Azért szól az Úr, hogy megtegyük

V

áltozatos formában közli üzeneteit az Úr prófétájával (Ez 24,15-27). A mostani részben a teljes odaszánást láthatjuk, Isten előtt nincs magán szféra, életünk legszemélyesebb területére is igényt tart. Itt azt a kijelentést kapja, hogy hirtelen meg fog halni az, aki Ezékiel számára nagyon kedves. És hirtelen meghal a felesége, nem lett volna még itt emberileg az ideje ennek a halálnak, de az Úr ezt a tragikus eseményt is felhasználja üzenete megformálására. Így kéri ma is az Úr egész életünket, azt akarja, hogy teljesen szenteljük Neki magunkat és családunkat életünk minden területét bízzuk Rá, engedjük, hogy az Úr általuk is megdicsőítse magát.

Benne feszül a történetben az is, hogy minden ajándék és az Úr ezt az ajándékot bármikor elveheti tőlünk. Próba is egy ilyen történés, hogyan reagálunk rá, készek vagyunk-e az Úrnak legféltettebb dolgainkat is átadni, vagy az ajándékhoz jobban kötődik a szívünk, mint az Ajándékozóhoz? Ilyen próbát kellett kiállnia Ábrahámnak, amikor Isten azt kérte, hogy áldozza fel fiát, Izsákot. Azonban az ősatyának ezt nem kellett megtennie, mert Isten gondoskodott más áldozatról. Ő azt vizsgálta meddig kész elmenni Ábrahám az engedelmességben, mindent Neki tud-e adni, vagy van, amihez ragaszkodik? Pál apostol így emlékezett vissza arra, miként is látta életét, amikor Jézus legyőzte őt: „ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Fil 3,7-8). Én hogyan tekintek értékeire, mindazokra, amik fontosak számomra? Odatudom-e adni az Úrnak, le tudok-e mondani róluk? Bizony mi gyakran még a kevésbé értékes dolgokról sem tudunk lemondani, milyen nehezen dobunk ki valamit, mert úgy gondoljuk, jó lesz az még valamire. Hányszor csak a kidobnivaló szemetet adjuk az Úrnak. Aki azonban meglátja Krisztus nagyságát és gazdagságát az másként tekint a világ által felkínáltakra, az tudja, hogy Isten országa mellett mindez szemét. Jó végig gondolni azt is, hogy minden gazdagság mulandó, amiért harcoltunk, amihez nagyon ragaszkodunk, elmúlik, hiszen elmúlik ennek a világnak a dicsősége is. Csak Isten országa marad meg örökké.

Ezékiel nemcsak a váratlan tragédia által válik üzenetté, hanem még fájdalmát, gyászát sem élheti meg, ezzel jelzi, hogy a szent hely, a templom is elpusztul, a népnek nem lesz lehetősége gyászra, mert fogságra viszik őket. Mindez azért történik, hogy végre megtudják, az Úr, Úr. Mert nem elég hinni, hogy van Isten, mert Ő Úrrá akar lenni az életünkben. Isten úgy alakítja a történéseket, hogy felismerjük, Ő Úr, Úr, Aki megcselekszi, amit mond, Úr, Akinek hatalma van életünk felett. Ő Úr, én pedig szolga vagyok.

Úgy látjuk a könnyek közt ír levél hatására rendezték a dolgokat Korinthusban. A bűnösök büntetést kaptak, ám az apostol azt kéri, hogy a vétkes számára hagyják nyitva a bűnbánat általi visszatérés lehetőségét. A fegyelmezés mindig a megtérést, a problémák rendezését szolgálja. Az apostol örülni akar a gyülekezetnek, annak is aki vétkezett, és örülni akar a krisztusi megoldásnak is.

Pál levele által a gyülekezet engedelmességét is teszteli. Megpróbálja, hogy komolyan veszik-e tanácsait és cselekszik-e, amit mond.  Ez fontos, hiszen az Úr tanácsolja övéit, de annak csak akkor van eredménye, ha ahhoz tartjuk magunkat. Az Úr Igéjén keresztül tanácsol, azonban hányszor csak elolvassuk, de nem tesszük. Sőt, ahogy tegnap említettük előfordul, hogy nem is tudjuk megfogalmazni, amit az Úr mondott. Isten azért szól, hogy engedelmesen tegyük is, amit kijelentett a számunkra.

 Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6.                   Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.