Mi marad utánam?

A

 zsoltáros miután megvallotta, hogy az Úré az egész föld, most vallást tesz arról a hitéről is, hogy Izráel királyát is Isten választotta ki (Zsolt 89,20-28). Ezáltal népe és saját élete is új tartalmat és értelmet nyer. Az Úr választott népe ők. Istenhez tartoznak, Aki ad számukra királyt és általa vezeti őket és gondoskodik róluk. Jó úgy megállni és visszatekinteni, hogy felismerjük elhívatásunkat. Igen, egyszer végig kell gondolni, azért vagyok-e ott, ahol épp élek, és azért teszem-e azt, amit végzek, mert az Úr választott ki, hívott el, én pedig engedelmeskedem a hívó szónak?

A zsoltáríró elmondja, Isten kereste a megfelelő királyt, és Dávidban találta meg. Mi tette őt alkalmassá? Mitől volt másabb, mint a többi ember? A hite tette alkalmassá, a feltétel nélküli bizalma Istenben. Ez a hit már juhpásztor korában megnyilvánult. Tehát Dávid a mindennapi munkája során megélte hitét, a veszélyes helyzetekben megmutatta, mennyire bízik az Úrban. Amikor vadállatok támadták meg a nyájat, nem futott el, hanem az Úr nevében bízva szembefordult velük, és legyőzte őket. Ez a hitben való magatartás jelezte, lehet rá számítani, ha Isten népét fenyegeti veszély, akkor sem a maga bőrét menti, hanem az Úr nevére támaszkodva szembeszáll az ellenséggel. A mi hitünk is a mindennapi életben próbálódik meg. Nem különleges, hanem hétköznapi események által. Az Úr minket is lepróbál, vajon kiálljuk-e a próbát?

Jó olvasni, hogy nem csupán kiválaszt az Úr, hanem tovább kíséri övéi útját. "Kezem állandóan vele lesz". Milyen csodálatos ígéret, vajon elhisszük, hogy nekünk is szól? Mai tanítványok is megkapják ezt az ígéretet, csak komolyan kell venni. Komolyan venni, hogy nem a magam kezére, képességére akarok támaszkodni, hanem az Úrra. Ha az Ő keze velünk van, akkor nagy dolgok történnek, mert az Úr ma is ugyanaz.

Csodálatos ígéretek vannak itt, amelyek az Egyház életében is nyilvánvalók, hiszen hányan akarták elpusztítani az újszövetségi népet, és nem sikerült. Ne feledjük az első keresztyének üldözését, sem az elmúlt kétezer év mártírjait. Ne feledjük a börtönöket, a Bibliapusztításokat, az evangéliumi könyvek kiadásának tiltását, hanem lássuk meg általuk, hogy Isten legyőzhetetlen, az evangélium elpusztíthatatlan. Lássuk meg, ahogyan minden nyomorúság között erőteljesen haladt előre Isten üzenete, a jó hír. Mindezek töltsenek fel reménységgel, és adjanak erőt, amikor ismét nehéz napok jönnek. Soha ne feledjük, Isten népe a világ világossága, a föld sója. Ezért vállaljuk, világítsunk és ízesítsünk.

Ez a nagyszerű levél véget ér, merítsünk még ma is sok erőt belőle, tanuljunk általa, mert a tanítvány az Úr tanulója (Fil 4,15-23). Az iskolázás nem életkorfüggő. A tanítvány szíve utolsó dobbanásáig tanuló marad. A hívő életet soha nem lehet tökéletesen elsajátítani, mindennap van új tanulnivaló. Pál is megvallotta még a tegnapi részben, hogy megtanulta, hogy megelégedett legyen abban, amiben van. Pál sem volt mindig megelégedett, de így az élete vége felére meg tanult annak lenni. Hol tanulta meg? Isten iskolájában, amely nem kényelmes tantermekből, padokból állt, hanem élő terepen folyt. Pál iskolapadja a hajótörés, megkövezés, vándorlás, üldözés, börtön volt.

Mit tanult meg Pál? Többek között elfogadni. Elfogadta a filippiek gondoskodását, a számára küldött emberi és természetbeni segítséget. Nem mondta, hogy olyan jól megtanultam már éhezni, hogy nem is kell nekem több élelem vagy tiszta ruházat. Amikor nem volt ezek közül egyik sem, akkor sem lázadozott, hanem Krisztusra figyelve hirdette tovább az Igét. Amikor azonban lehetőség nyílik egy kicsit bővebben, jobban élni, elfogadja ezt is.

Megragadó, ahogyan az apostol leírja: bővölködöm, pedig bizonyára nem volt úgy ellátva a börtönben, ahogyan mi vagyunk. Mégis mi hányszor panaszkodunk, úgy véljük, semmink nincs. Pál azzal a kevéssel is bővölködőn él, ezért szíve tele van hálával. Mindent megkaptam. Mikor mondjuk ki mi azt, mindenem megvan, nem vágyom anyagi téren többre? A megelégedett élet tud igazán szolgálni, mert őt már nem a még több megszerzése vonzza, hanem a minél több lélek mentése.

Pál valóban boldog lehetett, mert a halála után is maradt utána valami, még a császár udvarában is. Pált meg lehetett ölni, de otthagyott néhány testvért, akikben Jézus Krisztus élt, így maga az Úr maradt ott. Mit hagyunk magunk után, amikor eljövünk egy munkahelyről, a kórházból, egy településről? Marad-e legalább egy hívő, aki általunk ismerte meg az Úr kegyelmét?

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!
2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.
3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.
4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.
5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.