Krisztussal együtt

 

M

egtörtént az elpecsételés, következik az ítélet (Ez 10,1-22). Szomorúan láthatjuk mindezt, mert Ezékiel könyörgött az Úrhoz, de ezt az imát nem követte a nép körében bűnbánat, így az ítélet elkerülhetetlen. Önmagában az imádság nem segít, hordozhatunk másokat, de ha az adott személy, vagy itt, Izráel népe nem ismeri fel bűneit, és nem fordul el azoktól, nem történik változás. A kegyelem mindig a bűnbánat nyomán válik valósággá. Ha nincs bűnbánat és a bűntől való elfordulás, és Isten akaratának a komolyan vétele, az ítélet nem maradhat el.

Azonban van maradék, vannak, akik nem tagadták meg az Urat, és olyanok is, akik meghallották a prófétai szót, és visszatértek az Úrhoz. Elfordultak a bálványoktól és Istent szolgálják. Azért szól Isten a szolgái által, hogy meghalljuk. Aki hallja, az Úr szavát lehetőséget kap a megtérésre, a változtatásra. Az ítélet nem azonnal érkezik, már Jeremiás is hirdette Isten akaratát. Általa is rámutatott az Úr a bálványimádásra., és meghirdette, ha nem fordulnak el a hamisságtól, jön az ítélet. Kaptak időt is, azonban a többség nem ragadta meg ezt a felfoghatatlan lehetőséget. Mert Isten kegyelme felfoghatatlan. Nem pusztítja el a bűnöst, az engedetlent, aki mindig a maga feje után jár, és bálványokat keres magának. Keresi őt, jelez neki, és mindent megtesz, hogy a bűnös megtapasztalja irgalmát. Azonban az adott személyen múlik milyen választ ad Isten közelítésére. Milyen választ adok az Úrnak?

A gyolcsba öltözött férfi hajtja végre Isten parancsát. Csodálatos az Úr közelében élő személy. Az Úr Lénye átjárja és így a tűz sem árt neki. Igazi, teljes oltalom az Úr jelenléte. Úgy van, ahogyan a Zsoltáros is mondja, az Úr a legnagyobb veszélyben, a legpusztítóbb helyzetekben is oltalom. Amihez mi magunktól nem érhetünk sérülés nélkül, azt az Úrban való elrejtőzés által megtehetjük. Az Úr oltalom.

A tűz azért nem árt a gyolcsba öltözött férfinak, mert az Úr háztartásában élők között nincs bűn, szenny, amit a tűznek kellene eltávolítani. Isten jelenlétében nincs semmi szennyeződés. Akit az Úr vére megtisztít az is tiszta lesz. A Szentlélek pedig tisztán tartja a szívünket. Folyamatosan kezel és kiégeti mindazt, ami még fertőz, ami beszennyez.

Jó látni, Isten közelében mindenki egy irányba tart. Nincs széthúzás, hanem tökéletes egyetértés. Mi nem az első kereket, hanem a Jó Pásztort követjük. Ő is egy irányba, az élet felé halad. Aki Őt követi és nem tér le a nyomából az is a jó irányba fog haladni. Ha figyelünk az Úrra, nem lesznek magánutak, nem lesz széthúzás, mert Isten országában rend van. Akkor haladunk, ha előre, az Úrra nézünk.

Pál beleszületett a zsidó hitbe, mégis kegyelemre van szüksége (Gal 2,15-21). Miért? Mert bűnös. Mindegy hová születünk, bűnösök vagyunk. A felekezetbe, vagy egy adott nép közé való születés sem mentesít a bűn alól. Mindenki a Krisztusba vetett hit által igazul meg. Mindenkinek Krisztus szabadítására van szüksége. Ha Pál apostolon sem segített az ószövetségi hagyomány, a vallása, lássuk meg, rajtunk sem segít. Nem elég beleszületni egy vallásba, újjá kell születnünk Isten igéje által.

A megigazulást Krisztusban keressük, írja Pál apostol. Ő maga is felismerte, hogy törvény által nem válik igazzá, így a damaszkuszi találkozás után, Krisztust kereste. Az igét kézbe véve kereste az Urat. Keressük mi is Őt. Keressük Nála a szabadulást, az életváltozást, a megbékélést!

Pál megvallja a nagy változást, Krisztussal együtt keresztre van feszítve. Vagyis amikor meghódolt Krisztus előtt, addigi életét, bűnös lényét keresztre adta. A kereszten meghalt a régi embere, így már nem ő él. A régi Pál, a Saul, meghalt. Ez eredményezte Pál megfordulását. Damaszkuszban keresztre adta önmagát, az ó emberét, és már nem az énje él, hanem befogadta Krisztust. Krisztus Lénye él benne, az formálja, és irányítja. Az igazi változás akkor következik be az életünkben, amikor keresztre adjuk magunkat. Itt értjük meg, mit is jelent felvenni a keresztet. Halálba adom magam, halálba adom a saját vágyam és akaratom. A kereszt meghalást jelent.

Most már Krisztus él bennem, írja az apostol. El tudom én is mondani, hogy meghaltam Vele együtt, és most már Ő él bennem? Ha igen, akkor az meg is látszik. Akkor már az Ő természete és Lénye nyilvánul meg. A váratlan és nehéz helyzetekben már nem úgy nyilvánulok meg, mint eddig, nem úgy reagálok, mint eddig, mert Krisztus az, Aki megnyilvánul bennem.

Aki átéli, amit Pál leírt, az már Neki él. Az már egyedül Jézusban, az Isten Fiában való hitben él. Őt követi és Neki szolgál az ilyen ember. Annak a Jézusnak, Aki szeretetből önmagát adta értem. Ilyen Urunk van, nemcsak mondja, hogy szeret, hanem a kereszten be is mutatja. Az értem való szeretetből ment a keresztre. Értem, értünk vállalta a kereszthalált, azért, hogy mi elkerülhessük Isten ítéletét. Ami nekünk járna, azt magára vette, és elszenvedte helyettünk. Ilyen Urat érdemes szolgálni, és érdemes Rá hallgatni.

 

 

Már keresztem vállra vettem

 

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok.:/: Mindenem vagy, árva let-

tem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak

remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-meg-

érzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Meg-

váltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykö -

rébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösség -

gé lesz reményed, Égi látássá hited.

 

 

Isten áldásával.