Hazafelé

A

 mai Igét olvasva már Ezékiel könyvében felragyog számunkra Isten kegyelme (Ez 18,21-32). Megtudjuk, hogy van lehetőség a megtérésre, az új életre. Minden azért történt Izráelben, azért szóltak a próféták és azért jelent meg a babiloni sereg is, mert az Úr kereste népe szívét. Ezekkel a helyzetekkel kívánta rádöbbenteni őket a megtérés, a Hozzávaló visszatérés szükségességére. A prófétai szó által az Úr nyújtotta ki feléjük kezeit, mondván, jöjjetek énhozzám mindnyájan. Így hívogat most is, várja, hogy Hozzá menjünk, mert bármilyen messze kerültünk is Tőle, visszamehetünk.

Rajtunk múlik hogyan telik a napunk, meglátjuk-e, hogy az Úrra van szükségünk és minden dolgaimban Hozzá fordulunk, vagy magunk intézzük életünket.  A megtérés nemcsak azt jelenti, hogy életünk egy napján felismerjük bűnös állapotunkat és az Úrtól kérünk bocsánatot, hanem azt is jelenti, hogy mindennap megbánjuk vétkeinket, majd az Úr akaratához igazítjuk tetteinket. A megtérés azt jelenti, hátat fordítok mindannak, ami nem Isten akarata szerinti, nemet mondok eddigi szokásaimra, és már nem a magam véleménye szerint hozom meg döntéseimet, hanem az Úr Igéjéhez szabom azokat.

Fontos és bátorító szavakat mond az Úr, amelyekre szükségünk van, hiszen az ördög gyakran ültet el kételyeket a szívünkben. Isten a megtérő, a bűneit őszintén megbánónak a múlt teljes lezárását ígéri. Ezt mondja: „nem emlékezem meg többé semmi gonoszságáról, amelyet cselekedett” (22). Ezzel leoldja szívünkről az önvád, az önmarcangolás és a kételyek minden jogosultságát. Akinek az Úr megbocsát, az felszabadul a bűn, a múlt minden terhe alól, mert Isten mindent elfelejt, ami rendezve van, és nem emlékezik a múltra. Így azután, mi is tegyünk így, valóban helyezzük Rá bűneinket, minden vétkünket, életünk elrontott dolgait, majd többé hátra nem tekintve, a bűnbocsánat örömével, hálás szívvel menjünk tovább előre. Mi is bocsássunk meg magunknak, és fogadjuk el az Úr bocsánatát, ahogy Pál mondja: „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé” (Fil 3,14). A sátán akarja elérni, hogy mindig hátrafelé tekingetve önmagunkkal foglalkozzunk. Aki a már letett bűnökkel foglalkozik, nem előre a szolgálatra tekint, az nem másokat ment, hanem begubózik önmagába. Másrészt az állandó kételkedés, a múlt előrángatása meg is betegít. Ennek ellenszere a bizalom, bízzunk teljes szívvel Urunkban, és higgyük, ha Ő azt mondta nem emlékezik meg gonosz tetteinkről, akkor, az úgy is van. A kegyelem, a bűnbocsánat az egész emberre gyógyító hatással van.

Isten feltárja szívét előttünk, széttépi azokat a gondolatokat, amelyek úgy állítják be Őt, mint aki élvezi a bűnösök halálát, mint Aki, pont azt akarja, hogy az embert elvesszen. Nem! Isten azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Azt akarja, és azért munkálkodik, hogy a pusztulás útjáról visszaforduljunk, mint a tékozló fiú és rálépjünk az élet útjára. Ezért küldte el Jézus Krisztust a világba, általa válik lehetségessé ez a megfordulás. Elég, ha Pál apostolra gondolunk, aki soha nem felejtette el, hogy ki is volt ő, mielőtt tanítvány lett. A maga példája által hirdette, hogy még a Jézust üldöző, másokat gyötrő és halálba adó ember számára is van kegyelem. Ha ez a ember Jézust követi, akarata szerint él, teljesen mássá és újjá lesz az élete. Isten csodája az életváltozás. Az a legnagyobb csoda, hogy halálraítélt élhet. Hány embert ítélt halálra a sátán a szenvedélybetegségek által, de jött Jézus és leoldotta a bilincseket, és visszafordította a halál útjáról a Hozzá kiáltó, Tőle segítséget kérő személyt.

Számunkra is feltárul Jézus Krisztusban az új élet kapuja, ma is Vele mehetünk, bízva,  „ha Isten velünk, ki lehet ellenünk” (Rm 8,31)? 

A Krisztus feltámadása tényeken, megtapasztalásokon alapuló valóság, ezáltal lehet bizonyosságunk a halottak feltámadása felől is (1Kor 15,12-19). Ez fontos alap, hiszen ha nincs feltámadás reménytelenekké válunk, és a hitünk nem ad többet, mint a hitetlenség.  Pál kifejti, hogy a hitünknek és az igehirdetésnek az értékét a feltámadás reménysége adja. Az a bizonyosság, hogy egy napon, az Úr kihozza a sírból az elhunytakat, hogy mindent újjá fog teremteni.

A feltámadás hite nélkül reménytelen és értelmetlen az élet. Ha nem hisszük, hogy van tovább akkor minden értelmét veszíti. Azonban, aki átélte Jézus Krisztus munkáját az életében, tudja, hogy Ő él, és így van reménysége. Tudjuk, hogy a feltámadott Jézus az Atyánál van, az Atya ma még számunkra láthatatlan, de valóságos világában. Az Úr megígérte, hogy majd eljön és az övéit magával viszi oda, ahol Ő is van. Így hit által az életünk nem a semmibe, hanem az örökkévalóságba, Isten mennyei világába tart, ahol most az Úr helyet készít a számunkra. Adjon ez számunkra erőt, töltsön fel békességgel, és tegye értelmessé mai napunkat. Ha tudjuk, nem ér véget az élet a halállal, ha tudjuk, nem semmisül meg minden, akkor új értelmet és tartalmat nyer az élet. Pál apostol maga is hitte mindezeket, ezért tudott úgy nyilatkozni, hogy: „vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Fil 1,23). Ez a hit a temetőben és a annak kapuján túl is békességet és reménységet sugároz.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy. S

2.                   Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.