Kiborulás helyett leborulás

T

írusz és Szidón a Földközi-tenger partján fekvő város állomok voltak. Hírám Tírusz korábbi királya barátságban volt Dáviddal és Salamonnal. Ez a barátság elsősorban gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokban nyilvánult meg. Hírám szállította Salamon építkezéseihez a jó minőségű ciprusfákat. Illés próféta is járt azon a vidéken, Sarepta, Szidónhoz tartozott. Itt élt egy özvegyasszony a fiával, akik már a halálra készülődtek, amikor Isten odaküldte szolgáját. Mivel készek voltak Illéssel az utolsó falatjukat is megosztani, az Úr megáldotta őket. A lisztes fazekuk és az olajos korsójuk nem fogyott ki addig, amíg el nem múlt a szárazság. Mindez azt jelenti, hogy Izráel Istene kereste ezeket az embereket, Illés személyén keresztül csodálatos jelet is kaptak, ám azt látjuk mégsem ragadta meg őket Izráel népének bizonyságtétele. Ott élt mellettük Isten népe, ám csak gazdasági partnert láttak bennük. Izráel beruházásai révén jó üzletet jelentett e két városállam számára. Sőt még inkább ők lettek vonzók Izráel szemében, hozzájuk akartak hasonlítani, olyan sikeresek kívántak lenni, mint ők. Amikor pedig Aháb király Szidónból hozott feleséget örömmel indultak el a „fejlődés útján.” Átvették bálványaikat és szokásaikat, a pogány Jezábel és népének életformája lett a minta. Isten azonban megítélte Izráelt és Tíruszt és Szidónt is. Nem éltek a lehetőséggel, csak a maguk hatalmában és a gazdagságban bíztak.

Ám egyszer mindez megsemmisült. Azt olvassuk (Ézsaiás 22,1-18), hogy amikor Ciprus szigetéről megrakodva Tírusz partjaihoz érnek a hajók, döbbenten látják elpusztult városuk, nincs hova menni. Nincs annál nagyobb katasztrófa, mint amikor minden elveszik, amiért az ember élt és fáradozott, nem marad semmi. Isten azonban ezt a helyzetet is fel akarja használni, egy új látás elnyerésére, a földi kincs, a bálványok elvesztése után lássák meg a maradandó kincset, az Ő kegyelmét.  Mert ha ugyan nincs is hova menni, akinek van Istene, az felismeri, hogy még innen is vezet út, mégpedig Isten országába. Haza lehet menni. Ezen fordult meg a tékozló fiú élete, hogy amikor az idegenben rádöbbent, „nincs egy hely, nincs egy hely ahova mehetnék” (Piramis), akkor felragyogott előtte az atyai ház valósága. Ott döbbent rá, haza lehet, és haza kell menni, mert vár Atyám szerelme, vár rám vigasza.  

Elgondolkodtam azon, hogy mi is itt vagyunk ebben a világban, mint annak idején Izráel, de fejtünk-e ki hatást az emberekre? megváltoznak-e minket látva, vagy inkább mi hasonlítunk hozzájuk? Mi is csak gazdasági partnerek vagyunk a számukra? Fogyasztunk, mint mindenki és ezzel hasznot hajtunk a világ számára, vagy gyógyító, szabadító, új életre, békességre segítők vagyunk? Adja Urunk, hogy hagyjon nyomot az életünk, váljunk az Isten országa transzparenseivé világunkban.

