|
E
|
zékiel
prófétának ismét jelképes cselekedet által kell hirdetnie Isten szavát (Ez
21,18-32). Ez a szó ítéletet tartalmaz. Mégpedig úgy, hogy a prófétának a
babilóniai király hadiútvonalát kell felrajzolni, a sereg válaszúthoz érkezik,
el kell dönteni, hogy Ammónt vagy Júdát támadják-e meg. Minkét ország fellázadt
a nagy birodalom ellen, a döntést úgy hozzák meg, hogy az isteneikhez
fordulnak. Két nyílvesszőre felírják a
két ország nevét, egyiket az egyikre, a másikat a másikra, majd a tegezbe
rakják, ezt követően rázni kezdik a tegzet, és amelyik nyílvessző a földre esik,
abba az országba vonulnak be.
Természetesen nem a pogány szokásokra kell figyelni, vagy azt utánozni,
hanem az ragadott meg és gondolkodtatott el, hogy ez a pogány király, amikor
két lehetőséggel nézett szembe, nem maga döntött, hanem segítséget kért
isteneitől. Arra gondoltam, hányszor érkezünk mi is útkereszteződéshez, amikor
olyan nehéz eldönteni merre is menjünk, de mi megállunk-e, és segítségül
hívjuk-e Urunkat, vagy tudásunk alapján döntünk? Babilónia királya meg tudott
állni, és képes volt várni az útmutatásra. Ettől a pogány királytól
tanulhatunk, mint, ahogy gyakran megtörténik, hogy a világ tanítja a
hívőket.
Jézus is hozott fel olyan példákat, amikor a pogányok magaviseletét,
Isten üzenetére való reakcióját állította népe elé példaként. Gondoljunk Ninive
királyára, aki Jónás prédikációjára porban és hamuban tért meg. Izráel népe
pedig az Isten Fia igehirdetését vette semmibe.
Legyen számunkra példa a babiloni király magatartása, álljunk meg az Úr
előtt, mielőtt belekezdenénk valamibe, vagy döntést hoznánk. Isten ígéri, ha Hozzá fordulunk, Ő meghallgat
és segítséget útmutatást ad. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én
megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15). Más helyeken is
olvassuk, amikor a szerzők arra bátorítanak, hogy hívjuk segítségül az Urat.
Milyen páratlan lehetőséget kaptunk, az élő Istenhez fordulhatunk személyesen.
Feltárhatjuk előtte szívünket, elmondhatjuk félelmeinket, mégis milyen kevésszer
élünk vele. Pedig gyakran énekeljük is: „útaid Uram mutasd meg”, azonban a gyakorlatban mégis ritkán kérdezzük,
merre menjünk. Kezünkbe kaptuk az Igét is, amin által könnyebben felismerhetjük
Urunk akaratát, ám mégis gyakran sok nyomorúság árán döbbenünk rá, hogy az Urat
kellett volna keresnünk.
Az ítéletes prófécia Ammónnak is szól, ne Júda tragédiáján örüljön, hanem
tartson bűnbánatot, mert az Úr ítélete őt is eléri. Mások tragédiája számunkra
mindig azt üzeni, hogy még türelmi időt kaptunk, amivel élnünk kell. Ha nem
vesszük komolyan Isten hívó szavát, velünk is megtörténhetik mindaz a rossz,
ami másokkal megtörtént.
Újszövetségi Igénkből számomra fontos, hogy a gyűjtés, nem kötelező,
hanem ki-ki úgy ad, ahogyan anyagi helyzetéből fakadóan képes rá, és amit
jószántából kész adni (1Kor 16,1-9). Az Úr soha nem követel, és nem kényszerít,
hanem ránk bízza a döntést, hiszen adni az tud, aki előbb a szívét adja az
Úrnak. Áldás mindig a szívből fakadó adományon van. Azt is meglátjuk, hogy nem
a pénz van az első gyülekezetek életének a középpontjában, hanem az Úr Jézus
Krisztus. Mivel mindent Tőle kapnak, adni is tudnak. Természetesen ez az
adakozás nem mindent elnyelő közös kasszába kerül, hanem cél adomány, a
jeruzsálemi testvérek számára.
Az is megragadott még, hogy Pál látja munkájának vannak ellenségei is,
mégsem hátrál meg. Nem megy el idő előtt Efézusból, hanem marad. Marad, mert ő
Krisztus katonája, aki mindig a Főparancsnokra figyel. Jó komolyan vennünk,
hogy mi is katonák vagyunk, a Krisztuséi, így nem a meghátrálás emberei, hanem
a hit gyermekei vagyunk. Milyen ritkán tekintünk katonaként magunkra, mi inkább
menekülni szeretünk, mint harcolni. Pedig az a feladatunk, hogy katonaként
harcoljunk a gonosszal szemben.
Szívemet hozzád emelem
1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; És meg nem
szégyeníttetem, Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak, Akik hozzád
esedeznek, Azok pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek.
2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts
meg, Miken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben;
Oltalmazd életemet, Mert benned bízom, Úr Isten.
3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél
irgalmadról, Mely megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne
említsed. Sőt nagy kegyességedet, Én Istenem, megtekintsed.
4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bűnösöket térítvén Ő
igaz ösvényire; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az
ő útában megtartja.
5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hűség :/: Azoknak, kik
mondására Gondot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent
nevedért. És bűnömet bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért!
6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt ő nagy híven
vezérli Igaz ösvényeiben. Nagy békességben annak Minden jó bőven adatik, És ő
maradékinak Gazdag örökség hagyatik.
7. Az igaz istenfélőknek Megjelenti titkait, :/: És az őbenne hívőknek
Megmutatja kötésit. Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Ő megőriz
engemet, Lábam kivonssza a tőrbül.
8.
Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám
kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énnékem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája
szívemnek Napról napra mind öregbül; Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez
ínségbül!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése