A nagy Király

A

z előző fejezet végén a próféta már megjövendölte Babilon világuralmát, és Júda népének fogságra hurcolását. A mai részben (Ézs 40,1-11) pedig már a babiloni fogságban látjuk Isten népét. Az eddigi ítélethirdetés után Isten megbízza a prófétát az elkeseredett, és reménytelen emberek vigasztalásával. Ebből látszik, mennyire szereti az Úr az övéit, hűtlenek voltak, és mégsem mond le róluk, hanem hirdetteti számukra a szabadulás örömhírét.

„Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága”, az Úr a szíveket szólítja meg, szívünkkel beszél, mert a szívig hatoló szó formálja át gondolkodásunkat és ad reménységet. Még ott vannak idegenben, távol otthonaiktól, mégis azt hirdeti az ige, hogy letelt a rabság. Még szenvednek és gyötrődnek, bánattal teli a szívük, sokan úgy gondolják innen már nincs vissza út, ezért hirdette Isten letelt a rabság. Ha ma még ott is vannak, és úgy tűnik soha nem lesz vége ennek az időszaknak, kapaszkodjanak bele Isten szavába. Ő már döntött, letelt a fogság. Ha ebbe kapaszkodnak, erőt kapnak a tényleges szabadulás kivárásához.

Mi már tudjuk, hogy az ötödik vers is beteljesült, „megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt”.  Amikor Jézus Krisztus lábai megérintették a földet valóra váltak ezek a szavak, Benne Isten dicsősége érkezett el a világunkba. Ő hirdeti mindenki számára, hogy letelt rabságunk. Mert lehet, hogy a mai népek és emberek soha nem látott függetlenség és szabadság részesei, saját kezükbe vették, vagy most igyekeznek venni életük irányítását, mégis rabok vagyunk. Akár elismerjük, akár nem, a gonosz a bűn szolgái vagyunk. Jézus mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája” (Jn 8,34). Jézus kihirdette, hogy letelt a rabság, eljött Isten kegyelmének esztendeje, ezt tapasztalta meg Bartimeus is, akiről tegnap olvastunk. Amikor Jézus megérkezett Jeruzsálembe ez a vak ember felismerte, hogy letelt vaksága. Újra láthat, és ennek érdekében Jézushoz fordult. Jézusban Isten kegyelme jelen van, látjuk-e, hogy mindennemű rabságnak vége, itt a Szabadító, elég csak kiáltani Hozzá. Igénk üzeni nem kötelező továbbra is a bűn rabságában élni, ragadjuk meg a szabadulás lehetőségét.

A szabadulás meghirdetésétől, a tényleges szabadulásig hetven év telt el. Közben sokan meghaltak, akik még Jeruzsálemben születtek, onnan kerültek fogságba, ezért voltak, akik azt gondolták, szép a vigasztaló szó, de úgy sem lesz belőle semmi. Isten népe gyakran pesszimizmusba süpped. De a próféta megmutatja a kivezető utat. Ne a múló időre, az ember halandóságára, hanem a kijelentett ige örökkévalóságára tekintsenek. Amit Isten megmondott azt beteljesíti, még ha ezredévek telnek is el közben.  Mert „Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. - Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad”.

A vigasztalás feladata Isten pásztori gondoskodásának a felmutatása. Nem kell félni, a szabadulástól, a hosszú hazavezető vándorlástól, mert Isten népének Pásztora. Ő odafigyel a gyengére, maga viszi őket, ügyel a betegekre, az anyajuhokra, senki nem dől ki az úton. Isten a részletekre is ügyel. Ez ma sincs másképp, övéi most is bizalommal kereshetik a jó Pásztor oltalmát. Jézus körül biztonságban vagyunk. A mai nap is lehet örvendező, elkerülhetjük a kiborulást, és a teljes kimerülést, ha Őhozzá menekülünk, ha engedjük pásztorolni magunkat.

Márk evangéliumában Bartimeussal Jeruzsálem alá érkeztünk (Mk 11,1-11). Kíséri látásának visszaadóját. Vele van, mert szíve túlcsordult az örömtől, és nem a munka, a politikai események, vagy a szórakozás kerítik hatalmába, hanem Jézus lénye ejtette foglyul, nem tud Jézustól szabadulni, és nem is akar. Jó Vele lennie, ugye Te is ezt tapasztaltad, jó Jézussal lenni? Ugye a Te szíved is rabul ejtette és egész nap, bármerre menj, mindig Vele vagy?

