Meghódol lelkem

N

agyon szép  a mai ószövetségi rész, hódolattal tölti el a szívemet, mert megláthatjuk általa az Úr mindenek felett való hatalmát (Ezsd 6,22). Isten a világmindenség Ura, jó, ha ez átmelengeti a szívünket és feltölt bizalommal iránta. Nem lényeges, milyen hatalom veszi körül Isten gyermekeit, mert a legrettegettebb földi uralkodó fölött is az Úr bír hatalommal. De sokszor megfeledkezünk erről, és emiatt elbátortalanodunk, feladjuk szolgálatunkat, vagy félelemben éljük az életünket. Igénkben emberileg nagyon nehéz és lehetetlen helyzetben voltak a templom építői. Nem volt esélyük arra, hogy bármit tegyenek az ellenség támadásával szemben. Úgy tűnt, semmi esélyük nincs a fegyveresekkel szemben, a királyhoz írt vádakkal szemben. Legjobb, ha feladják az építést és meghúzzák magukat. Kiderült azonban, van lehetőség, mégpedig a hittel megfogalmazott imádság. Ez a mi lehetőségünk, a legreménytelenebb helyzetben is felemelhetjük szívünket az Úrhoz, elmondhatjuk, ami velünk történik, és Rábízhatjuk magunkat.

Az Úr Dárius királyt is vezeti népe érdekében. Hány hatalmasság volt, aki úgy gondolta, bármit megtehet, aztán mégis meg kellett hajolnia az Úr akarata előtt. Elgondolkodtató, hogy Dárius tiszteletben tartja Círus rendeletét, nem akarja egy újabb rendelettel megváltoztatni. Manapság gyakran megtörténik, hogy az előd által hozott törvényt megváltoztatják, mert az a jelenlegi vezetésnek nem tetszik. Dárius nem változtat, hanem felismeri, mindez Isten akarata. Meglátja, hogy Jeruzsálemet az Úr választotta ki, és ott kell és úgy felépíteni a templomot, ahová és ahogyan az Úr elrendelte. Dárius elismeri, szükség van a templomra, mert ott rendel az élő Isten. Mennyi lelkében beteg ember van ma, mondjuk el számukra, hogy az Úr házában gyógyulhatnak meg. A ma emberének is szüksége van istentiszteletre, mert lelkünk Isten után szomjazik. Gyakran nem tudjuk, mi a problémánk, a zsoltáros tudta: „Isten után szomjazik lelkem” (Zsoltár 42,2). Ez a mi problémánk is, Isten után szomjazik a lelkünk, de ezt a szomjúságot csak Ő képes megelégíteni. Ezt nem csillapítja a szórakozás, a jólét, az elfoglaltság, a karrier, a pénz vagy a hatalom. Ha csillapítani akarjuk, menjünk mi is a friss forrásvízhez, menjünk az Úr Jézushoz. Rendszeresen menjünk, mert lelkünk ugyanolyan rendszeres karbantartást igényel, mint a testünk. Szánjunk lelkünkre időt a mai napon. Járuljunk Urunk elé, csendben, merítsünk az Igéből, fürdessük meg benne lényünket. Ne rohanjunk az olvasással, nyugodtan, lassan, minden szót szívünkön átengedve olvassunk, így megtapasztalhatjuk a belső változást, a lelki felüdülést.

Az ellenség megszégyenül, mert nekik kell támogatni, segíteni az építkezést. Az Úr az ellenséget is fel tudja használni népe megsegítésére. Áldott legyen Urunk neve. Bízzunk Benne töretlenül ma is, és bízzuk Rá magunkat. De ne csak mondjuk, hanem valóban tegyük is, valóban engedjük, hogy Ő cselekedjen.

Elkészült a templom, mert el kellett készülnie, nem akadályozhatta meg senki. Isten ügyét nem lehet megakadályozni, lehet késleltetni, de meg fog valósulni.  Legyünk mi is engedelmes eszközök Isten országa építésében, hogy azután örülhessünk. Isten országa az örömre alapozódik, mert ahol jelen az Úr, ott öröm van a szívekben.

A templom felszentelésekor is az Úr van a középpontban, nem magukat ünneplik, hanem Neki adnak hálát, Őt keresik és kérik bűneik bocsánatát. Egy héten át tudnak örülni, ünnepelni, az Úrral lenni. Mennyire más ennek az ünnepnek a hangulata, mint a miénk szokott lenni. Itt nem siet senki, mert nincs nagyobb élmény és kiváltság, mint együtt lenni az Úrral.

A legfontosabb a nyugodalomba, Isten országába, az üdvösségbe való menetel az ember számára (Zsid 4,6-11). Az a legfontosabb kérdés, hol töltöm az örökkévalóságot? Valóban ez a legfontosabb kérdésem? Valóban igyekszem bemenni, vagy már csak e földi világra, az itteni dolgokra koncentrálok? A szentíró sürget, azt kéri, igyekezzünk bemenni, tehát ne halogassuk életünk rendezését, a megtérést, az Úrnak való szolgálatot, mert nem tudjuk, a holnapból lesz-e ma a számunkra. Hányszor pont azért nem jut időnk az Úrral való kapcsolatra, mert sok sürgős dolgunk van. Elhárítjuk Istent és egymást is, sok a munkám stb. A szentíró azt mondja, Isten országát tegyük az első helyre, nincs annál fontosabb és sürgősebb.

Hányszor vágyunk nyugalomra, Igénk azt üzeni, hogy aki belép Isten országába, megnyugszik. Megnyugszik lelkében, mert az Úrnál békesség van, ott lecsendesedik a szív, átértékelődik az élet. Más sorrendet kapnak a dolgok, és így felszabadulunk a stressz alól. Isten országával kapcsolatban említi az Úr Jézus az aggodalomtól való megszabadulást, a félelemmentességet.  Vegyük komolyan Urunk szavait, és tegyünk úgy, amint mondja: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,33-34).

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.