Betegségben is az Úrral

Z

soltárunkban egy súlyos beteg emberrel találkozunk, megláthatjuk, ő hogyan dolgozza fel, mit kezd a betegséggel, és mit kezd önmagával (Zsolt 88,1-8). Fontos ez számunkra, hiszen a tudomány fejlődésével sem számolódott fel a betegség. Nem kerül el senkit, ha nem is egy formasúllyal találkozunk is vele. A betegség jelen van, de nem új keletű dolog ez. Meg kell látnunk, hogy a bibliai kor emberei is megbetegedtek, szenvedtek, sőt meg is haltak. Ez azért lényeges, mert így tudatosul bennünk, hogy nem mi vagyunk a legszerencsétlenebbek, már az előttünk járók is szembekerültek a betegséggel, a halállal. A betegség tulajdonképpen a sátán ajándéka a rá hallgató ember számára. Igen, ezt adta a sátán, mert Isten ajándéka az örök élet. De mi nem Istennek engedelmeskedtünk, hanem hallgattunk a sátánra, így a bűncsomag egyik tartalma a test romlandósága, amely a halálban teljesedik ki. Erre egyedül Istennél van orvosság, amit Jézus Krisztusban küldött el, és tett elérhetővé a számunkra .

Azt láthatjuk, hogy ez a súlyos, sőt halálos beteg ember kézbe veszi a betegségét, nem engedi, hogy a betegség sodorja, vagy uralkodjon felette. Kézbe veszi és énekké formálja. Megragadott, hogy volt betegség kezdetű dallamuk is. Dallammá alakították a fájdalmat, a szenvedést. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt szenvedés, hanem azt, hogy nem engedték, hogy a betegség leuralja az életüket. Kiénekelték magukból a fájdalmat, a szenvedést.

Mostani szerzőnk nemcsak énekel, hanem az Úrhoz fordul a betegséggel. A betegségben is Istennel van dolga, tudja, hogy Ő Úr élet és halál fölött. Istennek van hatalma a betegség felett is, másrészt Ő tesz képessé annak feldolgozására, ad erőt arra, hogy valami jót hozzunk ki belőle. Mert nem mindegy, hogy a betegség uralkodik felettem és így teherré válok mások számára, vagy én veszem kézbe, és igyekszem kihozni belőle az Úr kegyelme által minél többet, hogy áldás, bizonyságtétel legyek.

A zsoltáros állapota egyre romlik, ám ő ebben a helyzetben sem magába fordul, hanem bár élete egyre jobban beszűkül, az imádság szélesre tárja előtte a lehetőségek kapuját. Igen, imádság által kitárulhat előttünk a világ, Isten országába léphetünk, az Úrral beszélgethetünk. Urunkkal, Aki maga is szenvedett, ezért tudja, mi a fájdalom, a szenvedés, de azt is tudja, mi a megoldás, hogyan lehet feldolgozni. Ő bemutatta, hogy a legrettenetesebb szenvedés, a legnagyobb gyötrelem idején is lehet az Atya jelenlétében élni, lehet Hozzá fordulni, lehet értelmesnek látni életünket, és panasz nélkül szembenézni a halállal is.

A betegség egyre szorosabbra fűzi az Istennel való kapcsolatot, nemcsak néha fordul az Úrhoz, hanem éjjel-nappal. Tehát a betegség sok esetben eszköz Isten kezében, ami által megállít rohanásunkban, és rádöbbent az elcsendesedés, a magunkba szállás szükségességére. Ha betegek vagyunk, meg kell állni, sőt gyakran meg kell néhány dolgot változtatni életgyakorlatunkban. A zsoltáros felismeri, hogy az Úr mindig kéznél van, így bármikor Hozzá lehet fordulni és el lehet mélyíteni a Vele való kapcsolatot. Igen, kapcsolatunk mélyítésére van szükség, azért élünk, hogy egyre jobban megismerjük Isten országát, és annak az országnak az uralkodóját. Azt mondjuk, Istenhez tart az életünk, de hová megyünk? Ismeretlen világba csöppenünk vagy hazamegyünk? Földi életünk ideje alatt felkészülhetünk a hazamenetelre, megismerhetjük Urunkat.

A betegség, az öregség egyre jobban leszűkíti életünket, elválaszt a megszokott környezettől, embertársainktól, azonban Istentől semmi nem választhat el, a betegség sem. Imádság ás bibliaolvasás által egyre közelebb kerülhetünk Hozzá. Átélhetjük, mint a 38 éve béna, hogy ha el is fogynak körülöttünk az emberek, ha nincs kire számítani, az Úr mellettem van. Meg tud szabadítani, de fel is tud készíteni az örök életre.  Az Úrnál van remény mindenki számára, azonban nem csak a testi gyógyulásra, hanem a lelki gyógyulásra is szól. A test nem fog mindig meggyógyulni, egyszer a sírba fog térni, de lényünk a bűnbocsánat, Isten kegyelmének megtapasztalása által örök életre gyógyulhat meg.

Pál apostol a saját Krisztuskövetését állítja példaként a gyülekezet elé (Fil 3,17-21). Példa-e az én életem? Lehet-e ajánlani, mondhatják-e, hogy úgy kövessék Jézust, ahogyan én, a mai tanítvány teszem? Láttuk, hogy Pál számára a keresztyén élet egyenlő a sportoló, a futó életével. Tehát ő nem lazsál, nem enged ki, még a börtönben sem, hanem a célra és a jutalomra figyelve fut.  Természetesen a futás nem a mi értelmezésünk szerinti munkát vagy elfoglaltságot jelenti. Ő Isten országnak a futója, Jézus nevét viszi, Őt akarja megismertetni még több emberrel, mert Jézus az Élet. 

Pál úgy él ebben a világban, mint akinek kettős állampolgársága van. Az egyik a földi, a másik a mennyei. Van-e már második állampolgárságom, mégpedig mennyei? Mert ez lényeges, a földi mellett legyen mennyei polgárságom, hiszen oda tart az életem. Az útlevelet Jézus állítja ki, halála és vére által. A kegyelem pecsétje által érvényesíti.

Aztán Pál várja Jézust a mennyből, tehát ő várakozó ember. Az Urat váró ember, ezért van reménysége. Mit vár Tőle? Azt, hogy amikor érkezik, a nyomorúságos testet átváltoztatja dicsőséges testre. Milyen csodálatos reménység, Pál is szenvedett, ő is átélte az öregedés nyomorúságát, de nem elkeseredett, hanem várta az Urat. Várta azt, Aki majd új romolhatatlan testtel fogja megajándékozni. Adja a mi szívünkbe is ezt a reménységet az Úr. Ne az öregségre, betegségre nézzünk, hanem lássuk meg azt a reménységet, amit az Úr készít a számunkra.

Mint a szép, híves patakra

1. Mint a szép, híves patakra A szar-vas kí-ván-kozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok, élő Isten?

2. Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, :/: Midőn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.

3. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását; Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!

4. Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok :/: Énrajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok; Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erős őrizőmnek.

5. Mondván: Isten, én kőszálam, Mire felejtesz így el? :/: Ellenségim vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az ő hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened?

6. Én lelkem, mire csüggedsz el: Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nekem, Hogy csak ő az én Istenem.

Isten áldásával.