2021. szeptember 20., hétfő

Védőöltözet

 

I

sten újra és újra szól a prófétához, általa Izráel népéhez (Ez 13,1-14,23). Isten szava világosságot kínál, és ha befogadják, jól fogják látni az életüket. Mert Isten maga felé igyekszik fordítani a szíveket, a rossz, a halálba vezető útról kívánja őket visszatéríteni. Azonban vannak más, önjelölt, vagy udvari próféták, akik azt mondják, amivel megbízzák őket, amit a király akar kommunikálni. Ez legtöbbször egybeesik azzal, amit a nép hallani szeretne. Mit szeretnének hallani? Azt, hogy megtérés, a bálványoktól való elfordulás nélkül is minden rendben lesz. Isten megkönyörül, és nem fenyeget semmilyen veszély. Minden jóra fog fordulni.

Isten azonban jól látja mindezt, ezért a hamis próféták ellen szól. Az igét Ezékielnek kell tovább adnia. Milyen nehéz is, prófétálnia a prófétáknak. Azt mondják majd, ne gondold, hogy csak téged választott az Úr. Mi is az Ő nevében beszélünk. Ne légy gőgös Ezékiel. Így van ez ma is, aki próféta, igehirdető, mindenki azt gondolja, hogy Isten üzenetét adja tovább. Nehezen hallják meg az igehirdetők, tanítók, ha nekik üzen Isten. Meghallom az Úr szavát? Vigyázni kell, hogy mit mondunk, ne a magunkét, hanem mindig azt, amit Isten kijelent. Ha nincs üzenetünk, inkább ne szóljunk.

Fontos üzenet, nem minden származik az Úrtól, amit az Ő nevében mondanak. A hamis próféták is hivatkoztak bibliára, Istentől való látomásokra.  Azonban nem Isten szólt hozzájuk. Azért, mert valaki hivatalos próféta, még nem biztos, hogy Isten küldte, és Ő szól általa. Mindent, amit hallunk tegyük az ige mérlegére. A hamis próféták mindig ügyelnek arra, hogy meg ne bántsák hallgatóikat. Nem beszélnek bűnről, ítéletről, csak szeretetről. Ezért Isten megítéli a hamis szolgálókat.

Vannak, akik a maguk gondolatait prófétálják, varázslásba viszik Isten népét. Nem tagadják meg az Urat, hanem mellé tesznek okkult praktikákat. Mintegy ki akarják egészíteni babonás varázsszalagokkal. Isten megoldását, az Ő kegyelmét nem kell kiegészíteni, a mindenféle erőt, szerencsét, oltalmat, gyógyulást kínáló eszközök, nem Istentől valók. A gonosz próbál ezeken keresztül befolyást gyakorolni, és magához vonni. Ezek leterhelnek lelkileg, és bezárnak az ige előtt. Az ilyen dolgoktól szabadulni kell. Az Úrnak van hatalma megőrizni a Hozzáfordulókat. Az igazi oltalom Ő maga. Nincs szükség a gonosz semmilyen praktikájára, még ha népszerű is az, és sokan ajánlják. Mindent ami bálvány, varázseszköz távolítsunk el életünkből, és csak az Úrra támaszkodjunk. Van szabadítás ezekből is.

Nagy mélységbe jutott az Úr népe. Már a régi nagy Istentől való emberek sem segíthetnének rajtuk. Noé sem menthetné ki őket az Ítéletből. Miért? Mert nem változnak, nem fordulnak el bálványaiktól.  Noé korának embere nem rendelkezett az Úr törvényével és nem voltak prófétáik sem. Izráel azonban folyamatosan hallja Isten szavát, és ennek ellenére a bálványokat fogadták szívükbe, azokat tisztelik, és azok szokásai szerint élnek. Amíg ezeket nem számolják fel és nem fordulnak őszintén Istenhez, hiába keresik fel a prófétát.

