Van kapaszkodó

K

ét parázna nőhöz hasonlítja az Úr Samáriát és Jeruzsálemet (Ez 23,1-35). Mindkét nép illetve országrész hűtlenné lett Istenéhez, a környező népek bálványaihoz fordultak. Izráel, akit Oholiáb személyesít meg, már megbűnhődött vétkéért, az Asszírok fogságba vitték őket, Samáriát lerombolták, helyükre idegeneket telepítettek. Izráel élete, hűtlenségük büntetése Júda számára figyelmeztetést jelentett. Az Úr üzent, ha továbbra is hűtlenek lesznek, ha nem térnek meg, úgy járnak, mint Izráel. A nagyobb országrész élete példa volt a számukra.

Azonban azt láttuk már az eddigiek során is, hogy nem vették komolyan a figyelmeztetést. Biztonságban érezték magukat, és úgy gondolták nekik mindent szabad, Isten elnéző lesz, velük nem történhet meg az, ami Izráellel, hiszen Jeruzsálemben áll a templom, benne a szövetség láda. Ott van jelen Isten dicsősége, ezért nem engedi, hogy bárki elfoglalja a várost, lerombolja a templomot. Hamis vallásosság mögé bújtak, azt gondolták, önmagában a kultusz is elég, elég ha a formaságokat megtartják és az Úr megkönyörül rajtuk.

Azonban Ő hűséget, tiszta és szent életet vár népétől, olyat, ami mások számára válik mintává. Olyan életet kellett volna élniük, amire a pogányok is felfigyelnek, amihez majd vonzódnak. Nekik Istent kellett volna felmutatniuk, megláttatni, hogy lehet másképp élni, lehet Isten akarata szerint vezetni az életünket. Elcsendesedve nézzünk önmagunkba és figyeljük meg, hogy a mi életünk mennyire hirdeti az Urat, mennyire mutat Őrá? A mi feladatunk is az, hogy tanítványságunk magára vonja mások figyelmét, hogy általa felismerjék, a krisztusi életforma áldását. Az a mi felelősségünk, hogy megláttassuk a keresztyénség nem egy út, nem lehetőség a sok közül, hanem az ÚT. A jézusi tanítványság az egyedüli ÚT, ami életre vezet. Ez az Út az, amelyen érdemes járni, sőt amelyiken kell is járni, ha igazi életet akarunk élni, ha célba kívánunk jutni

Figyeljük meg, hogy nemcsak az a paráznaság, amikor bálványokat imád Isten népe, hanem az is kimeríti ezt a meghatározást, amikor mástól vár segítséget. Júda népe nem az Úrban bízott, nem Tőle várta a megoldást, az oltalmat és a szabadítást, hanem mindig valamilyen nagyhatalom felé orientálódott. Jeruzsálem a politikától kért és várt segítséget, úgy gondolták a politikai szövetség megoldást jelent majd, Egyiptom megoltalmazza őket, ám hosszútávon ez soha nem vezet eredményre, mert az nem adja másnak dicsőségét.

Tehát a paráznaság ott kezdődik, amikor nem az Úrban bízunk teljes szívből, hanem emberektől is várunk oltalmat, vagy tőlük is remélünk segítséget. Urunk azonban nem félszívet, nem megosztottságot kíván, hanem az egész életünket. Ő is hangsúlyozta, hogy teljes szívből szeressük az Urat. Csak a teljes szívünk átadása a megoldás, a félszív nem vezet sehova. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből” (Mk 12,30).

A második korinthusi levelet olvassuk már, benne látjuk, hogy nem minden probléma oldódik meg az első kísérletre (1Kor 1,1-14). Van, amikor tovább kell foglalkozni egy üggyel, vagy emberekkel, és Pál tovább foglalkozik a korinthusiakkal. Kész ismét írni, pedig Efézusban is van épp elég probléma, ott sem könnyű a helyzet, mégis tovább foglalkozik velük. Meg kell tanulnunk türelmesen több energiát igénylően is kezelni a dolgokat. Ne veszítsük el türelmünket, ne billenjünk ki békességünkből, ha mindent nem sikerül az első próbálkozásra megoldani. Pál életében meglátjuk az Úr Jézus tanítását megvalósulni, az apostol kész elmenni a második mérföldre is, csakhogy rendeződjék a kapcsolatuk.

Fontos, hogy Ő Isten akaratából apostol. Tehát ő ezt nem akarta, nem ő jelentkezett, hanem az Úr állította meg saját akaratának megvalósítása közben. Pál belesimult az Isten akaratába, és mint az Ő messengere járja a világot, viszi a Gazda üzenetét, viszi a jó hírt.

Rámutat, hogy az Úr Jézus, élő valóság, akire mindenkor lehet számítani. Tanítványnak lenni nem azt jelenti, elkerülnek a bajok, nincs semmi probléma, hanem azt, van Szabadító, van kapaszkodó. Ma se csüggedjünk el, amikor szembetaláljuk magunkat gondjainkkal, vagy ha nem minden úgy alakul, ahogy elterveztük, jusson eszünkbe, él az Úr. Van szabadító, van kapaszkodó, Ő átsegít a nehéz helyzeteken. Amikor Péter süllyedni kezdett a genezáreti tavon, eszébe jutott, hogy még nincs veszve semmi, mert van kapaszkodó. Kiáltani kezdett, és megtapasztalta, hogy Jézus keze lenyúlt érte. Volt mibe kapaszkodni. Ragadjuk meg ma is ezt az erős kezet, és akkor nem sodródunk el. Tegyünk úgy, ahogy az apostol mondja: „Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít” (10).

 Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel, Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell! Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

4.                   Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, ő segít meg szívünk harcinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

Isten áldásával.