szakítson a világgal, és forduljunk teljes szívünkkel Hozzá.

Örömmel emlékezik az apostol arra, amikor a Galatákhoz érkezett, pedig testileg nehéz pillanat volt (Gal 4,12-20). Magán hordozta a hitéért kapott sebeket. Nem volt egy megnyerő látvány, egy szuper hős. És ők nem azt nézték, hogy a feltámadott Krisztusnak hogy lehet ilyen képviselője. Nem azt mondták, milyen Isten az, akinek így néz ki a szolgája. Isten angyalát, az Úr követét látták benne. Nem a kinézetére, hanem az általa hozott üzenetre figyeltek. Mindig az üzenetre figyeljünk, arra, amit nekünk üzen az Úr.

Pál úgy írja, kísértés, a külsőt nézni, vagy a beszédkészséget. Ők nem erre figyeltek, hanem úgy fogadták Pált, mint az Úr Jézus Krisztust. Pál lényén átsugárzott a Krisztus jelenléte, és ez megragadta őket. Nagy hatással volt rájuk, hogy az apostol nem a szenvedéseire figyel, nem gyógyulni akar, hanem mindennél fontosabb neki az evangélium hirdetése. Ő menteni akarja a pogányokat, ezért Krisztusról beszél. Az összevert Pálon keresztül a hatalmas és erős Krisztus nyilvánul meg. Mert nincs nagyobb erő, mint győzni önmagunk, kényelmünk felett.

Elmondja azt is, hogy még a szemüket is kivájták volna és Pálnak adták volna. Micsoda szeretettel fogadták az evangéliumot, mennyire vágytak rá, ha még a szemük világát is odaadták volna Pálnak. Ne feledjük, Lisztrában megkövezték Pált és elképzelhető, hogy a szeme is megsérült, hisz azt gondolták, hogy meghalt. Nagyon megviselt állapotban lehetett Pál, és ez sem hátráltatta az evangéliumot. Annyira éhesek és szomjasak voltak az élet igéjére, és vágytak az új életre. Én is vágyakozom az új életre? Az evangéliumért mindent megteszek?

Ennek ellenére a törvényhez, cselekedetekhez akarnak visszatérni. Pedig átélték, Krisztus mindenre elég. Nem kell a kegyelmet kipótolni, de szabad és kell mindennap belőle élni. Pál nem mond le róluk, tovább fáradozik értük. Olyan jó, hogy az Úr ad esélyt a visszatérésre, ragadjuk meg, és éljünk a kegyelemmel!

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.