Márk evangéliumában (Márk 6,53-56) meglátjuk, hogy amikor Jézus beszáll a hajóba, célba érnek. Jézussal a hajó mindig célba ér. Jézussal juthat az életünk biztos révbe. Térjünk még vissza egy pillanatra a tegnapi történetre, bizonyára voltak, akiknek feltűnt, hogy Jézus a viharban vergődő tanítványok mellett el akart menni. Hát Jézus nem akart volna rajtuk segíteni? Hagyta volna elveszni őket? Szó sincs róla, nem így ismerjük az Urat, hanem úgy, hogy inkább a saját életét veszti el, hogy általa megmenthessen minket. Gondoljunk elfogatására, amikor érte jöttek a katonák, előlépett, a tanítványokat pedig hagyta elmenni, szinte védte őket. Ilyen Urunk van. akkor miről lehet szó? Én úgy látom, mivel a tizenkettő több mindent megtapasztalt már Jézus hatalmából, most egy vizsgára kényszerült. Jézus figyelte miként fognak egy váratlan és nehéz helyzetben tenni. Úgy figyelt, hogy közben készenlétben volt a segítségnyújtásra. a tanítványoknak már meg kellett volna oldani ezt a helyzetet, ha többet nem akkor Jézusért kiáltanak, vagy Istent hívják segítségül. azonban ők kétségbeesve kapkodtak. Amikor Jézus elindul feléjük, nem ismerik fel. Döbbenetes, hogy a több éve Jézussal lévő tanítványok még mindig kísértetekkel foglalkoznak, még mindig babonásak, és nem arra gondolnak, ez csakis Jézus lehet. Tehát amikor Jézus a tengeren feléjük haladt, nekik Hozzá kellett volna fordulniuk. Azért tűnt úgy, hogy elhalad mellettük, mert várta, hogy kiáltanak, hogy hívják, ha már tehetetlennek bizonyultak. Az szomorú, hogy gyakran mi is így vagyunk, mindenféle babonaságokra gondolunk, pánikolunk, kétségbeesünk, ahelyett, hogy legyőznénk Általa a viharokat. Ezek a kétségbeesett tanítványok semmivel sem viselkedtek másképp, mint a Jézust nem ismerő más hajósok, hasonló helyzetben. Ez pedig nem bizonyságtétel. Nem a vallásosságunkkal, hanem az ilyen helyzetekben való krisztusi helytállással, jézusi magatartással tehetünk bizonyságot, amikor meglátják, lehet nem félni, nem kétségbeesni, nem pánikolni és kiborulni, hanem helyette leborulni.

Jézussal megérkeztek a tanítványok, hová? A túlsó partra, oda ahol nincs Jézus. Mert a túlsó part mindig, az a hely ahol nincs Jézus. a tanítványok hajója pedig mindig a túlsó part felé halad, mert viszik Jézust. Pál három missziói útra indult, mert látta túlsó partot, és ment, hogy oda vigye Jézust. Így lehetünk mi is tanítványok. Vitték magukkal Jézust és a most átélteket, elmondták, amikor Jézus belépett a hajónkba elült a szél. Elcsendesedett minden, kívül és belül is, pedig előtte félelmetes vihar dúlt a szíveinkben is.

A bizonyságtételnek van hatása, csak jönnek és jönnek az emberek, végeláthatatlan sorok kígyóznak Jézushoz. De jó ezt látni, bár mi is megtapasztalnánk, végeláthatatlan sorok kígyóznak igét hallgatni, Jézussal találkozni. Állj be most Te is, ebbe a sorba, hozd a betegségedet, félelmeid, minden problémád, és lélekben érintsd meg az Urat. emelkedj fel imáddal Hozzá, tárt ki előtte szívedet és megtapasztalod lénye felszabadító, gyógyító hatalmát.

Aki találkozott Vele, élő reklámtáblává változott, és hirdette „Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hallja itt az Ígét: Adja néki szívét!” Tehát itt van, Ő Jöjj Hozzá, és ne csupán a betegséget, a problémát, a gondot, hanem a szívedet add neki!

NE FÉLJ, MERT ENYÉM VAGY

Ne félj, mert enyém vagy, ne félj, ne félj.

Neveden hívtalak, szeretlek én.

Enyém vagy, szeretlek, ne félj, ne félj.

Én megváltottalak.

Kik bíznak az Úrban, van erejük,

szárnyra kelhetnek, mint saskeselyűk.

Futnak, nem lankadnak, Ő van velük,

és nem fáradnak el.

Megtart a kegyelem, hit által élj!

Kegyelem tart csak meg, ne kérkedjél.

Hit által, Isten ajándékaként,

ó nem tőled van ez.

Boldog, ki mindvégig hű marad,

mindent örökségül nyerhet meg az.

Győztesnek Jézus Krisztus ad

egy új, írott nevet.

Aki hisz énbennem, szavamra áll.

Halálból átment az életre már.

Hol van a fullánkod ó halál?

Legyőzve, győzve már!

Isten áldásával.