Mi a legfontosabb?

M

ától Haggeus próféta könyve előtt csendesedhetünk el (Haggeus 1,1-15). Nevének jelentése: ünnepi, az ünnepelt. Az ünnepléshez annyi köze van a nevének, hogy az első csoport hazajöhetett a babiloni fogságból. Isten ígérete beteljesedett, és a nép átélte a szabadulást. És ez bizony ok az örömre. De örömöt jelent-e számunkra az Úr szavának beteljesedése? Öröm-e a számunkra, amikor Isten bennünk elvégez valamit, amikor átéljük szabadítását?

Mint próféta azonban nem volt ünnepi az élete, hiszen általában nem ünneplik a prófétákat, az Úr szolgáit. Őt azért sem ünneplik, mert amikor az emberek el vannak foglalva a szabadulás utáni helyreállítással, életük rendezésével, Haggeus azt hirdeti, valami nincs jól, rossz irányba haladnak, mert rosszul gondolkoznak.

Miben nyilvánult meg a rossz gondolkodás? Először is lássuk meg, hogy csak Isten szemével nézve gondolkoztak rosszul. Ők helyesnek látták, amit tesznek. A hazaérkezés után mindenki a saját házának, portájának, földjeinek a rendbetételéhez fogott. A sok évtizedes elhanyagolás után termővé kellett tenni a földeket, rendbe kellett hozni az állatállományt, előkészíteni a termelőeszközöket. Tehát munka volt bőven. Mindeközben ott állt Isten romos temploma. Mindenki tudta, hogy rendbe kéne hozni, ki kellene javítani, meg kellene tisztítani a bálványoktól, és be kellene újra indítani a teljes istentiszteletet. Azonban úgy gondolták: „Nem jött még el az idő, az ÚR háza építésének ideje” (2)! Ráér az még, arra lesz idő később, mondták az emberek. És ez Istennek nem tetszett. Nagy baj az, amikor így gondolkodunk, amikor mi is azt mondjuk az Úr dolgaira, ráér az még. Isten népe rossz sorrendet alkalmazott, a saját dolgait tette az első helyre. Még mindig nem tanulták meg, hogy ez így nem jó, mert meglesz a következménye. Az csak látszat, hogy akkor lesz több idő, ha Isten dolgait elhanyagoljuk, a halasztás pedig önbecsapás, mert legtöbb esetben Isten végképp kimarad. Mert halogatókká válunk. Ha most vasárnap kihagytuk az istentiszteletet, akkor a jövő héten is kimaradhat, és nem történik semmi. Ha tegnap reggel nem olvastam az Igét, akkor ma sem fontos, akkor ma is későbbre lehet halasztani. A halasztás azonban nem szerencsés, mert az Ige az életünk tápláléka. Ha gyakran kihagyjuk a lelki étkezést, megbetegszünk. 

Elgondolkodtam, hogy bizony én is gyakran ezekhez vagyok hasonló. Hányszor kerül a saját dolgom Isten ügye elé. Bűnbánatot kell tartani, és kimondani: ez így nem jó. Nem helyes, hogy úgy gondolkodunk, előbb a munkánk, családunk, saját dolgaink, szórakozásunk, pihenésünk, kényelmünk, ha marad majd ezeken túl egy kis idő, akkor Istennek is szolgálok. Nagyon elszomorító, hogy gyülekezeti életünkben is ez a mentalitás érvényesül. Akkor vállalunk feladatot, tisztséget, ha a saját dolgaink mellett még az is belefér.

Isten azonban azt üzeni, ez nem jó gondolkodás. Isten országát tegyük az első helyre, ahogyan az Úr Jézus is hangsúlyozza. „Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,33). Ez a lényeg, először Isten országát keressük, a többit megkapjuk ráadásként. Tehát az áldás, az eredmény akkor jön, ha Isten dolgait tesszük az első helyre. Pont azért nincs időnk semmire, azért vagyunk elmaradva, mert rossz a sorrend. Ha ezen változtatunk, megtapasztaljuk Urunk áldását, növekedő pályára fogunk állni.

Izráel népének vezetői hallgattak a próféta által kapott üzenetre. Úgy döntöttek, változtatnak és hozzáfognak a templom építéséhez. Mi is hallgassunk az Úr szavára, kezdjünk hozzá ahhoz, amit számunkra mondott az Úr. Ne halogassuk, és akkor hozzánk is szól az ígéret: „Én veletek vagyok!”. Ennél többre nincs is szükségünk. Ha Ő velünk, ki lehet ellenünk?

A Kolosséi levelet olvasva arra gondoltam, ezt minden úrvacsoraosztáskor halljuk, de mi vált ebből valósággá (Kol 3,12-17)? Meghallgattuk, de cselekedjük-e? Mivel jól ismert Ige, ezért csak néhány gondolatot emelek ki. Először is, ezeket a tulajdonságokat az Úr kínálja, át kell venni, és mint egy ruhát magunkra ölteni. De csak akkor lehetséges ezt felvenni, ha a régit levetettük. A régire nem lehet rávenni az újat. A régi levetését nem lehet megspórolni, azt ki kell dobni, nincs rá tovább szükség. Emlékbe se tegyük el, mert arra nem lehetünk büszkék.

Kölcsönösen megbocsátva, írja az apostol. Gyakran megkísért minket, hogy mindig a másiktól várjuk el a bocsánatkérést. Úgy gondoljuk, mindig neki van mit rendeznie. Az Ige rámutat: kölcsönösen. Nekem is bocsánatot kell kérni, mert én is vétkezem a másik ellen, de én is bocsássak meg, ha bocsánatot kérnek. Ne csak elvárjam, hanem tegyem én is.

A megbocsátásban és minden dolgainkban mindig az Úr legyen a példa számunkra. Ahogyan Krisztus is. Ez fontos, mindig ez vezessen, ahogyan Krisztus, én is úgy akarok cselekedni, élni. Ha ez vezet, ha ez motivál, jó döntéseket hozunk, és jól fogunk reagálni, még a sérelmekre is. Soha ne feledjük, az Úr példát adott számunkra, és mi az Ő példáját kövessük, ma is.

Miben vehetünk példát? Az Ő békessége legyen a szívünkben, erre törekedjünk. Az Ő beszéde lakjon bennünk gazdagon. Mikor lesz ez valóság? Ha minél többet olvassuk az Igét, ha rendszeresen élünk vele. Énekekkel lehet magunkat és egymást erősíteni, tanítani. Pál maga is élt ezzel a lehetőséggel. Filippiben a börtönben énekelt, és belerendültek az épület falai, alapjai. Kövessük mi is ezeket a példákat, és hálás élettel dicsérjük Atyánkat.

 Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen meszsze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét! s

2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!

3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!

Isten áldásával.