| É |
zsaiás dicséri Istent szabadító munkájáért (Ézs 25,112). Dicséri és magasztalja vele együtt a nép is. Hálásak Istennek, mert átélték, oltalmat nyújtott a számukra. Az énekben megfogalmazzák mindazt, amit Istenből megtapasztaltak. Boldogan mondják el mit jelent az Úr a számukra. Erősség, oltalom, árnyék. Gyönyörű képek ezek, és valóban nagyszerű, amikor mindezt meglátjuk és azzal a hittel közeledünk az Úrhoz, hogy Ő valóban erősség a számunkra. Azonban elgondolkodtató, hogy miért csak a fogságban látják meg mindezt? Korábban is felhívta figyelmüket a próféta, hogy ne a szomszédos népek haderejében, pénzében bízzanak, hanem egyedül az Úrban. Szép dolog, és jó dolog, hogy az átélt szabadulás után hálával van tele a nép szíve, de ha korábban felismerik, hogy Ő az erősség, az oltalom, és árnyék, amely elrejt még az ellenség ellen is, nem lett volna fogság. Akkor még hatalmasabban zenghetett volna az ének, akkor lett volna hatása a bizonyságtételnek. Adja Urunk, hogy ne csak utólag ismerjük fel Isten hatalmát, hanem már a baj fellegek tornyosulása idején keressük Nála az oltalmat, a megtartatást.
A 6-9. versek arról a reménységről szólnak, amikor lehull a lepel a népek szeméről és meglátják Isten dicsőségét. Mi már tudjuk, hogy Jézus Krisztusban vétetik le a lepel a mi szemeinkről, Benne látjuk meg Isten Fiát, Aki értünk jött, hogy életet adjon a számunkra. Ezt látjuk a kereszt alatt meg-nyilvánuló római százados életében, aki így kiáltott fel: „Amikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt” (Mk 15,39). Majd pünkösd után pedig egyre több ember találja meg szabadító Urát Jézus Krisztusban.
Mi már azt is tudjuk, hogy ami Ézsaiás számára reménység volt az számunkra beteljesedés. Hús-vétkor Jézus legyőzte a halált, és eljön majd a nap, amikor végleg meg is semmisíti a tűz tavába vetve (Jelenések 20,14). Addig is úgy mehetünk Hozzá, hogy a bűn és a halál okozta könnyeket letörli az arcokról. Aki Hozzá fordul valódi vigasztalásban és az örökélet reménységében részesül. Ő a Győztes, ezért forduljunk Hozzá! Tőle és ne emberi hatalmaktól, kormányoktól várjuk a megoldást. Az egyedüli és igazi megoldást az Úr készítette el a számunkra. Ezért mi is: „Benne reménykedjünk, hogy megszabadít minket. Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának” (9)!
Márk evangéliuma 9-16. verseit két bekezdésre tagolhatjuk. Az első bekezdés a 9-13. versek, ezek Jézusnak a farizeusokhoz intézett szavait tartalmazzák. Gyakorlat volt Jézus korában, hogy az idős szülők eltartása alól (a „tiszteld apádat és anyádat”, az anyagi gondoskodást is magában foglalta) úgy próbáltak kibújni, hogy az eltartásukra szolgáló vagyonrészt, a templomszámára ajándékozták. Ami a templomé azt más célra nem lehetett felhasználni. Azonban a szülők halála után, az összeg egy részét, gyakran az egészet visszakapták saját felhasználásra. Jézus a törvénynek ezt a kijátszását leplezi le, és rámutat, hogy ez a farizeusok felelőssége. Nekik kellene ügyelni a törvény az ige, megtartására. Őket azonban a mammon szeretete irányította az ige értelmezés során, ezért készek voltak anyagi érdekből saját értelmezést megfogalmazni. Idővel ezek az értelmezések nagyobb hangsúlyt kaptak, mint az Isten eredeti törvénye.
