A kegyelem mindnyájunkkal

D

ávid életében is szépen tükröződik az az igazság, hogy a hívő élet sem fenékig tejföl (Zsolt 7,1-18). A hívő ember sem mentes a bajoktól, szenvedésektől, sőt, azt látjuk, hogy Dávidnak is sok nyomorúságon kellett keresztülmenni. Miért? Mert Isten gyermeke idegen ebben a világban. Ezért a világ nem fogad be, hanem érzékelteti velünk, hogy mások vagyunk. A bűnnek is gyakran szenvedés és nyomorúság a következménye. Ezt Dávid nagyon megtapasztalta. De a nyomorúság, a szenvedés eszköz is lehet az Úr kezében, általa döbbent rá minket, hogy vándorok vagyunk ezen a világon, és a mi hazánk nem itt, hanem a mennyben van. A zavartalan életből nem vágyódnánk Isten országába. Urunk azt akarja elérni, hogy ne ide kötődjünk, hanem Őhozzá.

Dávid éneke ez a zsoltár, amelyet nemcsak megírt, hanem el is énekelt az Úrnak. Szenvedését, fájdalmát, és mindazt, amin keresztül ment, az Úrnak mondta el, mégpedig dalban. Az éneklés egy csodálatos lehetőség, dalban mondhatjuk el Urunknak mindazt, ami a szívünkben van. Az énekek szövegei által megvallhatjuk Iránta való szeretetünket, feltárhatjuk lényünket, de elmondhatjuk félelmeinket, kétségeinket, és segítséget is kérhetünk. Az éneklés felszabadít, megtisztít és felemel. Gyakoroljuk mi is. Énekeljünk az Úrnak.

Már a kisprófétákat olvasva is láttuk, hogy az ószövetségi hívő ember számára az Úr gyakran menedéket jelentett. Őhozzá menekültek bánatukkal, minden problémájukkal. Úgy látszik, Dávidtól tanulták; számára is az Úr jelentette a menedéket üldöztetésében és minden nehézség idején. A király oltalmat és szabadítást kér az Úrtól. Olyan kiszolgáltatottnak érzi magát, mint a bárány, amikor az oroszlán megtámadja. Azonban nem esik kétségbe, hanem az Úrhoz fordul. Tudja, Őbenne el van rejtve az élete. Mindig rajtunk múlik, mit teszünk. A döntés a miénk. Hagyhatjuk a negatív érzelmek áradását, engedhetjük, hogy legyőzzenek, de harcolhatunk is ellenük imádság, ének és Ige által. Dávid az Úrhoz kiált és kéri szabadítását. Nem törődik bele, nem adja fel, hiszi, hogy az Úr megmenti Őt. Rendületlen hittel kapaszkodjunk Urunkba a próbák idején is.

A nehéz helyzet, az üldözött állapot próba is volt Dávid számára, mert itt derült ki, hogyan éli meg hitét, mennyire bízik az Úrban. Urunk könyörüljön, hogy a próbák idején erősödjön a hitünk, és győztesen kerüljünk ki belőlük. Az Úr kegyelme által meg lehet erősödni. Dávid sem a maga erejében bízik, hanem kéri az Urat, hogy erősítse meg őt. Ezt mi is kérhetjük, Ő tegyen erőssé mai feladataink, próbáink közepette is, hogy életünk Róla tegyen bizonyságot.

A zsoltáros bízik az Úrban, számára Ő bíró, pajzs és szabadító, szívek és vesék vizsgálója, Aki látja övéi életét, de ismeri a gonoszokat is. Jó tudnunk, hogy a mi életünk már a Krisztusban van elrejtve, így az Úr a Fia életét látja. Így azután bizton számíthatunk kegyelmére, irgalmára, oltalmára.

A tizenhatodik vers pedig rámutat, hogy közmondásunk forrása a Biblia. Azt jelenti ez, hogy az őseink életébe mélyen beivódott Isten Igéje. Vajon ma a különböző élethelyzetekben tudunk-e a Bibliából idézni? Belénk ivódott-e az Ige?

Titusz számára az utolsó eligazítást tartja Pál apostol (Tit 3,12-15). Arra kéri, hogy igyekezzen hozzá menni. Tehát Pálnak is szüksége van munkatársa jelenlétére. Kell, hogy vele legyenek, de Titusz számára is fontos, hogy egy időre kiszakadjon ebből a nehéz szolgálatból. Az apostol bölcsen igazgatja lelki gyermeke életét. Van, amikor meg kell állni és egy időre ki kell szakadni a küzdelmekből, az élet monotonitásából. Természetesen ehhez a kiszakadáshoz nem feltétlen szükséges a helyszín megváltoztatása. Elég lehet az is, hogy amikor belefáradunk a munkába, mindennapi dolgainkba, kicsit pihenünk, imádkozunk, könyvet olvasunk, sétálunk vagy leülünk és gyönyörködünk az Úrban, a tájban.

A belefáradást, a kiégést akkor kerülhetjük el, ha időben tudunk váltani, készek vagyunk mást is csinálni, és majd ha megpihentünk, folytatjuk korábbi tevékenységünket.

Azt is jó látni, hogy Pál a másokra való odafigyelés, a velük való törődés által emeli ki a csüggedésből Tituszt. Amíg Zénászt és Apollóst felkészíti az útra, elfordul a saját problémájától. Életünk nehéz pillanataiban veszélyeztet a magunkba fordulás. Csak a saját problémánkat látjuk, és így azok teljesen elborítanak. Azonban ha észreveszünk másokat, ha meglátjuk a mellettünk levőket is, ha segítünk nekik, mi magunk is gyógyulni fogunk. A mások felé való szolgálat lelkünk gyógyulását is eredményezi.

Meg kell tanulni a jó cselekedettekkel való elöl járást. Ez nem felelőtlenséget jelent, hanem részt vállalást ott, ahol sürgősen kell segíteni. A jó cselekedetek nem érdemet szereznek az Úr előtt, hanem bizonyságot tesznek hitünkről a nem hívők felé.

Zárásképpen Isten kegyelmébe ajánlja őket. Mert tudja, hogy a kegyelemre szükségük van. A hívő ember mindig kegyelemre szoruló ember, az Úr Jézus segítségére vágyó ember. Legyen ma is velünk a kegyelem.

Velem vándorol utamon Jézus

1.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő a győzelmes, hű vezér,

Ő a győzelmes, hű vezér.

2.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény,

Ő az éltető, tiszta fény.

3.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét,

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

4.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

5.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én.

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.