Az utolsó szó

E

gy másik kispróféta könyvét, Haggeus írását olvassuk ma (Hagg 1,1-2,23). Ez az irat a babiloni fogságból hazatért zsidó nép számára készült. Az Úr a prófétán keresztül szól Izráel vezetőihez, Zerubbábelhez és Jósua főpaphoz. Tehát nem a próféta mondja a saját véleményét, hanem Isten szól általa. Haggeus eszköz Isten kezében. Így akarja az Úr a mi életünket is eszközként használni, hogy ne a saját véleményünket, hanem az Úr üzenetét adjuk tovább. Hiszen egyedül Isten szava gyógyít, benne van olyan erő, ami képes megváltoztatni az embert. Az Ige üzenete az is, hogy a Biblia, az igehirdetés, a bizonyságtételek is Isten hozzánk szóló szava. Ne pusztán emberi alkotást lássunk bennük, hanem vegyük észre Istent, aki az adott eszközön keresztül hozzánk szól. Ha mindezt meglátjuk, nem sértődünk meg, mert tisztában leszünk vele, hogy mennyei Atyánk szól most hozzánk.

Isten üzenete a nép saját házának építése, és a maguk dolgainak az Úr háza rendbehozatala elé való helyezése végett szól most hozzájuk. Miután örömmel hazaértek a fogságból nekifogtak a város és a templom rendbetételének. Azonban nagyon hamar akadályba ütköztek, mert a helyükre betelepített népek akadályozták őket a templom javításában. Az ellenség nem akarta, hogy ismét működjön a templom. Izráel fiai pedig megijedtek és abbahagyták az építést. Úgy vélték van elég munkáljuk a saját házukkal, elég elfoglaltságot adnak saját dolgaik, nem kell még a templommal való fáradtság is.

Bizony ismerős felfogás ez, hiszen ma is leghamarabb az Úr ügyét hanyagoljuk el. Ha sok a munkánk, vagy támadás ér, hamar Isten dolgait halasztjuk későbbre. Aztán mi is, ha kényes ügyben kell döntést hozni, inkább nem veszünk részt az alkalmon, csak nekünk nyugtunk legyen. Ne érjen kellemetlenség, támadás az Egyház dolgai miatt. Így azután a sorrend felborul, Isten elé lopakodik a mi ügyünk, a megélhetésünk, munkánk, ez azonban nem helyes, és az Úr nem is hagyja szó nélkül.

Az emberek azt mondogatták, amikor elmentek a templom mellett, hogy még nincs itt az ideje a javításnak. Meg is indokolták, előbb a saját romos épületeinket, elhanyagolt földjeinket kell rendbe hozni, mert első a család, a megélhetés.

Az Úr azonban így szól: „Hát annak itt van az ideje, hogy ti faburkolatú házakban lakjatok, holott ez a ház romokban áll? Most azért azt mondja a Seregek URa: Jól gondoljátok meg útjaitokat!” (1,4-5). Egyszer csöndben végig kell gondolni az életünket, a sorrendünket. Legyen ez az alkalom most, halljuk úgy az Igét, hogy nekünk szól. Nézzük meg, milyen helyet foglal el a gyülekezet, az Úr ügye az életünkben. Van-e olyan fontos, mint a saját feladataink? Tudunk-e az evangéliumért, a lelkek mentésért áldozatot hozni?

Megtudjuk, hogy a munkájuk eredménye függ az Úrral való kapcsolatuktól, az engedelmességtől, az Úr házához való viszonyuktól. Ha nem törődnek az Úr házával, ha nem fontos nekik Isten dicsősége, akkor kezük munkáján sem lesz áldás. Elfelejtették, hogy az Úr hozta őket vissza a rabságból, és ezért nekik az a feladatuk, hogy Isten hatalmát dicsőítsék. Életüknek Isten dicsőségét kell megjeleníteni és ennek egyik formája a templom. Ha a környezet látja, hogy legelőször a templomot hozzák rendbe abból megtudják, hogy Izráel számára Isten van az első helyen, megtudják, hogy Neki hálásak a szabadulásért.

Az Úr felszólítja őket az építésre. Azt kéri fogjanak hozzá és hozzák rendbe, mert ezáltal fog megdicsőíttetni. A próféta által hirdetett üzenet eléri célját, a vezetők hallgattak Isten szavára. Nálam mindig eléri az Ige a célját? Mindig azonnal hallgatok arra, amit az Úr mond? 

Isten bátorítja is népét, így szól: „Én veletek vagyok” (13)! Számunkra is ezt mondja az Úr: „Én veletek vagyok!”, csak végezzétek az Ige hirdetését, csináljátok, amivel megbíztalak benneteket. Milyen nagyszerű is, hogy így indulhatunk a mai napnak is. Ő velem van, ezért mindent Rá hagyhatok, és nekem csak a Tőle kapott feladatokra kell koncentrálnom.

