Agapé

A

míg eddig a Jeruzsálemben maradtakról volt szó, számukra hangzott Isten üzenete, addig a fogságban élők közt is zajlik az élet (Ez 14,1-11). Az idegenben is élni kell, így azután a mindennapi élet kérdéseire, problémáira választ kell adni. A válaszokat a törzsek vénei adják meg az embereknek. A nép hozzájuk fordul ügyes-bajos dolgaival. A vének pedig igyekeznek biztos és reményt keltő válaszokat adni. Ezékielt keresik meg, tőle várják Isten útmutatását, azonban nem csupán az Urat keresik, hanem mintegy biztosítékkánt használják. Megkérdeztük Őt is. A lelkiismeretüket megnyugtatják, hisz voltak a prófétánál is, így minden lehetőséget kihasználtak.

Valóban így van, hiszen kiderül, hogy nem az Urat keresik, nem az Ő akaratára kíváncsiak, nem az Úrhoz való visszatérés vezérli őket. Nem mert előbb a bálványaikhoz fordultak. Tehát nem szabadultak meg tőlük, hanem a fogságban is folytatják a bálványimádást. Szívük még mindig nem Istené, még mindig nem akarják látni, hogy ez a nyomorúság is a bálványimádás következménye. Milyen nehezen is szakad el a szív a bálványtól, a hitetlenségtől. Azt olvassuk, szívükbe fogadták a bálványokat. Tehát a bálványok, a különféle kabalák használata nem veszélytelen, magukhoz láncolják a szívünket. Már nem Istené az első hely, már nem Benne bízunk, hanem ezektől a tárgyaktól várjuk a szerencsét, dolgaink jó alakulását.

Isten azonban ezt nem fogadja el, Ő nem osztozik senkivel, az Úr egész szívünket akarja. Ezért a bálványoknak távoznia kell. Isten megtérést kér népétől. Addig nincs felelet a kérdésekre, amíg meg nem térnek. A megtérés azt jelenti, hogy bűnbánattal Istenhez fordulnak. Meg vallják, hogy a bálványimádás hűtlenség, és kifejezik, hogy mostantól fogva Neki élnek, Őreá hallgatnak.

Nem elég azonban az elméleti megtérés, az Úr elvárja, hogy ez tettekben is megnyilvánuljon. Az igazi megtérés mindig szakítása bűnnel, a bálványokkal. Csak ott beszélhetünk megtérésről, ahol az addigi életforma elmarad és egy egészen új kezdődik el. Ahol a bűnök megmaradnak, ahol még továbbra is a világ szokásai érvényesülnek, nem volt igazi megtérés. A megtérés azt jelenti, nemet mondok a régi életemre.

Pál apostol folytatja a legkiválóbb útleírást (1Kor 13,4-7). Láttuk eddig, hogy itt Krisztusról van szó, Ő az Út, Ő az agapé. Le is tudjuk ellenőrizni, hogy valóban nem rólam van szó, mert ha behelyettesítjük a magunk nevét a szeretet helyére, megállapíthatjuk, hogy az ottani megállapítások ránk nem érvényesek. Ha Jézust helyettesítjük be, akkor el kell ismernünk, hogy itt Róla van szó, ez az Ő lelki jellemrajza, Ő ilyen.

Ez a himnusz nem elkeseríteni akar, hanem rámutat, hogy Jézus Krisztus szeretete által formálódhatunk át, Ő alkalmassá tesz arra, hogy így éljünk. Nélküle azonban nem megy.

Amit itt Pál tagadószóval ír a szeretetről, azt mi igenléssel mondhatjuk magunkkal kapcsolatban.  Mi nem vagyunk hosszútűrők, és igenis irigykedünk, kérkedünk, felfuvalkodunk, felrójuk a gonoszt. Mi nem tudunk úgy élni, ahogy Pál leírja, de azért jött el az Úr, hogy minderre képessé tegyen. Ha engedem a szívemben élni Őt, akkor képes leszek én is így élni.

Az agapéra a múlt lezárása, a bűnök eltörlése a jellemző. Ezt mondja a számunkra az Úr: „Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44,22)! Ezt látjuk, amikor húsvét után az Őt megtagadó Péterrel találkozik Jézus. Utánamegy, mert szereti, agapéval szereti, és megbocsátja tagadását és rehabilitálja tanítványságát. Az agapé rehabilitál, új esélyt ad. Ezt kínálja Urunk most is a számunkra.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6.      Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.