Krisztus levele

M

ost Tírusz számára hangzik az ítélet (Ez 26,1-21). Ez egy régi föníciai város. Innen származott Aháb király felesége, aki által bekerültek Izráelbe a Baál papok és a Baál kultusz, ami miatt azután megítéltetett az északi országrész. Jeruzsálem elestét örömmel fogadta a város, sőt az ő pusztulásukból előnyöket reméltek. Tírusz Jeruzsálem kárán akart előnyökhöz jutni. Úgy gondolták, hogy Jeruzsálem pusztulása révén gazdasági és politikai előnyökhöz jutnak. Ma is jellemző ez a gondolkodás, más bukása, kára révén sokan igyekeznek előnyökhöz jutni. Sőt vannak, akik bukáshoz segítik a másikat, csakhogy ők kerüljenek a középpontba. Azonban Isten ezt a magatartást megítéli.  Ne mások kárán akarjunk előnyökhöz juttatni, ne azt nézzük, hogyan lehet a riválist legyőzni, hanem lépjünk be Isten országába. Aki oda belép, átéli, hogy minden megváltozik. Már nem neki kell minden áron boldogulnia, hanem Isten gondoskodik róla. Aki ezt megtapasztalja, annak terhek hullnak le a válláról. Nincs aggódás és félelem, már nem az a kérdés miből és hogyan élünk meg, hanem mit akar az Úr, hogy cselekedjem. Mert azt ígéri, hogy, aki először Isten országát és igazságát keresi, annak megadja mindazt, ami a megélhetéshez szükséges.

Tírusz önmagára épített, magabiztossá vált, nem gondolta, hogy elpusztulhat, hiszen még az asszírok sem tudták bevenni. A környező népeket is váratlanul éri majd a város pusztulása. Bármennyire elképzelhetetlennek tűnt Tírusz eleste Isten mégis kihirdeti bukását. Elesik a város, mert önelégült lett, nem tért meg és nem Istenben, hanem önmagában és emberi kapcsolataiban bízott. Az Úrtól elfordult, vagy az Ő figyelmeztetését meg nem halló nép, elbukik.  Ez Isten népe számára is figyelmeztetés. Ahogyan eltűnhetnek világvárosok, hatalmas birodalmak, úgy kimozdíthatja az Úr egy-egy gyülekezet gyertyatartóját, ha elhagyja az első szeretetet, és ha ebből nem tér meg. A Jelenések könyveiben található gyülekezetek, amelyekhez a feltámadott Úr János által levelet küldött eltűntek. Nem vették komolyan az Úr szavát, nem tértek meg és nem maradtak meg a kegyelemben, így kimozdíttatott gyertyatartójuk.  Azok a gyülekezetek eltűntek, az Egyház azonban nem szűnt meg. Más közösségek jöttek létre, akik engedelmesek voltak az Úr felé. Mi sem vagyunk pótolhatatlanok. Ha valamelyik gyülekezet nem marad meg a hitben, nem veszi komolyan az Úr szavát, úgy járhat, mint azok a közösségek. Ha mi kimozdíttatunk, az Úr más gyülekezeteket hoz létre, és általuk viszi előre az evangéliumot.  Vegyük komolyan az Igét és higgyük el, velünk is megtörténhet mindaz, ami Tírusszal, és sok gyülekezettel, ha nem igazítjuk életünket az Igéhez, ha nem gondoljuk újra végig a tanítványságunkat.

Pál írja, hogy neki nincs szüksége arra, hogy bárki is beajánlja őt Korinthusba, vagy bárhová, mert az ő ajánló levele a gyülekezet (2Kor 3,1-6). Szolgálatát az eredmények teszik hitelessé. Hiszen bármerre járt, Krisztus embereket vonzott általa, Magához. Megáldotta igehirdetését, szolgálatait gyümölcsökkel. Ezek a gyümölcsök a létrejövő gyülekezetek. A mi szolgálatunkat is a gyümölcsök hitelesítik, a szívekben végbemenő változás, a megtérés és a hitben való növekedés az a levél, amely arról tanúskodik, hogy élő hitünk van, és az Úrhoz tartozunk.

Pál határozottan írja, hogy a tanítványok Krisztus levelei, tehát általuk, az életük által az Úr Jézus üzen az emberek számára. A tanítvány élete, Krisztus levele, de mit olvasnak ki ebből a levélből? Valóban azt látják, hogy Őhozzá tartozunk? Mit olvasnak az emberek az életünkből? Azt látják, hogy nincs különbség a mi életünk és az Ő életük között? Vagy felragyog általunk a Krisztus, megtapasztalják az Ő szeretetét és kegyelmét?

Pál azt írja, hogy a Korinthusiakon minden probléma ellenére is meglátszik, hogy Krisztushoz tartoznak. Meglátszik-e rajtunk, hogy az Úréi vagyunk? Mert annak látszódnia, a tegnapi sorok szerint érződnie kell. Mi Krisztus jó illata vagyunk. Tehát, aki az Úré, annak krisztusi illata van, és ezt nem lehet eltitkolni, ahogyan a rózsa sem tudja titokban tartani illatát.

Krisztusi emberré, gyümölcsöt termő tanítvánnyá nem magunktól válunk. Természet szerint erre alkalmatlanok vagyunk, életünk csak rossz gyümölcsöt terem. Az Úr Jézus munkája, hogy mégis alkalmasakká leszünk. Ő munkálkodik a szívünkben. Isten tesz alkalmassá az új életre, az új szövetség szolgálatára. Az újszövetségi szolgálat, már a Lélek szolgálata. Lélektől, lélekig való szolgálat. Mert egyedül csak a Lélek képes megeleveníteni. Már Dávid is felismerte, hogy elepedt lelkét, szívét csak az Úr tudja megeleveníteni (Zsolt 61,2-3).

Mi is forduljunk hittel az Úrhoz, mert Ő meg tud eleveníteni, fel tud lényével tölteni. Ha megújultunk, akkor tegyünk róla bizonyságot, mondjuk el, hogy Ő elevenített meg, mert az emberi léleknek Isten Lelke a megújítója. Ne engedjünk a fáradtságnak, a csüggedésnek, hanem kérjük Isten Lelkét, hogy emeljen fel, újítson meg, töltsön meg erővel, az Ő dicsőségére.

Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám

1. Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, Tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

2. Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!

3. Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!

4.                   Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, S majd a végső harcon át mennybe fölragadj! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!

Isten áldásával.