Isten bátorít, mert bizony gyakran bátorságra van szükség az Úr szolgálatában. A többség vagy a környezet mást vár el tőlünk, számára más a fontos, más a helyes, bizony nagy bátorság kell kitartani Isten akarata mellett. Azonban pont az a bátorság, amikor mások véleményével szemben vállaljuk és cselekedjük Isten akaratát. Tehát Isten bátor munkára szólít fel, és ígéri, hogy közben övéivel lesz. Sőt áldást ad munkájukra. A bátor munkát megáldja az Úr, azt ígéri nagyobb lesz a dicsősége ennek a háznak, mint az első templomnak. Pedig annak csodájára jártak. Valóban úgy is történt, mert ebbe a templomba belépett személyesen az Úr. Ezek a falak meglátták a tanító, gyógyító Urat. Ha rábízzuk életünket az Úrra, dicsőségesebb lesz az életünk, mint előtte volt. Isten lényének jelenléte teszi áldássá mindennapjainkat. Lehet, hogy a külső szemlélő szegényesnek lát minket, azonban áradni fog belőlünk a belső gazdagság, az isteni természet, az Ő szeretete, békessége. Ezeket megszerezni nem lehet, csak kapni.

Csodálatos az a kijelentés is, amely így szól: enyém az ezüst, enyém az arany. Minden természeti kincs az Úré, ezért népe nem függ másoktól. Az Úr gyermekei tetteit soha nem vagyoni helyzetük határozza meg, mert nekik gazdag Uruk van. Ha tesszük, amit az Úr mond, akkor ő gondoskodni fog a feltételekről is. A templom újjáépítésének nem lehetett akadálya a nép anyagi helyzete. Ők úgy gondolták szegények és az épület is szegényessé lesz, azonban Isten kijelenti, ne a saját pénztárcájukra tekintsenek, hanem Istenére. Az Ő pénztárcája soha nem ürül ki. Őrá nincs hatással a földi gazdaság helyzete, mert Ő az Ura mindeneknek.

Az Újszövetség új könyvét, a Zsidókhoz írt levelet kezdtük meg a tegnapi nap folyamán (Zsid 1,1-14). Ez az írás számunkra ismeretlen szerzőtől származik, ám ha elolvassuk, mégis arra a véleményre jutunk, hogy nem ismeretlen a szerző. Nem, mert ennek a levélnek is a Szentlélek a szerzője, csak az eszköz, akin keresztül hozzánk eljutott, az az ismeretlen. Lám az első gyülekezet életében nem az eszköz, nem az ember volt a fontos, hanem az Úr. Tudták, felismerték az ÚR jelenlétét az írásban, mert Jézus Lénye, jó illata áradt belőle. A mi életünkben is felismerhető az Úr jelenléte, Lényének jó illata elárasztja környezetünket, és felismerik, itt van Isten köztünk.

A szerző bizonyságot tesz arról, hogy Isten a teremtéstől kezdve napjainkig szól. Ő soha nem volt néma, mindig kommunikált, mindig kapcsolatba akart velünk kerülni. Az ember azonban legtöbbször elbújt Isten szava elől, vagy egyszerűen nem törődött vele, amint láttuk királyok életében is. Az írott Igén keresztül is Isten szól hozzánk, halljuk meg szavát.

A levél elmondja, hogy a mostani idő, a kegyelem korszaka, ez az utolsó korszak, ami arra adatott, hogy rendezzük életünket az Úrral. Amíg tart a kegyelmi idő, addig vegyük komolyan az Úr szavát, lássuk meg, hogy a bűnt csakis Jézus által lehet rendezni. Ő tisztít meg bűneinktől.

Azt is megtudjuk, Jézus által ismerhetjük meg Istent. Ő Lényének, valóságának kisugárzása. Tehát Isten, olyan mint Jézus. Isten nagy, utolsó szava számunkra Jézus. Ne keressünk más kijelentést, ne figyeljünk másra, mert Ő általa mindent elmondott számunkra, és mindent megtett értünk. Ha meg akarjuk Őt ismerni, ha kíváncsiak vagyunk mi a mondanivalója nekünk, figyeljünk Jézusra.

Ő azt mondja, térjünk meg, és kövessük Őt, mint jó Pásztort. Ha ezt megtesszük, bővelkedő életet élhetünk.

Még ma, még Jézus hív

1.        

Még ma, még Jézus hív,

Nyíljon az ajtó, táruljon a szív,

Holnap talán késő!

2.        

Jövök Hozzád, Uram,

Kérlek, fogadj el, halljad meg szavam,

Tarts meg mindörökké!

3.        

Jézust áldjad, szívem,

Halála árán van új életem,

Illesse Őt hála!

4.        

Zengjünk mind Neki hát,

Dicsérjük együtt Isten szent Fiát!

Téged is vár még ma!

Isten áldásával.