Ismétlés

E

gy alázatos szívű imádkozó embert látunk zsoltárunkban (Zsolt 86,1-10). Nem hivatkozik semmire, csak odaborul szükségében az Úr elé. Mert mire is lehet hivatkozni? Nincs semmi, amiért figyelnie kellene ránk az Úrnak. Egyedüli hivatkozási alap az Ő kegyelme, amelyet Jézus Krisztus által felkínál a számunkra. A kegyelem nélkül elveszettek vagyunk.  Dávid is csak arról tud beszámolni, hogy ő nyomorult és szegény. Milyen jó, hogy így lehet jönni, nyomorultul, érdem nélkül, csak egyedül az Úr irgalmában bízva. Jöjjünk ma is így Hozzá! Örvendezzünk kegyelmének, és lássuk meg nyomorúságunkat. Mennyire nem vagyunk Krisztushoz hasonlóak, mennyire önmagunk körül forgunk. Gyakran azt gondoljuk, elegek vagyunk magunk számára. Mi mindent tudunk az életből, ami szükséges. Dávid imádsága alázatos szívből fakad, elismeri, hogy nem tud mindent, nem tudja életét megoltalmazni, rá van utalva az Úr segítségére.

A zsoltáros nemcsak alkalmi imádságokkal él, hanem mindennap az Úrhoz kiált. Tehát Ő valóban rábízza magát Istenre, nem csak a megoldhatatlan esetekben kiált, nem ekkor kérdezi: hol volt az Isten? Dávid mindennap Istene elé járul, tudja, hogy Nélküle ő nagyon kevés, másrészt ismeri a szívét, és azzal is tisztában van, hogy Isten irgalma nélkül tőle is bármi kitelhet.

Dávid az Úr lelkigondozására tart igényt. Tudja, hogy Isten képes karbantartani lényét, ezért Hozzá fordul. Igen, lelkünket csakis az Úr tudja megfelelően karbantartani, Ő lényünk igazi lelkigondozója, hiszen Ő adta a lelket számunkra. Így az Úr ért lelkünkhöz a legjobban.

A zsoltáros felismeri, hogy az Úr megbocsátó, ezt láthatjuk az Úr Jézusban. Azért jött, hogy megbocsássa bűneinket. Aki felismeri és megvallja bűneit, az átéli azok bocsánatát. Bocsánat nélkül nem élhetünk, mert általa oldódik le lelkünkről a teher. Azért roppannak sokan össze, mert nem tudnak felszabadulni lelki terheik alól. A kereszt az a hely, ahol átélhetjük a felszabadulást, ahol legördülhet vállunkról minden teher. Isten kegyelmét átélve magasztalja Dávid az Urat. Ez is fontos része hitünknek. Dicsérjük az Úr nevét, merjük ebben a mai világban is megvallani, hogy nincs Hozzá fogható, hogy Ő ma is csodákat cselekszik. Urunk hatalmas Isten és ma is kész csodákat cselekedni, amik által legyőzi szívünk ellenállását. A legnagyobb csoda a kereszt, hiszen saját Fiát adta oda a kereszten értünk. Másrészt, ott a kereszt tövében gyógyul az életünk. Életnek drága vize árad onnan, amely megtisztít, és feltölt mennyei energiával.

Pál apostol szívében öröm van, a nyomorúságok ellenére is (Fil 3,1-3). Ez az öröm az Úrból fakad, az Ő csodáinak megtapasztalásából. Hisz Pál átélte, hogy a súlyos beteg munkatársát meggyógyította az Úr. A börtönben sem vált közömbössé mások élete iránt, tudott örülni, amikor egy másik ember életében cselekszik az Úr, miközben az ő helyzete változatlan marad. Mi mindig csak a saját életünk függvényében látjuk a másik embert, ha nálunk minden rendben van, esetleg gondolunk másokra, együtt érzünk velük vagy hordozzuk őket az Úr előtt. Fontos-e számunkra a másik testvér. Jelent-e örömöt számunkra, amikor rendeződik az élete, amikor meggyógyul egy betegségből?

Azt kéri, hogy mi örüljünk az Úrban. Az Úrban lenni egy másik dimenzió, azt jelenti, hogy nem a körülmények, hanem Krisztus jelenléte határozza meg gondolkodásomat és a tetteimet.  Tudom, hogy Jézus Úr a körülmények felett is. Örüljetek az Úrban, ő örül, és ezt kéri tőlünk is. Örüljünk ma is, vagyis ne engedjük, hogy bármi kibillentsen az Úrból. Ne engedjük az örömünket elveszíteni. Amennyiben szem előtt tartjuk, hogy az apostol börtönben van, amikor ezeket a sorokat írja, akkor mi tudunk örülni. Mert ha bilincsek és a velük járó fájdalmak közepette lehetett örülni, akkor a magunk helyzetében is lehet.

Azt is látjuk, hogy az apostol nem mindig ír új dolgokat, hanem korábbi tanításokat, fontos gondolatokat ismétel meg. Olyat mond el újra, amit már tudniuk kellene. Ám ez nem bosszantja Pált, nem mondja, hogy hányszor kell ugyanazt elmondani nektek. Vagy hányszor kell megmutatni. és képtelenek vagytok megjegyezni. Bizony milyen gyakran elveszítjük türelmünket, nem akarunk ismételni. Azután azt is megérthetjük, hogy nekünk is szükségünk van az ismétlésre. Akkor marad meg bennünk jobban, ha rendszeresen felelevenítjük, amit az Úr számunkra mondott.

Azt is láthatjuk, hogy nem mindenki az, akinek látszik. A hívő látszat mögött meghúzódhat hamis tanítás. Vigyázzunk mi is, mert a test nem használ semmit, a Lélek az, Aki megelevenít. Mégis vannak, akik a testre helyezik a hangsúlyt. Ne ezt kövessük, hanem figyeljünk Pálra, aki azon fáradozott, hogy a testét alkalmassá tegye a szolgálatra. Nem mindenki élete követésre méltó, ezt meg kell látnunk és el kell utasítanunk. Egyedül az Úrra figyeljünk mindenkor.

Mindenek meghallják és jól megtanulják

1. Mindenek meghallják és jól megtanulják, Kik segedelmüket nem Istentől várják: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

2. Ha nem az Úr Isten építi a házat, Ahány építője, mind hiába fárad. Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

3. Csak hiába lészen reggel felkeléstek Néktek, kik erős Istenben nem hisztek: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

4. Ekképpen történik mindnyájan tinektek, Munkával, bánattal kenyeret kik esztek: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

5. Nagy könnyen az Isten mindent ád azoknak, Kik csak benne bíznak s hozzá fohászkodnak: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

6. Mint a sebes nyilak az erős kezében, Erősek a hívek Isten kegyelmében: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

7.      Boldog, aki lelkét hittel erősíti, Minden ellenségét bizonnyal meggyőzi: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

Isten áldásával.