Újjá lesz minden

L

áttuk az előző fejezet olvasásakor, hogy a kegyelem kapuja még nyitva áll Izráel fiai előtt (Ez 20,1-31). Ám azt látjuk, nem akarnak rajta bemenni. Továbbra is a széles úton kívánnak járni, azon az úton, amelyen sok nép jár, és akiknek sikeresnek tűnik az életük, így vonzó is lesz a számukra. Telik az idő, elesett Jeruzsálem és a fogságban levők rádöbbentek, tartós lesz a babiloni tartózkodás. Felkeresik Ezékielt és általa az Urat akarják megkérdezni, hogyan alakítsák az életüket, milyen irányba is menjenek. Első látásra ez jó, hiszen mindig Őt kellene kérdezni, azért adta Urunk az Igét, hogy minden helyzetben, minden reggel az legyen az első, hogy Hozzá fordulunk és kérdezzük: „Mit tegyek, Uram?” (ApCsel 22,10). Sok felesleges rohangálástól, idegességtől megkímélnénk magunkat, ha ezt megtennénk. Rengeteg idő is felszabadulna, amit az elcsendesedésre és szolgálatra tudnánk felhasználni. Mert amivel lefoglaljuk magunkat, az nem minden az Úrtól van, nem Ő írja tele a határidő naplónkat, nem Ő köti le hónapokkal előre az időpontokat. Ezért kérdezzük ma is, mit tegyek, Uram? Mi az, amit ma tennem kell, hogy valóban azt tegyem, hogy tényleg arra jusson idő, amivel megbíztál.

Azonban Isten látja, ami a szívükben van és tudja, hogy nem őszinték, nem igazán akarnak az Ő akarata szerint. Már eldöntötték, hogy őseik tanácsát fogadják meg, és bíznak benne, hogy Isten most is jóváhagyja mindezt. Visszatértek a Sámuel idejében élő őseik vágyaihoz, és úgy gondolják, ha akkor bejött, most is be fog jönni. Ha akkor megadta az Isten, amit kívánnak, most is megteszi. Az akkori népnek is pont az volt a vágya, hogy olyan legyen, mint a többi nép. Ezékielhez is pont ezzel a vággyal érkeztek, ez van a szívükben: „Olyanok legyünk, mint a többi nép, mint más országok nemzetségei, és szolgáljunk fának és kőnek” (32). Ezt akarják, olyan lenni, mint a többi nép, nem akarnak mások lenni, mert az gyötrelmes, az szenvedéssel jár, ők nem akarnak szenvedni, nem akarnak az árral szemben úszni, hanem inkább sodródni, mert az könnyebb. De hova visz a sodrás? Mi lesz a vége, ha csak sodródunk?

Mivel nincs bennük bűnbánat, nincs semmi változás, Isten nem hallgatja meg őket. Megdöbbentő ez, hogy Isten nem hallgat meg, hiszen az egész Szentíráson keresztül vonul, azaz üzenet, hogy hívjuk segítségül Őt a nyomorúság idején és Ő meghallja kiáltásunkat és megszabadít. Azonban itt nem segítséget kérnek, hanem saját tervüket akarják jóváhagyatni Istennel. Ez nem működik. Csak az őszinte kiáltásra jön válasz, amikor kész vagyok elfogadni Isten segítségét és megoldását.

Az Úr Izráel történetének a felelevenítésével mondja el, hogy Ő megadta számukra a segítséget a mássághoz. Odaadta törvényét, meghagyta számukra a szombat ünnepét, és ha ezt komolyan veszik, akkor más lesz az életük. Ha komolyan vesszük Isten szavát, élünk általa. Isten minden törvénye az életet segíti, ha annak mentén élünk megerősödünk és kiteljesedünk.  A szombat pedig a töltőállomás. Az a hely és idő, amikor lényünket az Úrra csatlakoztatva, feltöltődhetünk. Mert csak akkor tudunk megmaradni a hitben, ha az Úr táplál, ha nem tankolunk, kimerülünk.

