Gyógyító kéz

S

amáriába, az északi országrész fővárosába visz minket Ézsaiás (Ézs 28,1-15) és amit ott látunk elszomorító. Az ország nem veszi komolyan a prófétai szót, úgy gondolja nem lesz abból semmi. Mivel nem veszik komolyan Isten üzenetét, az életüket sem változtatják meg. Minden marad a régiben és tovább járnak az engedetlenség, a bálványimádás útján.  Az ítélet  nem teljesedett még be, ezért bíznak annak elmaradásában. Az állandóan változó politikai helyzet sodorja őket. Mivel jelenleg jónak tűnnek számukra a történések, nem tartanak bűnbánatot, nem érzik szükségét a megtérésnek az Úrhoz való visszafordulásnak. Sajnos Isten mai népe sem különb, mi is a politikai változásokra figyelünk, és azoktól várjuk a megoldást. Nem az igére építünk, hanem emberekre.

Az ige azonban biztosan halad a beteljesedés felé.  Mivel Samáriában „a majd megússzuk” a jelszó, és nem a megtérésről gondolkodnak, Isten küldi ítélet végrehajtó eszközét. Jön az erős, a hatalmas, senki nem tudja megállítani, csak Isten, amennyiben megbánja a nép bűneit. Azonban ők nem látják a veszélyt, lefoglalja őket a szórakozás. Az Isten igéje és az imádság helyett a bor a tanácsadójuk. Ennek meg is lesz a következménye, elvesznek.  De a próféta látja a távoli jövőt, amely maradékról üzen, lesz maradék, lesz egy csoport, amely majd az Úrban fog bízni. De ez az időszak csak az ítéletes napok után következik. Nekünk nem kell megvárni Isten keményebb szavát, hiszen kitöltötte pünkösdkor a Szentlelket, így általa felismerhetjük Urunk vezetését, Rá támaszkodva a legkritikusabb pillanatokban is megmaradhatunk a hitben és az engedelmességben.

Azonban ennél is megrázóbb a déli országrészben élők hozzáállása. Ők sem veszik komolyan a prófétát, hanem hamis biztonságban ringatják magukat. A birodalom kisebb válságon ment keresztül és ők is a forradalmi forrongásokhoz csatlakoztak, a lázadásban bíztak. Isten papjai pedig az alkoholhoz fordultak, mivel nem az Úré volt az életük, nem Rá figyeltek, nem Neki engedelmeskedtek, kellett valami más, ami által tudtak a népnek valamit mondani. Megdöbbentő ez, nem Isten Lelke, hanem az alkohol inspirálja az üzenetet, ha nem a Lélek, akkor valami más fog betölteni minket. Bizony őszintén kell az ige tükrébe beletekinteni és megkérdezni, vajon mivel töltekezem be, Igével, vagy alkohollal, esetleg más doppingszerrel? Ha nincs igei látás, helyére kerül a szabály, a helyi törvény. Milyen érdekes, hogy a farizeusoknak pont erre mutatott rá az Úr Jézus. Isten törvénye helyébe saját hagyományaikat rakták.  A keskeny úton csak az ige tud vezetni. Idegen forrásból hamis útmutatást nyerünk, rossz irányba haladunk.

„Halljátok az Úr igéjét” – mondja a próféta, meg kell hallaniuk, és meg is fogják hallani a csúfolódók, akik szerint nem kell a Bibliát komolyan venni. Meg fogják hallani, hogy beteljesedik az ige. De benne van, azaz üzenet is, hogy vegyük végre komolyan, és halljuk meg az igét most, és ne várjuk meg az ítélet eljövetelét.

Komolyan lehet venni az evangéliumot még idegen közegben is. Tegnap láttuk a sziroföníciai asszony életében, aki pogány földön lakott, de amikor hallotta a Jézusról érkező híreket nagyon komolyan vette őket. Jézus hazájába érkezésekor pedig azonnal felkereste, nem törődött azzal, mit szólnak polgártársai ehhez a lépéséhez. Az asszony egy számukra idegen nép fiát, egy zsidót keresett fel. Ő azonban nem törődött mások véleményével, hanem komolyan vette, amit az Úrról hallott és az élet bizonyította, hogy jól döntött. Mert mindig az dönt jól, aki a Bibliára, Jézusra hallgat. Ezt a döntést az élet előbb-utóbb mindig igazolja.

Mostani történetünkben is pogány területen látjuk Urunkat (Mk 7,31-37), mert Ő betölti azt a küldetést, amit a zsidóknak kellett volna, és viszi az evangéliumot, Isten kedves esztendejének hírét a népek közé. Hosszú utat tesz meg, amíg a történet helyszínére érkezik, és mint annyiszor most is megelőzi a híre. Hamarább odaérkeznek az általa elvégzett cselekedetek hírei, mint Ő maga, azonban ezek a hírek mozgósítják, a bűn, a betegség, és a gonosz erőitől szenvedőket. Sőt nemcsak jönnek emberek Hozzá, hanem hoznak másokat is. Mennyi együttérzés van ezekben az emberekben, nemcsak magukra gondolnak, hanem szenvedő társaikra, azokra is, akik talán egyedül nem tudnának Jézushoz jutni. Mint ahogy ez a süket néma ember is hátrányban volt a többivel szemben, de ezt a hátrányt kiegyenlítették azok, akiknek fontos volt az ő élete is. Nem kis dolog ez, hiszen a 38 éve beteg nem talált olyan személyt, akinek fontos lett volna, aki kész lett volna áldozatot vállalni érte, hogy a megfelelő pillanatban bevigye a tóba. Vajon ma tudunk-e mi áldozatot vállalni azért, hogy másokat Jézushoz segítsünk? Egyáltalán hisszük-e, hogy Jézus ma is, megoldás a gyermekeink, rokonaink, barátaink, szomszédjaink és minden embertársunk számára.

Akik a süketnémát Jézus elé vitték, hittek Benne, hitték, hogy meg tudja gyógyítani a betegjüket, ezért kérték, hogy tegye rá a kezét.  Isten mai népe, hiszed-e, hogy Jézus keze ma is gyógyító kéz? Hiszed-e, hogy Ő meg tudja változtatni azt, ami elromlott, amit a bűn tönkretett? Mert ha nem így hiszünk Jézusban, akkor ne várjunk javulást. Ha nem hisszük, hogy, amit kérünk meg is tudja tenni, akkor nem is történik semmi.

Fontos azonban, hogy ne mi akarjuk megmondani Jézusnak, miként oldja meg a problémát, hogyan cselekedjen, hanem lássuk meg, hogy az Ő gyógymódja változatos. Olyan elemeket is felhasznál a gyógyításban, amiktől mi talán idegenkedünk, de a csoda, hit által megy végbe. Előbb a fülét, a hallását gyógyítja meg, mert hallania kell az igét, és a nyelvéhez már a fülén keresztül érkezik meg a gyógyító erő. Ezen események a Jézussal való egyedüllét alkalmával mennek végbe. Ennek az embernek a legnagyobb szüksége a Jézussal való egyedüllétre volt. A Vele való közösségben kezdett el gyógyulni, talán először a belső sérüléseket kezelte így Jézus. A süketnéma emberben lehetett vád Istennel szemben a sorsáért, és ezt kezeli most Jézus a magányban, a csendben. Amikor belül Istennel és önmagával rendbe jön, akkor következhet a test gyógyulása.

Ennek az embernek a betegsége rámutat a mi kettős és súlyos problémánkra. A hallás és a beszéd problematikája ez. Nem halljuk Isten szavát, és ha nem halljuk, akkor beszélni, bizonyságot tenni sem tudunk. Akkor csak dadogunk, amikor vallani kellene. Először a hallásunkat kell rendbe tétetni az Úrral, kérni, hogy ne csak hallgassuk, hanem halljuk is meg az igét. Ha ez megtörténik, akkor lesz miről beszélni.  A sorrend fontos: előbb a fül, a hallás, azután a nyelv a beszéd. Sok helyen fordítva van, „hallás nélkül”, megy a beszéd. Így azonban nem igét hirdetünk, csak mondjuk a magunkét. Az Úr őrizzen ettől minket.

Csend van bennem

Csend van bennem, és emlékezem,

Képe a múltnak ím, megjelen,

Vétket látok s gondozó kezet,

Szennyből, a sárból, mint kivezet.

Mért szeret Isten, mért szeret még,

Hogy lehet mért nem mondja ki: elég!

Féltő karja újra átölel,

Áttört kezéhez szívem közel.

Csend van bennem, és emlékezem,

Mily sok ajándék, nagy kegyelem,

Mily sok áldás, mily sok türelem

Kísérte végig az életem.

Mért szeret Isten...

Csend van bennem, és emlékezem

Sokszor volt könnyes mindkét szemem,

Oly sok bánat, fájdalom is ért,

Hozzá futottam irgalomért.

Mért szeret Isten...

Csend van bennem, és emlékezem,

Hála, dicséret él szívemen.

Hogy köszönjem múltat és jelent,

Holnapom védő, őrző kezet.

Mért szeret Isten...

Isten áldásával.