Nem így vannak ma is sokan? Mindenféle bálványra, emberi véleményre hallgatnak, ezekben reménykednek, amikor még rosszabbra fordulnak a dolgok, akkor Istentől várnak választ. Isten üzeni, addig nincs más válasz, csak ítélet, amíg igazán meg nem tisztítják szívüket. Tiszta szívből keressük az Urat. Ne csak akkor, ha más nem segít, jöjjünk Hozzá azonnal! Amíg nincs megtérés, nem kerülhető el Isten ítélete. A nyomorúságok nem véletlenek. Eltöröm a kenyér botját, mindezt azért, mert nem akarnak Őreá hallgatni. A végtelenségig nem mehet a bűn. Ezek az emberek nem vették komolyan, úgy gondolták Isten ezt nem engedi meg. Mi mit gondolunk?

Pál apostol rámutat. Hogy már nincs szükség közvetítőre Isten és ember között, mert Jézus által személyesen felkereshetjük mennyei Atyánkat (Gal 3,19-4,7). Segítségül hívhatjuk, majd mindennap a jelenlétében élhetünk. A törvény pedig odasegít Hozzá. Rámutat, magunk erejéből nem tudunk Istennek megfelelni. Magunkban képtelenek vagyunk jól élni. A törvény azonban rámutat, van megoldás, és ez nem más, mint a Krisztus. Amiből a törvény nem tud megszabadítani, abból az Úr csodálatosan megszabadít. Nemcsak megszabadít, hanem képessé tesz az ige szerinti életre. Most már hit által kapcsolatban lehetünk Urunkkal. Ő szól, szava erő. Azt jelenti ez, mindennap feltöltődhetünk, és Vele indulhatunk a gonosz elleni harcba.

Krisztust öltöttétek magatokra, írja az apostol.  A régi természet öltözetét leveszi rólunk és új ruhába öltöztet. A bűn továbbra is jelen van a világban, de aki Krisztust magára ölti, védőöltözetet kap.  Odamehet a még fertőzött emberek közé, mert Krisztus Lénye védelmet nyújt.  Ez lényeges, mert ma is ha fertőzöttek közé kell bemenni, be kell öltözni, és ha hisszük, hogy az emberi védőfelszerelés megóv, akkor higgyük, hogy a Isten védőfelszerelése is hatásos a világ minden vírusa ellen.  Az Úr megóv a bűn hatásától, ha Krisztusban vagyok.

Amíg az Úr Jézus nem jött el, kiskorúságban élt az ember. Ez a világ leuralta, szolgák voltunk. És ez igaz akkor is, ha még nem ismertük meg Jézust, és Nélküle élünk. Jézus nélkül szolgaságban él az ember, a látszat ellenére is. Ez a világ nagyon harsogja a szabadságot, de Krisztus, a Belé vetett hit nélkül, nincs szabadság. Azonban Isten elküldte a Fiát, Jézust, ez a világ legnagyobb eseménye és híre. Nem az a szenzáció, hogy az ember kilép a világűrbe, és már szinte turistáskodni is lehet ott. Nem! Az igazi szenzáció, hogy Isten belépett a föld légkörébe, és rátette a lábát erre a bolygóra. Isten itt van, megközelíthető.

Eljött, hogy megváltson a törvény átkától. Magára vette az átkot, és így hit által Isten fiaivá lehetünk. Ezért a Lélek által kiálthatjuk, Abbá, Atyám! Ez csodálatos, már nem vagyunk szolgák, hanem fiak, éljünk is fiúként. Ha fiak vagyunk, van örökségünk, a menny. Krisztusért az élet örökösei vagyunk. Ilyen kegyelemben részesít Isten, ilyen csodálatos jövőt készít.

 

 

Itt van Isten köztünk

 

1. Itt van Isten köztünk: Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni. :/: Itt van a középen: Min -

den csendre térve Ő előtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hallja itt az Ígét: Adja néki

szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent,

szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha

mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angya -

loknak módján Színed előtt állván Bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben

Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis vi-

rág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj Uram, Vidáman Fényessé-

ged látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképen, Békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd

meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel-

Szállhassak sasszárnyon: csak Te légy világom!

6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/:

Mindig közellévő: Jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn

Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

 

 

Isten áldásával.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése