Maradj tovább!

M

ivel tegnap elmaradt a napi részhez való írás kezdjük, az Ézsaiás 32-vel. Tekintsünk bele és nézzük meg, mit is mond számunkra az Úr. Olyan jövőről, olyan vezetőkről vizionál a próféta, amilyenekről mi is álmodozunk, de elképzelni sem tudjuk, hogy valaha lehet ilyen. Nem hihetetlen, hogy igazságos lesz az uralkodó, és törvényesen vezetik az ország életét, akik erre kaptak megbízatást? Ha szétnézünk, akkor nem mindenütt visszaélésekkel találkozunk? Akik a tűznél vannak, igyekeznek minél jobban kihasználni helyzetüket. Még egyáltalán nem valósult meg egy igazságos társadalmi berendezkedés, még nem szűntek meg az előnyök, nem zárultak be a kiskapuk, nem számolták fel az egyenlőtlenséget. De nem sikerült megszüntetni a szegénységet, a  betegséget, és az éhhalált sem.

Miről ír akkor Ézsaiás? Egy olyan uralkodót lát, akinek vezetése alatt minden megváltozik, és az ember képes lesz becsületesen, tisztességesen és igazságosan élni. Ez az uralkodó, a Messiás, akiről tudjuk, hogy Ő az Úr Jézus Krisztus. Mindez azt üzeni, hogy a korunkban is tapasztalható vissza élések, az emberi gonoszság csak akkor fog megszűnni, ha Jézus Krisztus lesz Úr az életünkben. Gonosz és önző természetünket csak Ő képes átformálni. Ha ez megtörténik, akkor válunk képessé úgy élni, hogy rejtekhellyé váljunk mások számára.

„Végül kiárad ránk a lélek a magasból. Akkor majd a puszta kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik” (15). Amit a próféta a jövőre nézve lát, az pünkösdkor megvalósult. A Lélek kitöltetett a magasból, hogy megelevenítse a szikkadt szíveket. Eljött a Lélek, de kérhetjük a kiáradását, amely által korunk egyházát elevenítheti meg. Mert bizony úgy nézünk ki, mint a föld szárazság idején. A hívők élete is ki van tikkadva, nem látunk benne elevenséget.  De az is lehet, hogy ezt a lelki kiszikkadást a testi jólét váltotta ki. Mert bár sokszor panaszkodnak a gyülekezetek, hogy sok a probléma, de soha nem rendelkezett még anyagi szinten ennyi mindennel Isten népe. Anyagilag túl vagyunk táplálva, akkor is, ha mi úgy érezzük, nehéz terheket kell cipelnünk. Ha összehasonlítjuk helyzetünket az első gyülekezetével, könnyen megállapíthatjuk, hogy nekik nem volt ennyi épületük, nem rendelkeztek modern technikai eszközökkel, nem vehettek kezükbe ennyiféle bibliafordítást és nem rendelkeztek ilyen változatos irodalommal sem, mint mi. Ennek ellenére ők éltek, kiáradt tőlük az evangélium és sok-sok ember életét formálta élővé. Mi inkább az első század végén élt laodiceai gyülekezethez hasonlítunk, amely meg volt magával elégedve, mert sok mindene volt, de Jézus belátott a színfalak mögé, látta a valóságot, látta szívük állapotát. „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen” (Jel 3,17). De nemcsak megállapította Jézus e gyülekezet betegségét, hanem megoldást is kínált a számukra: „tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss” (Jel 3,18). Számunkra sincs más tanácsa Urunknak, vegyük komolyan, mert még ebből az állapotból is meg lehet térni.

A mai részben (Ézs 33,1-12) láthatjuk egy felfelé ívelő birodalom elbizakodottságát. Eddig minden sikerült, még nem érték veszteségek és kudarcok, ezért elbizakodtak, úgy gondolták, ők soha nem fognak veszíteni. Isten azt az üzenetet küldi, ha nem térnek meg el fognak pusztulni. Miért? Mert előrehaladásukat, felemelkedésüket nem Isten kezéből fogadták, alázattal, hanem saját maguknak tulajdonították. Isten számunkra is intő jelként adja ezt az igét, hiszen ma is van olyan ország, amelyik saját területén még nem élt át háborút, pusztítást. Vannak olyan életek is, akiknek eddig sikerekkel kikövezett volt az útjuk, és úgy gondolják ez csak a saját erejüknek, képességüknek, alkotmányuknak köszönhető. Azonban az Úr alázatra int, várja, hogy mindenért Neki adjunk hálát, mert aki ma fent van, az holnap lent lehet.

