Szeretetből

L

ám a komoly hívő ember, az Istenben bízó király is megbetegszik (Ézs 38,1-8), sőt közel van halálának a napja is. Azt gondolnánk, aki ilyen szilárd hittel rendelkezik, aki megtisztítja népét a bálványoktól, helyreállítja a biblikus istentiszteletet, azt elkerülik a bajok. De nem így történik. Súlyosan megbetegszik Ezékiás király, bizonyára reménykedett a felgyógyulásban, azt várta hamarosan rendbe jön és folytathatja tovább szolgálatát népe körében.  A várt javulás helyett azonban,  Ézsaiás próféta érkezik a következő üzenettel: „Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradhatsz életben” (1)! Miért ez a kemény üzenet? Én úgy látom talán azért, mert amikor beteg lett a király, nem látjuk őt imádkozni. A végveszély, az asszír támadás idején azonnal az Úr házába vitt az útja, most nem indul oda.  Úgy gondolja a háborús veszély az más, az Istenre tartozik, a betegség az ember, vagyis az orvos hatásköre, majd minden megoldódik, rendbe jön és folytatja tovább Isten országának irányítását. Nem fordul Istenhez, ezért az Úr rádöbbenti, hogy nincs olyan esemény az életünkben, ami ne tartozna Rá, amiben ne lehetne Hozzá fordulni.

Azonban figyelemreméltó, hogy amikor meghallja Isten rendelkezését, nem támad a prófétára, hanem elfogadja, hogy amit Ézsaiás mond az Isten szava. Nem kéri ki magának, hogyan beszélhet így egy egyszerű próféta a királlyal: „meghalsz, nem maradhatsz életben”?  Lássuk meg, Isten soha nem beszél mellé. Ő mindig egyenes, és világosan megmondja mi a terve velünk. Nem fél tudomására hozni Ezékiásnak, hogy nem fog meggyógyulni. Vajon mi tudunk-e ilyen őszintén beszélni? Vagy inkább mellébeszélünk, és hitegetjük a gyógyulással azt, akiről tudjuk, hogy meg vannak napjai számlálva. Nem becsületesebb-e őszintén tájékoztatni az állapotáról, hogy legyen ideje Isten elé állni, felkészülni a halálra. Ezékiás Istenhez fordult, amikor megtudta az Úr határozatát. Most már imádkozik. Igaz nem követel, egyszerűen, bűnbánattal és alázattal a Mindenhatóra bízza magát.

Szembe kell néznünk a kérdéssel, vajon hogyan reagálnánk, ha megtudnánk, holnap már az Úrnál leszünk? Mire gondolnánk? Mit tennénk? Pánikba esnénk, vagy imádságban az Úr elé állnánk?

Ézsaiás bűnbánó és őszinte imáját meghallgatta az Úr. Bizony, ha valaki őszintén Isten elé áll egy ilyen súlyos helyzetben, bűnbánata gyümölcseként a gyógyulást, és a bűnbocsánatot is átélheti. Ezért lenne fontos a betegekkel való őszinteség, mert nemcsak az a lényeg, hogy néhány esztendővel meghosszabbodjon a földi élete, hanem az is, hogy majdan miként lépi át az örökkévalóság kapuját.

Isten nem beszél a levegőbe ezért az ígéretét lepecsételi. Az árnyék visszatérítése a napórán, a pecsét.  Ezzel zárja le, amit mond, a király számára pedig ez a pecsét teszi hitelessé az ígéretet.

A gazdag ifjú drámai története, az eddigi körülményeihez való ragaszkodása, és a Jézustól való bús távozása Péter apostolból döbbent kérdést vált ki mai igénkben (Mk 10,28-34). Ez a kérdés így hangzik: mi mindent elhagytunk és követőid lettünk, akkor velünk mi a helyzet?  Először is lényeges, hogy amikor ők mindent elhagytak, azt önként és Jézusért tették. Megszerették a Jézusban jelen lévő Istent. Megszerették azt, Aki értük a menny dicsőségét hagyta el, hogy megmentse őket. Hát hogyne adnák Neki az életüket, mindenüket. Ez az evangélium lényege, nem Jézus parancsolta meg, hogy hagyják el eddigi életüket, munkájuk gyümölcsét, családjukat, hanem önként tették, mert felismerték, hogy Jézus mindennél nagyobb kincs. Benne mindent megnyernek. Itt tévedett a gazdag ifjú, mert neki a vallás kötelezőt jelentett, be kell tartani a parancsolatokat, de szívből tartotta meg. Ha meglátja ki áll vele szemben, és átéli a szeretetét, akkor örömmel mondott volna le mindenről, mert lénye rezonált volna Jézus szeretetére. Amikor megszerettük azt, aki a házastársunk lett, nem kényszerből osztottuk meg tulajdonunkat vele, hanem önként adtunk neki mindent, mert szerettük. Aki megszereti Jézust, semmit nem tart vissza tőle. Ha még kényszer a hit, a keresztyénség, akkor nem szeretjük Jézust igazán.

Azt a Jézust szerethetjük, aki vállalta értem és értünk a gyalázást, a pogány kézbe adást, a kereszthalált. Aki azonban kész Érte mindent elhagyni megtapasztalja Isten gazdag áldását. Mondhatnám azt is, hogy a legjobb befektetés Jézusért mindent elhagyni, mert a százszorosát adja vissza. Tehát teljes mértékben gondoskodik rólam, többet ad nekem, mint amit én adhatok Neki. Sőt az örökélet részese lehetek az Ő kegyelme révén. Saját életét adta oda, hogy megszerezze számomra az üdvösséget. Ezt én soha nem tudnám megszerezni, de Ő vérével megszerezte számomra.  Azonban azt is halljuk meg, a százszoros áldáshoz szenvedés is van mellékelve. Tehát mindez akkor az enyém, ha kész vagyok Érette szenvedést vállalni.  Üldöztetésekkel együtt, mondja az Úr, tehát a tanítványság nem olcsó, mert sokba került az Atyának, de áldozatot jelent a megélése a követők számára is. Tudok-e én Isten országáért áldozatot hozni?

Jézusból többet

Jézusból többet hadd vegyek,

S másoknak többet hadd vigyek.

Őt egyre jobban szemléljem,

Váltsághalálát dicsérjem.           

Több, több mire vágyom,          

Több, több mire vágyom.          

Őt egyre jobban szemléljem,    

Váltsághalálát dicsérjem. 

Jézusról többet hadd tudjak,

Tervéhez jobban simuljak.

 Szentlélek Isten, jöjj, taníts,

Meglátni Krisztus titkait.             

Több, több mire vágyom...

Adhasson többet Igében.

 Járjak vele közösségben.

Halljam a hangját szívemben,

Éljem az Igét éltemben.              

Több, több mire vágyom... 

Hallhassak többet trónjáról,

Hol dicső népe országol.

Visszajön Ő, s és nem késik,

Országa nő, megáll végig.           

Több, több mire vágyom...

Isten áldásával.