Felkészülés

A

 tegnapi szakaszban láttuk, hogy Ezsdrás azért megy haza, hogy lelki építést végezzen Isten népe között. Meg akarja őket tanítani a törvényre, az Úrban való bizodalomra, azonban ez az írástudó saját magán kezdi az építést. Amit a nép számára tanítani akar, azt saját maga éli meg, így szolgálata hitelessé fog válni, hiszen mindenki látni fogja, hiszi is, amit mond. Ez lényeges, és őszintén fel kell tenni a kérdést magamnak: én hiszem-e, amiről bizonyságot teszek? Hiszem-e, amit az Úr igéjében kijelentett a számomra?

Ezsdrás sem maga indul haza, hanem sokan mellé szegődnek és vállalják a hosszú utat. Mennek, mert vonzza őket az ígéret földje, Isten országa. Ezért készek mindent maguk mögött hagyni. Vonzza-e még a szívemet Isten országa, vagy már teljesen ennek a világnak a vonzásában élek? Isten országánál nincs csodálatosabb, minden, amire a szívünk vágyik, ott megtalálható. Ott lelünk biztonságra, ott kapunk békességet és éljük át, hogy tartozunk Valakihez.  Isten országa polgáraként lehull vállainkról minden teher, hisz azokat az Úr Jézus magára vállalta. Azért is hívogatott így magához: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Ha valóban letesszük terheinket, felszabadulunk, most az Országra koncentrálhatunk, élhetünk az Úrnak és az Úrért.

Nem azonnal indulnak, hanem jól felkészülnek az útra. Ezsdrás mindenre odafigyel, hiszen hosszú az út, nem elég felbuzdulni, hanem a kitartásra is szükség van. Az útra fel kell készülni, ennek két mozzanata van: az egyik a felszerelés és az útra készülők szemre vétele, ellenőrzése, a másik a lelki készülés.

Mielőtt elindulnak, az Úr elé állnak alázatos szívvel. Rábízzák magukat Istenre, szerencsés utat kérnek Tőle, és ezt komolyan is gondolják. Hiszik, hogy az Úrnak van hatalma megoltalmazni őket. Miből derül ez ki? Hát abból, hogy ha Rábízták magukat az Úrra, akkor el mernek indulni katonai kíséret nélkül. Ha az Úr velünk, ki ellenünk? Akkor nincs szükség katonaságra, fegyverekre, elég az Úr kegyelme. El mertünk volna indulni Ezsdrás helyében kíséret nélkül? Bízok én így az Úrban? Bizony, mi gyakran csak szavakban hiszünk, a valóságban inkább az emberi biztosítékokra támaszkodunk. Adjon ilyen hitet szívünkbe az Úr, és könyörüljön, hogy úgy éljünk, ahogyan azt szánkkal valljuk.

Milyen csodálatos, örökkévaló főpapot kaptunk, Aki összeköti a mi világunkat a mennyei Atya világával (Zsid 5,1-6). Hiszen mi tévelygők és tudatlanok vagyunk, magunktól meg nem találnánk a hazavezető utat, de eljött Jézus, és maga lett az Út. Annyit kell tennünk, hogy meghalljuk hívó szavát, amikor így szól: Jöjj és kövess engem, és elindulunk nyomában. Ez az út nem könnyű, hanem keskeny, de életre vezet. Úgy van ez, ahogyan az egyik énekünk is mondja: „Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után” (455. dicséret).  Tehát ne a tövisekre nézzünk, se a velünk vándorlókra, hanem menjünk bátran hű Mesterünk után.

Jézus, mint főpap képes együtt érezni velünk, tudja, mit jelent embernek lenni, ismeri a test gyötrelmeit, a kísértő támadásait, így tud segíteni is, mert Ő legyőzte a bűnt. Az Ő élete az egyedüli hiteles élet.  Vegyük komolyan és figyeljünk Rá. Lehet és érdemes úgy élni, amint Ő élt. Megadja hozzá a támogatást, mert ha megtérünk, isteni természet részesévé tesz minket. Ez a természet már hajlamos cselekedni Isten akaratát.

Forduljunk bátran Őhozzá minden problémánkkal, kérjük segítségét, és várjuk meg a megoldását is. Ő, mint főpap, saját magát mutatta be Isten Bárányaként áldozatul. Az Ő áldozatáért van bűneinkre bocsánat. Ő azért jött, hogy ezt az áldozatot értem és helyettem bemutassa, adjunk érte hálát, és éljünk ma is a kegyelemből.

Mily drága nékünk ez a jó hír

 Mily drága nékünk ez a jó hír,

Mily édes örömtelien zeng!

Halljátok a nagy szabadítást,

Mely Jézusban lett a mienk!

Ó bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég.

Leszállott a mennyei fényből,

Elhagyta dicső hazát,

Hogy eltörhesse rabbilincsünk,

Hogy hintsen az éjbe sugárt.

Ó bízd magad e kegyelemre...

Ó jöjj el hatalmas urunkhoz,

Fáradt, szomorú, jer ide!

Érted gyötrődött a kereszten,

Hát bízva jöhetsz elébe.

Ó bízd magad e kegyelemre...

Csak Jézus az, aki segíthet,

Üdvöt nem ad más, csakis Ő.

Itt áll, és türelmesen vár még.

Mit késel? Nincs már sok idő!

Ó bízd magad e kegyelemre...

Isten áldásával.