Isten a maga népe számára is alázat útját jelölte ki, amely a Hozzá való fordulásban a Benne való bizalomban nyilvánul meg. a próféta körül már vannak olyanok, aki ráléptek erre az útra, így aztán minden reggel Isten elé állnak, Tőle kérnek napjukra, munkájukra áldást. Csodálatos, amikor a hívők Isten előtt állva kezdik a napot, amikor először az igén tájékozódnak, majd imádságban pontosítják, amit megértettek. Aki a térdein kezdi a napot, az megtapasztalja az Úr jelenlétét, szabadítását és áldását az életében. Ugye Te is Istennel kezded a napod? És vele is folytatod?

Mint azt újszövetségi igénkben is látjuk (Márk 9,9-13), a hegyen Vele volt a három oszlop apostol, de Vele is jött le a völgybe, az életbe. Nemcsak fenn voltak együtt az Úrral és figyeltek Rá, hanem magukkal vitték az életbe való leereszkedéskor is. bizony megkísért minket, hogy a csendes óra helyszínén marad az ige és az Úr Jézus is. Mindennapi harcainkba aztán már magunkban indulunk.

Benne van ebben a szakaszban az is, hogy a hegyről le kell jönni, nem lehet állandóra ott maradni, hanem vissza kell menni a hétköznapokba és bele vinni mindazt, amit a hegyen nyertünk. Azért kapjuk a csendesség idején az áldást, hogy annak minden erejét tovább adjuk, hogy szolgáljunk vele.

A tanítványok, amikor leérkeznek Jézussal a hegyről (Márk 9,14-24), zűrzavart találnak. Ahol nincs Jézus ott előbb-utóbb mindig zűrzavar lesz. Így van egyéni és társadalmi szinten is. Ma is tapasztaljuk körülöttünk a zűrzavart, amit az Úr és a tanítványok nélkül nem lehet orvosolni.

Azt is meg kell látni, hogy a tanítványok többsége lent, volt még sem tudták a zűrzavart csillapítani, a problémát megoldani, inkább még jobban összezavarták a dolgokat. Tehetetlenek voltak, és ennek a világnak nincs szüksége tehetetlen tanítványokra, tőlük mindig áldást és határozott cselekvést várnak el.  De, ezt várja el az Úr is, hiszen nem örül a tehetetlenségnek, nem menti fel őket, hanem hitetlen nemzedéknek nevezi őket. vajon ránk mit mond?  Ahol a tanítványok jelen vannak, ott a gonosz, a tisztátalan lélek nem tombolhat, onnan távozni kellene. De, itt nem így történt, a gonosz maradt és tovább ártott.

Figyelemre méltó ez az apa, hogy a tanítványok kudarca után nem távozik sértődötten, hanem tovább marad és várja Jézust. A tanítványok tehetetlenségével nem azonosítja az Urat, hanem tovább bízik Benne. Te továbbra is ott maradtál volna, vagy csalódottan más orvost kerestél volna a fiú számára? Maradj tovább és várj az Úrra, Ő nem szenved kudarcot. Higgy Benne, akkor is, ha a tények mást javasolnak.

Jézus azonnal cselekszik, nem hátráltatja Őt a tanítványok tehetetlensége, magához hívatja a beteg fiút.  Az apa a gonosz tombolását látva Jézust kéri: ha lehet valamit tennie, szánja meg őket, és segítsen rajtuk. Az Úr a gyógyítás feltételét visszahárítja az apára. Azt mondja, hogy rajta múlik, azon, hogyan tekint Jézusra. Hiszi-e, hogy Neki lehetséges meggyógyítani a fiát, tanítványai tehetetlensége ellenére is. Sokszor a mi életünkben is azon múlik a csoda, a hitre jutás, hogy az egyház, a hívő emberek kudarcaira, bűneire, vagy az Úrra nézünk. Hányszor eltántorítja a kereső lelket a mi hitetlenségünk és bűnünk. Ezt megbánva kérjük Urunkat, hogy hittel tudjunk helytállni, bizonyságot tenni.

Csend van bennem

Csend van bennem, és emlékezem,

Képe a múltnak ím, megjelen,

Vétket látok s gondozó kezet,

Szennyből, a sárból, mint kivezet.

Mért szeret Isten, mért szeret még,

Hogy lehet mért nem mondja ki: elég!

Féltő karja újra átölel,

Áttört kezéhez szívem közel.

Csend van bennem, és emlékezem,

Mily sok ajándék, nagy kegyelem,

Mily sok áldás, mily sok türelem

Kísérte végig az életem.

Mért szeret Isten...

Csend van bennem, és emlékezem

Sokszor volt könnyes mindkét szemem,

Oly sok bánat, fájdalom is ért,

Hozzá futottam irgalomért.

Mért szeret Isten...

Csend van bennem, és emlékezem,

Hála, dicséret él szívemen.

Hogy köszönjem múltat és jelent,

Holnapom védő, őrző kezet.

Mért szeret Isten...

Isten áldásával.