Az Úr megszabadít a halálfélelemtől

A

z ígéret beteljesedett, a fogság véget ért. Az Úr, Aki rabságra adta engedetlen népét, most hazavitte őket (Ezsd 2,1-35). Csodálatos, az Úrban lehet bízni, nincs az az élethelyzet, amelyben nem tudna megoldást adni. Így nézzünk Rá ma is. Ne csüggedjünk, ha nehéz helyzetbe kerültünk, merjük Rábízni magunkat, mert Neki van hatalma a nálunk nagyobb hatalommal rendelkezők felett is. Ki gondolta volna, hogy Círus hazaengedi a zsidókat? És mégis így történt, mert a hatalmas birodalom királya is eszköz Isten kezében. Ez adjon erőt és vigasztalást számunkra, és lássuk meg, a történelem ma is Isten kezében van. Semmi nem történik tudta és akarata nélkül.

Ezsdrás bizonyságtételként veti papírra azok neveit, akik Júda tartományából mentek haza. Azért rájuk esik a figyelem, mert nekik jut főszerep a templom helyreállításában.  Ők azok, akik kijöttek a rabság sötétségéből a szabadság csodálatos világosságára. Mert nem elég a király rendelete, meg is kell mozdulni, el kell hagyni a fogság területét. És bizony ez sem könnyű, hiszen ezeknek az embereknek a többsége már Babilonban született, az a szülőföldjük. Ott szoktak meg, ott települtek le és kezdtek el dolgozni. Ha hazamennek, mindent fel kell adni és egy egészen újat kell kezdeni. A rabságot is meg lehet szokni, abban is találhatunk olyan vonást, amit nem akarunk feladni. Másrészt a szokásnak olyan nagy hatalma van, hogy nehezen akarunk szembefordulni vele, változtatni, újat kezdeni.

Igénk rámutat, bármilyen jól ment is a soruk, akkor is rabság volt. Mert szabadság csak az Úrral való áldott kapcsolatban, az Ő országában található. A fogság kötelező, akár akartak, akár nem, menni kellett, a szabadság azonban választható. Ezért nehéz, mert amikor rabok vagyunk, a bűn ránk kényszeríti uralmát, nincs más választásunk, tenni kell, amit mond. Isten pedig megnyitja a szabadság kapuit, de nem kényszerít, nekem kell elindulni Jézus nyomában, egy egészen más életformára. Elindultam-e már a Mester lábnyomán, vagy olyan jól megszoktam azt, amiben vagyok, hogy már nem akarok mozdulni, változni?

A fogságból való szabadulásnak célja van, mégpedig az ország helyreállítása. Azért emel ki az Úr a bűn sarából, hogy azután építsük az Ő országát. Tehát lélekmentésre, szolgálatra kapjuk az elhívást. Nem azért mehettek haza, hogy őseik földjén nosztalgiázzanak, hanem, hogy újjáépítve a romokat, bizonyságtétellé váljanak. Amikor a harmadik deportáció is megtörtént mindenki azt gondolta, hogy Babilonból már nincs visszatérés. Sőt, nem is tartották érdemesnek, hiszen a templom is elpusztult, és mégis van újrakezdés. Mindenkinek meg kell tudni, hogy ez az Úr munkája. A szabadítás mindig Isten műve, soha nem tulajdoníthatjuk magunknak. Amikor az Úr Jézus meggyógyított valakit, gyakran azzal küldte el, hogy beszélje el, milyen nagy dolgot tett vele Isten. A nagy dolgokat, mindig az Úr viszi végbe életünkben.

A szentíró bizonyságot tesz Jézusról, Őt állítja a gyülekezet középpontjába (Zsid 2,9-15). Jézus értünk egy időre vállalta, hogy emberré lesz, sőt meghalt, mindenkiért. Meghalt, hogy életet szerezzen az elveszett ember számára. Isten nem hagyta magára az embert, megkönyörült rajta és segítséget nyújtott a számára. Jézus nem véletlenül jött a világba, és nem véletlenül halt meg, hanem azért, mert szükségünk van Rá. Csak Ő tud nekünk segíteni, egyedül Ő képes megmenteni. Ő maga mondta: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10).

Azt is látjuk, hogy Jézus vállalja a szenvedést értünk. Nem menekült el előle, mert a szenvedés formál, alakít. A mi életünkben a szenvedés Isten eszköze, általa sok mindent elvégez az Atya. A szenvedésből született a megváltás, az új élet. Az élet szenvedéssel jár.  Ne meneküljünk mi se előle, merjünk vele szembenézni azzal a hittel, hogy az Úr ismeri a fájdalmat, és ad erőt az elhordozására.

Megragadó az is, hogy testvérének tart az Úr. Milyen csodálatos, ha vér szerinti testvérünk nincs, Krisztus lesz a testvérünkké. Olyan testvérré, Aki nem elvesz, nem kisemmizni akar, hanem inkább magát adta a keresztre, hogy mi meggazdagodjunk általa.

Megszólított az a bizonyságtétel, amit a szentíró az Úr szájába ad: Én benne bízom. Igen, Ő a gyötrelmek, fájdalmak közepette is, a kereszten is az Atyában bízott. Én bízok-e Benne? Bízok-e Uramban, minden helyzetben? Ki tudom-e ilyen bizonyossággal mondani, Benne bízom? Benne bízom, ha jön felém Góliát, ha cethal gyomrába kerültem, ha tajtékoznak és háborognak is vizei, mert tudom, még innen is van szabadítás.

Felszabadító hírt közöl velünk mai Igénk, tele lehet a szívünk örömmel, mert Jézus legyőzte a legrettegettebb ellenfelet, az ördögöt és csatlósát, a halált. Már úgy nézhetünk a halálra, mint aki vereséget szenvedett, nem kell félni tőle, mert Jézus hatalmasabb nála. Jézus meghalt, hogy halála és feltámadása megsemmisítse a halált, minket pedig megszabadítson a haláltól való félelemtől. Pál apostol mennyire szabad is volt tőle, azt írja, hogy számára a halál elköltözés Krisztushoz. Tehát a halál segít Krisztushoz költözni. Nézzünk így rá, köszönjük meg neki, hogy az Úrhoz visz közelebb. Nem árthat, mert Jézus meghódoltatta. Éljünk hát félelem nélkül, örvendezve Krisztusban.

 Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5.      E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

Isten áldásával.