Jézus elindul a Golgotára, ehhez be kell mennie Jeruzsálembe. A bevonulás jel Isten akaratának beteljesedéséről. Nem fehér lovon vonul be, mint a királyok, hanem szamárháton. Mindezzel Jézus azt üzeni, hogy Ő másképp király. Nem egy földi ország trónját akarja emberi életek árán megszerezni, hanem saját élete odaáldozásával embereket akar az Atya országának megszerezni.  Világosan kell látni, hogy Jézus nem embereket elpusztítani, hanem megmenteni jött. Az Ő tevékenysége tanítványai által is erre irányul. A mai tanítványok is a lélekmentés feladatát kapták. Nem földi, emberi célok elérésért, hanem örökkévaló értékekért kell harcba szállni, de nem fegyverrel, hanem az evangélium hirdetése által.

Jézusnak szüksége volt a szamárcsikóra, hogy általa vonuljon be a városba, hogy mindenki számára látható legyen. Jézus a mi életünkön keresztül akar mások életébe bevonulni. Vajon kit hordoz az én életem? Kinek a transzparense vagyok? Jézusé, vagy a gonoszé? Meglátja-e a környezetem Jézust az életem által?

Gyönyörű ez a jelenet, az emberek örömmel, boldogan terítik ünneplő ruhájukat a szamár lábai elé. Semmi nem számít, csak egyedül Jézus. Nem tartanak tőle semmit vissza, senki nem gondol arra, vajon mit szólnak majd hozzá, mit mondanak, amiért elveszett a kabát, szétszakadt a zakó, elsározódott az ing. Örülnek Jézusnak, és mindent készek neki adni. Örültél-e már így a megváltónak, úgy amint Dávidról is olvastuk, amikor hazavitette a szövetségládát. Ujjongott, tapsolt, táncolt és örült Jézusnak. Akkor is gyönyörű ez a kép, ha tudjuk, a sokaság félreértette Jézust. Rómaiakat kiűző hadvezért várt, és nem töviskoszorús királyt. Ennek ellenére mégis szép, mert azt üzeni: ez a szamárháton utazó Jézus, a töviskoronát felvevő Úr, az én Királyom. Felismertük-e, hogy valóban az Úr nevében jött, hozzánk, és értünk. Kiáltsuk, mi is: „Hozsánna” (segíts, most), ezzel kifejezve, hogy szükségünk van a segítségére, kegyelmére. Úgy igaz, amint János evangéliumában olvassuk: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15,5).

A nagy király jön: Hozsánna!

1. A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna! Zeng e kiáltás előtte, utána; Zöld ágakat szeldelnek útára, Békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevébe' Általa léptünk az Isten kedvébe; Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a magasságban!

2. Ó, szentegyház, hívek boldog országa! Mily édes ez a Jézus királysága! Szelíd, szegény ez és alázatos, De nagy hatalmú és csodálatos. Igaz ez és a bűnből szabadító, A bűnt, halált és népeket hódító; Vasvesszővel bírja ellenségét, De szelíden őrzi örökségét.

3. Jézus király és magát annak vallja, De hogy királlyá tegyék, nem javalja; Sőt, noha Isten, Sion királya: Lett az időben szolgák szolgája. Jön szamárháton alázatossággal, Aki pedig bír az egész világgal; Nem jön királyi fényes bíborban, Nem fegyverekkel zörgő táborban.

4. Ó, édes Jézus, Atyádnak szent Fia! Ó, Isten, néped kegyelmes királya! Vezéreld jóra egész éltünket, Tégy tulajdon népeddé bennünket. Légy segítségül, ki a magasságban Ülsz drága véreden szerzett országban; Tégy engedelmes, hű polgárokká S nyert kincseidben birtokosokká.

5. Hogy csak a Jézus és az ő szent Atyja Törvénye légyen és szent akaratja Cselekedetink zsinórmértéke: Áldott királyunk királyi széke Hű szíveinkben légyen felemelve, És hűségére életünk szentelve; Tégyen méltóvá a Jézus vére A boldog lelkek lakóhelyére.

Isten áldásával.