A látszat meg volt, hiszen az egyház, a farizeusok törvénye, az atyák hagyománya meg lett tartva, és az emberek nem is vették észre, hogy csere történt. Isten igéje helyére került, a hagyomány a saját értelmezés. Bizony minket is megkísért, hogy a mammon szeretete, vagy más vágyunk befolyásol az ige értelmezése során. Úgy értjük az igét, azt halljuk ki belőle, amit hallani szeretnénk, ami vágyainkat, kívánságainkat kielégíti. Az Úr leplezze le szívünk álnokságát, és mindig kérdezzünk rá, hogy jól értjük-e, az igét. Sőt még a kedvenc igehirdetőink aranymondásait, tanításait is mindig elfogulatlanul kell az ige fénye alá állítani. Mert lehet olyan kérdés, amiben ők sem láttak tisztán, vagy azóta már, jobban meg tudjuk közelíteni az ige eredeti mondanivalóját. Azt is látjuk, hogy már nem az igét, Isten eredeti szavát adták tovább, hanem saját magyarázatukat, a hagyományt.
A második bekezdés a 14-16 verseket foglalja magában, itt a sokaságot szólítja meg az Úr Jézus. „Hallgassatok rám mindnyájan”, a farizeusi igemagyarázat helyére teszi a sajátját. Ne a farizeusok magyarázatára hagyatkozzanak, ne az legyen a tekintély számukra. Jézus az igeértelmezés egyetlen tekintélye. Számunkra mindig az a mérvadó, amit Ő mond. Előtte elcsendesedve, a legnehezebb részeket is megérthetjük. Ha nem így lenne, nem mondaná: értsétek meg. Vannak olyan részei az igének és olyan kérdések, amelyekben nem látunk azonnal világosan, de oda lehet menni és türelemmel kivárni, amíg az Úr világossá teszi, amit most nem értünk.
Meg kell látnunk, hogy mi is a farizeusokhoz hasonlóan túl sokat foglalkozunk a tál külsejével, de nem fordítunk elég gondot a belsejére, azaz a tartalmára. Így vagyunk egyéni életünkkel, de egyházi életünkkel is. A tál külseje, az egyház mások által látható része lett a legfontosabb, a keret, de a tartalomra már kevésbé figyelünk. Mi is azt gondoljuk, ha a külső ragyog a vallásos cselekedetektől, a különféle akcióktól, akkor minden rendben van. Jézus azonban rámutat, hogy igazából az a lényeg, ami a tálban van. A tartalom határozza meg az edény értékét. Mi van az edényben? Az ó ember gonoszsága, szenvedélye, tisztátalansága, amit betakarunk alkalmakon való részvétellel, adakozással, szolgálattal vagy Krisztus, az Ő lénye már edényünk tartalma? Jézus üzeni, merjük vállalni az edény tartalmát, mert ki lehet üríteni, és akkor új tartalommal tölthetjük fel. Ez az igazi megoldás. Öntsük ki az eddigi tartalmát szívünknek, és az így megüresedett edényt tartsuk oda Jézus számára.
Sűrű sötét van mindenfelé
Sűrű sötét van mindenfelé, utat keresek az éjben;
Sem csillagfény, sem reménysugár, árnyak suhannak az éjben.
Remegő szívem Hozzád kiált: Uram, halld meg imámat!
Menekvés nincsen, nem is lehet, Uram, csak egyedül Nálad.
Jézus, Te vagy a hajnali fény, Te vagy a nap ragyogása.
Te vagy az Isten lénye maga, arcának tündöklő mása.
És aki Téged már megtalált, szívében ott a béke,
Te lettél annak örökre már oltalma és menedéke.
Nem vagyok más, csak üres edény, tölts meg hát Lelkeddel engem!
Igédnek áldott, szent ereje hadd munkálkodjék már bennem!
Rajtam keresztül áradj, Uram, ragyogjon fényed szerte,
Hogy általam sok-sok árva szív békéjét Benned meglelje.
Amerre járok, merre kelek, Te légy, Uram, a vezérem,
Hogy saját tervem, akaratom ne legyen többé énnékem.
Ne éljek többé már soha én, Lelkeddel élj Te bennem!
Majd általlépve a gyöngykapun, Uram, engedj Hozzád mennem!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése