F
|
ejezeteken
keresztül Tíruszról olvasunk és bizony nehéz megtalálni a most nekünk szóló
üzenetet (Ez 27,1-28,19). Távolinak érezzük magunktól ezt a régi várost, úgy
gondoljuk nekünk semmi közünk hozzá. Ez
egy hajdanvolt kereskedőváros, amelynek nagyon jól ment a sora, de Isten a
próféta által most ítéletet hirdet a számára.
Később ez a prófécia beteljesedett a város elpusztult. De mit láthatunk
ezekben a fejezetekben, ami számunkra üzenet, tanítás?
Mindjárt a 27. fejezet harmadik versében olvashatjuk Tírusznak önmagáról
való vallomását. Ez sokat mond nekünk, hiszen ahogyan látjuk önmagunkat, ahogy
gondolkodunk magunkról, az mindig elárulja, mi van a szívünkben, hol tartunk.
Tírusz meg van magával elégedve, a legtökéletesebbnek tartja magát. Úgy gondolja,
biztonságban van, vele semmi rossz nem történhet. Sőt a következő fejezetben
már egyenesen Istennek tartja magát, tehát mindenki fölött állónak képzeli magát.
Mindezekből azt láttam meg, hogy a jólét, a gazdagság, a hatalom, és a tudás
nagy veszélyeket rejt a számunkra. Amikor az ember nem látja, hogy mindent
Istentől kapott és nem hálás szívvel él javaival, amikor a tudást isteníti,
megrészegül, és magát is istennek véli. Ez vonul végig az emberiség történetén,
már az Édenkertben, majd Bábel tornyánál is ezt láttuk a megszerzett tudás nem
Isten előtti alázatra és hálára kötelezi, hanem szembe fordul Alkotójával és le
akarja taszítani Őt a trónjáról. Az ember akar isten lenni.
Ha magunkat állítjuk Tírusz helyére meg kell látni, hogy minket is
veszélyeztet a gőg, hiszen korunk embere olyan magasra jutott a tudomány terén,
mint előtte soha az ember, ám ez a tudomány egyre inkább eltávolítja Istentől,
maga akar a helyére kerülni. A napjainkban tapasztalt jólét sem az Úr felé viszi
az embert, hanem egyre távolodik Tőle. Úgy gondolja nincs szüksége Istenre,
mindent meg tud oldani maga. Bizony a szívünk könnyen fölfuvalkodik, azonban az
Úr azt akarja, hogy életkörülményeinkért legyünk hálásak, lássuk meg, hogy ez
az Ő kegyelme és ajándéka. Azért kaptuk ezeket a lehetőségeket, hogy ne csupán
a magunk javára éljünk velük, hanem szolgáljuk általuk Őt.
A jobb lehetőségek és jobb körülmények nem azért adatnak, hogy önzők
legyünk és halmozzuk a javakat a másikkal mit sem törődve, hanem azért, hogy
szabadon keressük az Urat, hálás szívvel boruljunk le Előtte és hirdessük az
evangéliumot. A tudás által sok minden
könnyebbé és elérhetőbbé vált a számunkra, de mindez nem azért történt, hogy
csak a magunk kényelmét tartsuk szem előtt, úgy gondolom, hanem azért, hogy
azt, aki le van maradva. Isten mindent azért ad, hogy általa minden ember
áldást nyerjen, mindenki számára könnyebbé váljon az élet. Nem gondolkodhatunk
úgy, mint Tírusz, minden az enyém, általa különb leszek. A tanítványt kell, hogy
érdekelje a másik nép, a másik ember élete. Jézus arra tanított bennünket, hogy
a mi mindennapi kenyerünket kérjük az Atyától, de ma már nem kérjük, hanem
szerezzük, és nemcsak a mindennapit, és
nemcsak a miénket, hanem soknapit
előre, és ezáltal másokat megfosztunk a mai napitól.
De látnunk kell, hogy az Úr megítélte Tíruszt ezért a gondolkodásért és
életvitelért. Ha nem változtatunk, ha nem térünk meg, és nem igazítjuk
életünket Isten Igéjéhez, korunk emberét is megítéli az Úr. Azért szól azonban
még mindig Isten Igéje, hogy vegyük komolyan. Ismerjük meg szeretetét és végre
bízzuk Rá magunkat, mert ma is Igaz, amit a Zsoltáros megtapasztalt: „Áldott
az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk” (Zsolt 68,20)
Az apostol tovább vezet bennünket és meglátjuk a kegyelem csodáját, az új
szövetséget, amely már Jézus Krisztus által köttetett (2Kor 3,1-14). Itt már
nem a betű szigorú világában vagyunk, hanem a Lélek szabadsága alatt. Itt már
nem nekünk kell erőlködni, produkálni, hanem engedjük, hogy a Lélek újjá
formáljon, hogy a kőszív helyére, hússzívet adjon. A Lélek, Isten Lelke az,
ami a mi halott lényünket meg tudja eleveníteni. Erre van szükségünk, mert
Isten nélkül, az Ő jelenléte nélkül halott a lényünk. Amíg nem fogadjuk be, az
Úr Jézus Krisztust a halálban vagyunk, akkor is ha jól megy az életünk, ha
irigyeltek vagyunk is. Ezt látjuk ma, sok embernek jól megy az élete, megvan
mindene, de a lelke feltöltését elhanyagolja, és egy idő után összeömlik. Azért
roppannak össze sokan, mert a lélek
anyagi javakkal nem elégül meg, és ha nem vesszük komolyan, hogy a nyugalom
napjára nekünk van szükségünk, teljesen felfogunk őrlődni. A hetedik nap
megszentelése nem csupán parancs, hanem a mindenségbe írt törvény, ha nem
tarjuk hozzá magunkat el fogy az energiánk, kiborulunk.
Azonban azt is látni kell, hogy feltöltekezni az Igéből akkor tudunk, ha
keressük az Urat, ha az Igében Vele akarunk találkozni, mert a Biblia szavaiból
a Lélek által válik táplálék. A Lélek az, Aki elveszi a leplet, hogy jól lássunk,
megismerjük Isten akaratát. Megtérés nélkül nincs új élet, nélküle nem értjük
jól az Igét sem, és nem tudunk jól élni sem, mert csak Isten Lelke jelenlétében
van szabadság. Nélküle rabokká válunk. Azonban van szabadítás. A szabadításban
pedig akkor tudunk megmaradni, ha engedjük, hogy a Lélek Krisztus képére
formáljon bennünket. Ez a formálódás naponként történik, mindennap az Úr kezére
kell bíznunk magunkat, és van, amikor fájdalmas is, hisz sok fölösleges, az új
életbe nem passzoló, de erősen hozzánk nőtt szokást, bűnt kell eltávolítani. Ennek
a célja azonban az, hogy az Úr dicsősége, lénye sugározzon általunk.
Mind jó, amit Isten tészen
1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy
tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja,
Hát légyen, mint akarja.
2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz
ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja
dolgomat, Csak rá hagyom magamat.
3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom,
úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít,
tudom, Azért csak benne bízom.
4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul
nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván
megmutatja, Hogy javamat akarja.
5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze
szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt
végtére, Sok búm enyhítésére.
6.
Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt
vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal
Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése