Menetközben

A

 korábbi fejezetekben láttuk mennyire önmagában, saját politikájában bízott Izráel népe. El sem tudták képzelni, hogy ők egy idegen nép által legyőzetnek, fogságba kerülnek. Mennyire nem vették komolyan Isten Ézsaiás által küldött üzeneteit. Most, amikor már mögöttük van Jeruzsálem eleste a rabláncon megtett hosszú út Babilóniába, kétségbe vannak esve (Ézs 40,12-32). Teljesen elcsüggedtek és úgy vélik, innen nincs visszatérés. Még Isten sem tud rajtuk segíteni. Vége országuknak, történelmüknek, népüknek. A próféta feladata, hogy hit és ige által kiemelje őket a csüggedés mocsarából. Mert ebből a nyomorúságból csakis hit és Isten igéje által kerülhetünk ki. Ő tud ebből az állapotból kihozni, ha belecsúsztunk.

Először is meg kell látni, hogy nincs Istenhez, az élő Istenhez, Izráel Istenéhez fogható. Azt gondolta a fogságban élő nép, hogy Babilónia istene erősebb Jákób Istenénél. Rá kell döbbenni, hogy nem azért foglalta el országukat ez a nép és hurcolta őket fogságba, mert az ő istenük az erősebb. Saját vereségük-kudarcuk nem jelenti Isten vereségét, vagy kudarcát. Azért kerültek nyomorúságba, mert engedetlenek voltak, Isten megengedte Babilonnak a fölöttük való győzelmet. Babilon istenei emberek által készített szobrok, ezáltal tehetetlenek.

A próféta hangsúlyozza, hogy Izráel Istene Teremtő Isten. Ő alkotta a világot é formálta az embert. Életük Tőle való ajándék, mint nép pedig az Alkotó Isten kiválasztott tulajdonai, akikről Ő soha nem feledkezik meg. A prófétán keresztül Isten szólít meg minket: „Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé?” Bennünket kérdez most az Úr személyesen: Miért beszélsz így? Mert ugye mi is szoktuk azt gondolni, Isten nem figyelt ránk? Az istentelen gonosz embereknek jól megy a sora, de a hívőnek mennyit kell szenvedni, sok mindenből kimarad, biztosan nem törődik az Úr az övéivel. Nem ismerősek ezek a gondolatok? Isten azonban most, a szívünkre helyezi, hogy nincs előle rejtve az életünk. Neki mindig gondja van gyermekeivel, tudja mi és miért történik körülöttük. Tudja, mire van szükségünk ahhoz, hogy krisztusivá formálódjunk. Jó felismerni, hogy tanítványnak nem azt jelenti, hogy semmiféle baj nem ér minket, hanem azt, hogy a bajban sem vagyunk magunk, mert Urunk nyújtja felénk szabadító karját. Ezt kell most Izráelnek is meglátnia. Isten ott van és cselekedni fog érettük hatalmasan. Azonban ezt hittel, és türelemmel ki kell várni. Isten szótárában nem létezik a türelmetlenség, kapkodás.

A fejezet végén sokszor idézett csodálatos szavakat olvasunk. Hányszor jelentenek ezek erőt a számunkra és emelnek fel a padlóról, segítenek tovább, amikor elakadunk (40,29-31). Ezekből a versekből jó ha meglátjuk, nem építhetünk saját erőnkre és képességünkre, mert a legkiválóbb ember ereje is elfogy, vagy eljár fölötte az idő. Amire tegnap képes volt azt ma már nem tudja megtenni, vagy nem olyan minőségben bírja elvégezni, mint korábban. Mennyire gördülékenyebbek volnának mindennapjaink, könnyebbek lennének kapcsolataink, ha ezt előre komolyan vennénk.

Benne van az is az igében, hogy bizony még az Úrnak való szolgálatban is meg lehet fáradni, azonban nem szükség kimerülni, elcsüggedni, mert ígéretet kapunk, a megerősítésre. Hogyan működik a megerősödés? Először is az ige általi feltöltődésen keresztül. Másodszor pedig, úgy, hogy az olvasott igét komolyan veszem, és aszerint cselekszem. Ha elkezdem tenni, amit az Úr mond, megtapasztalom, hogy menetközben kapok erőt, a feladat elvégzéséhez. Ha csak várunk, nem lesz erő. Isten ereje nem úgy működik, hogy valami szuper energia áramlik szét bennem, hanem mindig menetközben kapjuk. Ne várjunk érzésekre, hanem cselekedjünk, mint a tegnapi igében a tanítványok. Ők sem értették miért kell a szamarat elkötni, de engedelmesen tették, amit a Mester kért tőlük. Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, és ez az ígéret nincs életkorhoz kötve: Egyedül csak a Benne való bizalom a feltétel. Lehetünk Ábrahám korában, ha az Úrban bízunk, korunk és egészségi állapotunk ellenére áldott eszközei lehetünk az Úrnak.

Jézus bevonult Jeruzsálembe, ám az útja nem Dávid trónjára vezetett, az Atya házába, az imádság házába (Mk 11,12-19).  A templom felé haladva egy fügefa mellett vezetet el az útja, szeretett volna fügét enni, azonban a fán nem talált gyümölcsöt. Talán furcsálljuk ezt az eseményt, de tudnunk kell, hogy a fügefa Izráel népének a szimbóluma. Amikor Jézus fügét keres, akkor jelzi, hogy eljött hozzájuk az Atyától, hogy gyümölcsöt keressen az életükben.  Azonban Jézus, terméketlennek látja Izráelt. Kedves Olvasó Testvérem, vajon talál-e gyümölcsöt az Úr az életedben? Vagy egyáltalán mit talál az életünkben? Megelégedtünk, a kegyelem ajándékával és úgy gondoljuk nekünk nincs semmi tennivalónk? Azért kaptunk kegyelmet, hogy szolgáljunk vele, és teremjünk gyümölcsöt.

Amikor beérnek a templomba, nem azt találja Jézus, aminek ott kellene lenni. Mondhatnánk második csalódást kapja népétől. A templom udvarán imádkozó, Isten kereső pogányoknak kellene lenni. Ezzel szemben kereskedelmi központot létesítettek azon a helyen. Ez a vezetők által elfogadott gyakorlat volt, Jézus mégsem hagyja jóvá, hanem megtisztítja, és visszahelyezi eredeti rendeltetésének, az imádságnak.

A testünk, az életünk a Szentlélek temploma, mit talál benne Jézus? A templomba nem vinnénk be olyan dolgokat, amiket az életünk szerves részének tekintünk. Felháborodnánk, ha valaki égő cigarettával lépné át a templom küszöbét. Nem örülnénk, ha bent alkoholt fogyasztanának, de az életünkben megtűrjük ezeket. Sőt már a fiatalkorúaktól sem tiltjuk el a káros és egészséget, környezetet romboló anyagokat. Az Úr Jézus azonban ki akarja tisztítani a szívünket, meg akar szabadítani, ha rabokká váltunk. Eredeti rendeltetésének akarja visszaadni az életünket. Arra rendeltettünk, hogy Istennek éljünk. Amint Pál apostol írja: „szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, okos istentiszteletként” (Róma 12,1). Engedjük szívünket megtisztítani, majd üres edényként szenteljük oda, hogy Ő töltse meg. Mert tölteni csak üres edénybe lehet. Amíg tele vagyunk a világ élvezetével, gondokkal, bajokkal, önmagunkkal, addig Jézus sem tud Szentlelkével megtölteni.

Ki vagyok én

Ki vagyok én, ki vagyok én,

Kinek lát engem az Isten?

Sok bűnömért, vétkeimért,

 Megítél engem az Isten.

Veszendő utolsó bűnös vagyok,

Csontomban kárhozat kínja sajog,

Segítség, segítség, elpusztulok. 

Valaki vár, valaki kér,

Valaki hívogat engem.

Sok bűnömért, vétkeimért

Valaki szenvedett értem.

Megtartó Úr Jézus befogadtál,

S azért, mert szerettél megváltottál.

Összetört életem parancsra vár.