Másrészt a kísértéseknek is csak akkor tudunk ellenállni, ha élő kapcsolatban vagyunk Urunkkal, hiszen a kísértő mindent megtesz, hogy visszacsábítson magához, hogy eltörölje Isten népét. Ezt úgy érheti el a legkönnyebben, ha beolvaszt a hitetlen világba. Ha olyan életformára csábít, ami nem különbözik a világétól. Erre csábította Izráelt, éljetek úgy, mint a körülöttetek levő népek. Azonban őket Isten pont arra választotta ki, másként, az Ő akarata szerint éljenek, és életük legyen fényforrás mások számára. Azonban Izráel elbukott és még most sem akar visszatérni Urához, nem akarja meglátni, hogy nem neki való, azaz élet, amit Babilonban lát.  Az Úr Jézus a megkísértés idején elutasította, amikor az ördög a világ kincseivel, annak életmódjával csábította. Utasítsuk el mi is bátran, hiszen így szól az ígéret: „álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4,7).

Pálnak az élete is alátámasztja üzenete hitelességét, hiszen gyakran került életveszélyes helyzetbe (1Kor 15,29-41). Számára az evangélium hirdetése nem nyugodt, békés és jól jövedelmező hivatás volt. Nem is a kényelmesen berendezett parókián, a legmodernebb eszközök segítségével írta elmélkedésit, hanem állandó életveszéllyel kellett szembenéznie szolgálata során. Naponta szembe kellett néznie az elutasítással és a testi bántalmazással, ha feltámadás csak eszmefuttatás, nem vállalta volna a sok szenvedést. Azonban ő megtapasztalta, hogy amit hirdet valóság, Jézus él, és érte, a Tőle kapott drága hírért érdemes elhordozni mindezeket. Vajon mi tudnánk-e vállalni az evangéliumért ilyen megpróbáltatásokat?

Rámutat arra, hogy a hamis tanítás, a negatív élet olyan, mint a vírus, ragályos, és megfertőzi az egészséges embert is. Ezért el kell határolódni a hamis tanítástól, és az Úr igéjéhez igazodni. Tehát nem igaz az a mondás, mindegy mit hallunk, csak szóljon az Ige, mert a nem igeszerű, nem biblikus tanítás fertőz és egy idő után átformál minket is. Ezért fontos, hogy ott hallgassuk az Igét, ahol, tisztán, biblikusan, hitelesen hirdetik.

Felszólítja őket, hogy végre józanodjanak ki, itt nem részegségről van szó, hanem arról, hogy úgy gondolták, ha meg vannak bocsátva a bűneik mindegy hogyan élnek. A lelkük üdvözül, a test elmúlik. Pál azonban elutasítja ezt a gondolkodást. Milyen modernek voltak a korinthusiak, vagy mi nem változtunk semmit, hiszen sok ember ma is így gondolkodik és így is, együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk. A mának élnek, a pillanatnyi örömöknek. Pál rámutat, Isten megítéli ezt a felfogást, a megtérés azt jelenti, nem akarok többé vétkezni, már nem a hasam, a bálványaim, hanem Jézus Krisztus akarata határozza meg életemet.

Az okoskodóknak elmondja az apostol, hogy a feltámadáskor új, mennyei testet kapunk. A régiből új születik, amint a mag elhal, új növény jön létre belőle. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Kor 5,17). A sorrend a fontos, előbb a réginek el kell múlni, és ezt követi az új. Előbb az ó ember meghal Krisztus által és egy új élet jön létre, az Úrban.

Mily jó, ha bűntől már szabad

1. Mily jó, ha bűntől már szabad, Az Úr szolgája vagy; A bűn szolgája gyáva rab, A Krisztusé szabad.

2. A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s vezet Világos utakon.

3. A bűnben kín van s gyűlölet, Mi mást, más minket öl; Öröm köt egybe s szeretet Az Úr szívén belöl.

4. Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldozál; Más uram nincsen, jól tudom, Mert bűnből kihozál.

5.                   Légy áldott, Krisztusom, te nagy! Hadd adjam át szívem: Vedd szívesen, hogy hol te vagy, E szív is ott legyen.

Isten áldásával.