Figyeljünk az Igére!

E

bben az évben már olvastuk Ezékiel próféta könyvét, és láttuk, hogy Izráel mennyire elkeseredett, amikor teltek az évek a fogságban, és nem jött a szabadulás. A prófétákon keresztül ígérte az Úr, hogy meg fogja őket szabadítani, de nem vették komolyan. Ezsdrás könyvében pedig arról olvasunk, hogy az Úr ígéretei beteljesednek (Ezsd 1,1-11). Amit Isten ígér, azt megtartja, azt Ő véghezviszi, de nekünk ki kell várni. Isten ígéretei akkor is beteljesednek, ha emberileg lehetetlennek tartjuk. A zsidók átélték, hogy Perzsia került hatalomra, legyőzték Babilont, egyre nagyobb hatalomra tettek szert, emberileg nem úgy nézett ki, hogy ez kedvezni fog Isten népének. Sokan elfogadták a helyzetet és lemondtak arról, hogy valaha is hazakerülhetnek, megláthatják Jeruzsálemet, és beléphetnek az Úr templomába. De boldogok voltak, akik mindezek ellenére egyedül csak Isten ígéretére figyeltek és bíztak Benne. Ma is azok a boldogok, akik a történelem viharai, a különféle hatalmak kavalkádja helyett az Úrra, az Ő ígéreteire figyelnek.

Az Ige bizonyságot tesz arról, hogy a föld legnagyobb birodalmának uralkodója is Isten eszköze. Az Úr az ő lelkét is formálja, gondolatait igazgatja. Az Úr gyermekei biztonságban vannak, és onnan kapják a jó hírt, a szabadító üzenetet, ahonnan nem várják. Az Úr csodásan működik. Ma is gyakran ér meglepetés bennünket, az Úr ott is Úr, ahol nem sejtjük.

Megrendítő a Perzsa király alázata, amellyel elismeri, Isten adta neki a hatalmat. Milyen más lenne minden, ha a mai hatalmak vezetői is felismernék, hogy mindent Istentől kaptak, ezért felelősek az Úr előtt. Sőt, nem csak a vezetőknek, hanem mindnyájunknak fel kell ismerni, mindent kaptam. Minden Isten ajándéka.

Círus kihirdeti a szabadulást a zsidók számára, felszólítja őket a templom rendbetételére. Hazavihetik az elrabolt kincseket. Meglepő, hogy abban a régi korban nem okozott gondot a birodalom adminisztrációjának visszaadni egy másik nép kincseit. Nem raboltak szét mindent, nem osztották el egymás között, hanem megvolt minden. Így amikor hazaindulnak, az Úr háza felszerelését is magukkal tudják vinni. Megdöbbentő, micsoda rend, micsoda fegyelem volt, a pogány országban nem tűntek el az ezüst és arany edények. Milyen csodálatos az Úr, még a zsidók szomszédjait is felindítja, és adakoznak a templom építésére. Egy számukra idegen nép távoli országában levő romos épületre adnak. Mi gyakran a saját épületeinkre, saját dolgainkra nem tudunk adni. Azt is látni kell, nem Isten népe koldult, hanem maguktól adtak az emberek. Isten ma is képes lelkeket adakozásra, segítségre indítani.

Amikor az Úr egy lélekben elkezd munkálkodni, abban óriási változások mennek végbe. Felismeri, mi az övé, és mi nem. Ami nem az övé, azt visszaadja. Igazi változás csak akkor megy végbe, ha így állunk a dolgokhoz, és ami nem a miénk, amit jogtalanul tartunk magunknál, visszaadjuk. Visszaadjuk, ha még vissza lehet adni, az elvett időt, törődést, szeretetet.

A meghirdetett szabadulást meg is kellett hallani és komolyan kellett venni. Azt olvassuk, elindultak. El kell indulni, azonban ez fáradtsággal, kényelmetlenséggel jár. Nem kis döntés volt, hazaindulni, hiszen itt már kényelmes, jól menő életet folytattak. Otthon pedig mindent elölről kell kezdeni. Hosszú és fáradságos az út, a fogadtatás pedig lehangoló. Mindenfelé, rom, gyom, pusztulás. Az élet helyén halál és az ott letelepült pogány népek, amelyek ellenségesen viselkednek. Azonban nem erre tekintenek, mert mindennél fontosabb számukra, hogy ismét az Úr vezetése alatt éljenek, a tőle kapott földön. Vállalják Isten országáért a küzdelmet.

Az Úr Jézus is szabadulást hirdetett, de halljuk-e a drága szót? Elindulunk-e a Szabadító vezetésével, a világból Isten országába. Mert az Úr a bűn hatalma alól akar felszabadítani, Istennek való életformára.

A zsidókhoz írt levél szerzője Jézust látja szemei előtt, Róla vall ebben az írásban (Zsid 2,1-8). Hangsúlyozza, hogy az Úr Jézus minden teremtmény fölött áll, mert Ő nem teremtmény, hanem Ő az Alkotó. Minden Általa lett, így mi is egyedül Őt imádjuk, az Ő szavára figyeljünk. A szentíró úgy tekint Isten gyermekeire, a tanítványokra, mint akik a viharos tengeren hajóznak, és nagyon kell ügyelniük, el ne sodródjanak, ki ne vigye a vihar őket a tenger mélységeire. A világ nem nyugalmas strand, hanem veszélyes, viharos tenger, amely el akarja a hívőket nyelni. A sátán meg akar szabadulni Jézus tanítványaitól, azonban meg lehet maradni, de ehhez figyelni kell. Mégpedig azokra a dolgokra kell figyelnünk, amelyeket az Úr mond. A hirdetett Igén keresztül vezet és tart meg az Úr. Igazságát, akaratát az Igében közli velünk. Legyen bátorságunk a mai korban is a Szentírást egyedüli zsinórmértéknek tekinteni.

Sőt, a szentíró azt mondja, még jobban kell figyelnünk, még komolyabban kell vennünk az Igét, mint eddig. Változik, átalakul körülöttünk a világ, és hogy meg ne tévesszen, még inkább kell az Igét olvasni, tanulmányozni. Nagyon fontos, mielőtt egy véleményt elfogadnánk, mielőtt megtennénk valamit, kérdezzük meg az Urat. Keressük meg a választ az Igében, és csak azután döntsünk vagy cselekedjünk, ha megtaláltuk a választ.

Vigyázzunk, nehogy a legfontosabb, az üdvösség kerüljön ki a figyelmünkből. Hiszen ma annyi mindennel kell törődnünk, de törődünk-e lelkünkkel, üdvösségünkkel? Fontos-e számunkra, hová is tart az életem? Mi jön a halál után? Boldog, aki ezekre a kérdésekre Jézusban találja meg a választ. Jézusban van üdvösségem, örökéletem, ingyen kegyelemből, hit által.

 Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk

1. Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk, Jézusunk, Hogy a bűnös világnak Tőribe ne jussunk.

2. Ó, maradj szent igéddel Mivelünk, Megváltónk, E földi vándorlásban Te légy útmutatónk.

3. Ó, maradj, világosság, Mivelünk fényeddel, Te vezess a sötétben, Hogy ne tévedjünk el.

4. Ó, maradj áldásoddal Mivelünk, Úr Isten, Szent kegyelmed áraszd ránk Minden szükséginkben.

5. Ó, maradj oltalmaddal Mivelünk, Hű pajzsunk, Hogy e világ diadalt Ne vehessen rajtunk.

6.      Ó, maradj hűségeddel Mivelünk, szent Isten, Adj erőt, hogy megálljunk Mindvégig a hitben.

Isten áldásával.