Szolgálat útján

A

z Ézsaiás 34,1-17 rámutat, arra a tényre, hogy a biblia nem az emberiség szűk rétege számára íródott, hanem az egész emberiség javára küldte Isten a kijelentését. Minden nép fiával meg akarja magát ismertetni, másrészt pedig mindenkivel közli, hogy az ember az Ő alkotása.  Mindenki számára van üzenete, ebben elmondja, hogy mindannyian számadással tartozunk Neki.

Most kemény igéket olvasunk, a próféta által üzeni, hogy megítéltetnek a népek is. Ézsaiás az akkori népek harcmodorát, kegyetlen pusztítását használja fel a közelgő ítélet leírására.  Bizonyára akadnak, akik azt mondják, miért vannak ilyen véres jelenetek, és szörnyű ábrázolások a Bibliában. Nem kell ezen elborzadni, hiszen a szentíró a maga korában élt ember brutalitását írja le. Nem Isten ilyen, hanem az ember. Amikor leírja ezeket, mintha rámutatna hallgatóra és azt mondaná: ilyenek vagytok. Ilyen az Isten nélkül élő ember, ez telik tőle.  Mielőtt azonban megbotránkoznánk, gondoljunk arra, hogy a híradások sokszor gyomorforgató jeleneteit, a filmek brutális, öldöklő kockáit még a gyerekek is nézik. Ott elfogadjuk, pedig az ellen lehetne tiltakozni, vagy el kapcsolhatnánk, de mi nézzük, mert mással történik és nem velünk.

Azonban én úgy látom igénk ítéletes részét, hogy ez prevenció. Hiszen még nem történt meg, de Isten jelez, ha nem térnek hozzá ilyen pusztulásban lesz részük. Az ige megmutatja számunkra hová vezet az istenre nem hallgatás, a pogányokhoz való odafordulás. De azt is üzeni az Úr, hogy nem muszáj ezeknek a dolgoknak megtörténniük, meg lehet előzni. Ha Isten népe teljes szívvel az Úrhoz fordul nem fog az ítélet megvalósulni.

Itt Edóm számára hirdettetik az ítélet. Edóm, Ézsaú leszármazottai, vagyis Izráel testvérnépe. Ézsaú,  Jákóbnak volt az ikertestvére. A testvérnép nem menti és védi Izráel fiait, hanem örül a pusztulásuknak. A kárörvendő népet Isten ítélete éri utol, mert az Úr nem engedi, hogy míg népe szenved, addig Edóm annak örüljön, hogy ő megúszta a veszedelmet. Bizony a ma embere is sokszor edómi módon él, csak az érdekli, hogy ő megússza a veszedelmet és jól jöjjön ki a helyzetből, de hogy a másikkal mi történik, az nem érdekli. Sőt gyakran a másik bajának örül, és a koncra vár. Ez a mentalitás hosszútávon nem gyümölcsöző, és mivel a bűn zsoldja a halál, ő sem kerülheti ki a pusztulást. Isten azonban őket és minket is meg akar menteni, ezért olvashatjuk még az igét. De Isten szavát meg is kell hallani, komolyan kell venni. Aki komolyan veszi az Úr szavát és úgy cselekszik, ahogyan Ő mondja, az megmenekül.  

Márk evangéliumában látjuk (Márk 9,) amint Jézus egyedül kar lenni tanítványaival, mivel tanítani szeretné őket. Már majd három éve Jézussal vannak és még mindig tanításra szorulnak. Ők sem értenek meg mindent azonnal, van, amit el sem bírnának viselni, ezért Jézus folyamatosan tanítja őket. A tanítványság folyamatos tanulás.  Mindig előbbre kell jutni az ige és az Úr ismeretében. A tanítvány tanulóként hal meg, soha nem mondhatja, hogy tökéletesen ismeri Isten akaratát és nincs szüksége további tanulásra. Mire tanítja őket? Arra az útvonalra, amelyet az Atya kijelölt a számára, ami a szenvedésen keresztül, a halál mélységei felé tart, majd azt követi a feltámadás. Jézusnak meg kell halnia, mert ezáltal menti meg a bűnös embert. Ő nem fegyverrel és hadsereg által végzi el a szabadítást, hanem kereszthalála által. Jézus, nem másokat küld halálba, hanem saját magát adja a keresztre, hogy általa életet adjon a mi számunkra.

A tanítványok azonban nem értik Jézust? Miért? Mert a szívüket és a gondolataikat más köti le. Döbbenetes, hogy amíg Jézus a saját, de értük vállalt szenvedéséről és haláláról beszél, addig ők, saját felemelkedésükre, hatalmukra gondolnak. Talán mi is azért nem értjük az igét, mert amíg Jézus tanít minket, addig a mi gondolataink másfelé járnak. Amíg Ő velünk foglalkozik, mi saját magunkkal, érvényesülésünkkel, uralkodási vágyunkkal vagyunk elfoglalva.  Jézust csak akkor fogjuk érteni, az olvasott ige csak akkor használ, ha megüresítjük magunkat, és teljes lényükkel Hozzá fordulunk.

Jézus leleplezi szívük vágyait. Belelát a szívünkbe, gondolatainkba. Őt nem lehet megtéveszteni, mert tudja, mi van bennünk. Mennyi szomorúságot okozunk mi Neki, önző vágyainkkal és gondolatainkkal. Mennyi fájdalom lehetet Jézus szívében, amikor látta, hogy nem érdekli övéit az Ő szenvedése, és hogy a bennük levő vágyakat és kérdéseket, el akarták előle titkolni. Jézust becsapni sem lehet, de fáj neki, ha kifelé megjátsszuk az alázatos, és lemondó tanítványt, közben a szívünk tele van elégedetlenséggel, és azt várjuk, hogy Jézus jó pozíciókat osszon a számunkra.

Az Úr azonban lefekteti tanítványai előtt, az általa kijelölt, és végig járt utat: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája” (35). Jézus tanítványai számára nem ismer pozíciót, tisztséget, Isten országában nem ismeretes a rangkórság, ott csak szolgálat van. Alázatos, lehajló, másokat tisztelő, önmagát halálba adó szolgálat létezik Jézus tanítványai számára. Ezt mutatta be csodálatosan a lábmosás példázatában, amikor minden tanítványa rangon alulinak tartotta a rabszolgamunka elvégzését, de Ő az Isten Fia, a másik világból érkező (Isten mennyei világából) Jézus kész volt elvégezni, alázatos szívvel. Ezen az úton jár előttünk, a hatalmaskodó, másokat eltipró, az anyagi javak függőségében élő áltanítványok útján azonban Ő nem jár. Ha Őt akarjuk követni, akkor mi is a szolgálat útján kell, hogy járjunk.

Nem vágyom másra

Nem vágyom másra, csupán Feléd,

Egyedül Jézus Te vagy elég!

 Legyen az éltem tükörképed,

Hirdessen Téged, csupán Téged.

Kegyelmed elég, elég!

Mikor utolsót dobban szívem,

E dobbanás is Tiéd legyen.

Legyen halálom tükörképed:

Hirdessen Téged, csupán Téged!

Kegyelmed elég, elég!

Isten áldásával.