Jó Istenhez tartozni

I

sten Izráelt megszánta, felnevelte és úgy kezelte, mint feleségét, ám a nép elfordult Urától (Ez 16,36-63). Úgy gondolta saját maga ura, azt tesz, amit akar, mert megfeledkezett korábbi állapotáról, szívéből kiveszett a hála. Az Úr pedig kimondja róla a valóságot, Izráel parázna. Bizony kemény és fájdalmas beszéd ez, de a valóság mindig fáj. Fáj, mert nem szeretünk szembenézni magunkkal, a hamis képhez ragaszkodunk, és nem akarjuk meglátni azt, akik valójában vagyunk.

Isten azonban azt akarja, hogy megváltozzon az életük, helyreálljon a Vele való kapcsolatuk. Az Úr nem téveszt meg, nem hagy meg az önbecsapás állapotában, mert szeret, és azt akarja kitisztuljon a szívünk  minden bűntől.

Izráel más lett, mint a többi nép, más, mert meglátszott rajta, Kihez tartozik. Magán hordozta az Úr munkájának jegyeit. Csodálatos, ahogyan másokat vonzóvá tette életüket, azonban egy idő után már nem ők vonzottak másokat, nem ők hatottak rájuk, hanem a pogány népek formálták át őket. Annyira hatottak rájuk a pogány kultuszok képviselői, hogy még jobban belemélyedtek a bűnbe, mint tanítóik. Mert a bűn ilyen, a tanítvány megelőzi mesterét.  Ezért figyeljünk mindig Urunkra, a bűn nem játék, hanem a gonosz eszköze, ami által megkötöz és magához láncol.

Így járt Izráel, egy darabig megmaradt az Úrhoz való hűségben, de egy idő után nem tudott más lenni. Miért? Mert azt figyelte hogyan él környezete, olyan akart lenni, mint ők és átvette szokásaikat. Figyelmeztetés ez számunkra, ha Isten gyermeke a világ szokásait figyeli, ha hozzájuk akar hasonlítani, akkor olyanná válik, mint ők. Pedig nem ez a feladatuk, nem ezért lettek kiválasztva, hanem azért, hogy világítsanak, ragyogjanak, mint csillagok a világban. Erre az Úr azt mondja olyan vagy, mint Samária és Sodoma. Megdöbbentő valóság. Sodomát és Samáriát megvetették, mert bűnben éltek, mert bálványokat imádtak, és íme ők is olyanokká lettek. Pedig Sodomának és Samáriának kellett volna olyanná válnia, mint Izráel. De nem így történt. Miért? Mert a zsidók nem vették komolyan másságukat, ezzel azt, hogy nekik nem Sodoma és Samária a minta. Így azután a samáriai uralkodóházzal rokoni kapcsolatra léptek és ezáltal minden gonosz szokás, minden bűn beáradt Jeruzsálembe. Nem ők változtatták meg Samáriát, hanem ők igazodtak hozzá. A bűnnel vigyázni kell, mert nem a hívőhöz fog a nem hívő igazodni, hanem a nem hívő húzza le magához a hívőt. Bizony ez az esetek többségében így van, ezért vigyázzunk és kérjük az Úr oltalmát, vegyük komolyan az Ő szavát.

Azonban Isten nem mond le róluk. Ennek ellenére sem veti el örökre őket. Ez a mi reménységünk is, nem vet el örökre, és bűneink, hűtlenségeink ellenére is szeret, és kész újrakezdeni velünk. Azonban az a kérdés, mi akarjuk-e Vele újrakezdeni? Látjuk-e bűnös voltunkat és készek vagyunk-e az Úrhoz folyamodni?

Isten kijelenti, hogy majd jóra fordítja sorsukat. Még el sem kerültek a fogságba, még nem teljesedett be az ítélet, már hallják az ígéretet. Bízzanak, mert Uruk hűséges, megkönyörül rajtuk. Igen, megkönyörül, mert szívének dobbanása a kegyelem. Az Úr megemlékezik a hűtlenről is és újszövetséget köt vele. Ez a szövetség Jézus Krisztusban érkezett el a földre. Őbenne van bűneink bocsánata. Megkegyelmezek mindenért, szól az Úr. Ő minden bűnt eltöröl, ha megvalljuk előtte, nincs semmi, amit ne bocsátana meg, így tiszta lappal kezdhetünk.

A megkegyelmezett élet napról-napra kegyelemből él. Már nem másokkal foglalkozik, mert tisztában van saját életével, tudja ő sem különb másoknál, és egyedül az Úr kegyelmének köszönheti az újrakezdést. Innentől kezdve már csak az alázatos és hálás szívű bizonyságtétel az osztályrészünk. Az a feladatunk, hogy a megtapasztalt kegyelemről tegyünk vallást, ezzel nyissuk meg mások számára is a reménység kapuját, amely új életre vezet.

Az apostol rámutat, hogy a gyülekezet élete nem rajongás, hanem érett bizonyságtétel (1Kor 14,20-25). A hívő ember a csecsemő állapotból érett, felnőtt állapotra kell, hogy eljusson. Ami azt jelenti, hogy az Ige ismeret és a Szentlélek által fel kell ismerni mi a jó és mi a rossz.  A rosszat el kell tudni utasítani. Mind a gyülekezetben, mind a hétköznapokban, látni kell a tanítványnak, mi az, amit nem vehet át a világból, mi az, amire nemet kell mondani.

Másrészt soha nem szabad elfelejteni, hogy az istentisztelet célja, az Úr előtt való leborulás. Olyan legyen az istentiszteletünk, úgy szóljon az Ige, és úgy ragyogjon az életünk, hogy a jelenlevők, akik először vesznek is részt, ne tudjanak mást tenni, mint arcra borulva dicsérni az Urat.  Milyen atmoszférája van alkalmainknak? Az Úr jelenlétébe kerülnek-e a résztvevők, vagy nem történik semmi. Kérjük Urunkat, hogy Lelke által legyen jelen szívünkben, és így alkalmainkon is, hogy a jelenlevők megtapasztalják dicsőségét. Az istentiszteleten át kellene élni, hogy nem emberekkel, hanem az Örökkévalóval van dolgunk, a Szentségessel, aki előtt arcra kell borulni, szívünket meg kell szaggatni. De ez már hirdeti a kegyelem az Új élet lehetőségét is. Urunk adja meg, hogy minden alkalmunkról áradjon az Ő jelenléte és az legyen a szívekben, jó az Úrral lenni. Jó keresztyénnek lenni, jó Isten gyermekének lenni.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6.      Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.