Drága kincs

A

 zsoltáros panasza - „meddig...?” - számunkra is ismerős (Zsolt 13,1-6). Hányszor látjuk mi is sötéten az eget, elcsüggedünk, és úgy gondoljuk, elnyel az ár, nincs menekvés. Gyakran érezzük úgy, hogy összeroppanunk a terhek alatt, nem bírjuk tovább, és ekkor felkiáltunk: meddig még, Uram? Sok esetben a külső körülmények is erősítik a sötéten látást, és amikor egyre húzódnak a dolgok, nincs megoldás, úgy véljük, teljesen magunkra maradtunk, mert Isten elfeledkezett rólunk. Bizony, nagyon nehéz lelkiállapot ez, egyre reménytelenebbé válik az ember, de vajon van-e ebből a gyötrelemből kiút?

Dávid szerint van, mert ő megtalálta: ez az út felfelé vezet Istenhez. Rádöbbent, hogy abban a helyzetben, amiben van, nincs más megoldás, mint Istenhez fordulni. Igen, odafordulhatunk Hozzá, kérhetjük, hogy nézzen ránk és adjon választ. Bár mi már tudjuk, hogy a válasz elérhető, hiszen Isten ideadta az Igét, amiben megláthatjuk akaratát, meghallhatjuk üzenetét. A probléma talán abból adódik, hogy a keserűség, a csüggedés idején nem vesszük kézbe az Igét. Úgy látjuk, nem tudunk koncentrálni, nem vagyunk képesek megjegyezni semmit, szívünket sem bírjuk az Úrra irányítani. Azonban ne adjuk fel, még inkább forgassuk a Szentírást, ne a látszatra figyeljünk, hanem az eredményre. Egy történet szerint egy fiatalember abba akarta hagyni az istentiszteletek látogatását, mert úgy vette észre, semmi nem marad meg benne az Igéből. Évek óta hallgatja az igehirdetést, olvassa a Bibliát, és nem lát előrelépést. Elment egy idős lelkészhez, aki a válasz megadása előtt azt kérte tőle, hogy hozzon neki a folyóról vizet. A férfi szívesen eleget tett a kérésnek, ám egy vesszőkosarat kapott, abban kellett vizet hozni. A fiatalember furcsállta, de nem szólt. Lement a folyóra, megmerítette a kosarat, de mire visszaért a lelkészhez, elfolyt az összes víz. Az idős ember ismét visszaküldte a folyóra, és ez több alkalommal megismétlődött. Végül a fiatal férfi megelégelte és azt mondta, nem megy még egyszer a folyóhoz, mert nincs értelme, hiszen minden víz kifolyik, egy csepp sem marad a kosárban. Felesleges fáradozás ez. Akkor az idős ember megkérte, nézze meg a kosarat, lát-e rajta valamit? A fiatalember felkiáltott, amikor ismét kézbe vette vízhordó eszközét, és azt mondta, megtisztult. Eddig szenes, koszos volt, most pedig tiszta, mert ahogyan a víz átfolyt a vesszők között, kimosta a szennyet, és megtisztult a kosár. Így van ez a bibliaolvasással, igehallgatással is, a hallott Ige átmossa a szívünket. Minél többet halljuk, annál jobban megtisztul a lényünk.

Végül a zsoltáros is felszabadul lelki görcse alól és kimondja: „én bízom kegyelmedben”. Ez a megoldás, továbbra is bízni az Úrban, bízni abban, hogy nem hagy magamra, és készíti már a szabadulás útját. Ehhez türelemre van szükségünk. A szíve tele van örömmel, és már arról énekel, hogy az Úr jót tett vele. Még nem változtak meg a dolgok, de reménység van a szívében, és amikor lényéhez az Úr közel kerül, bizonyossá válik, hogy Ő munkálkodik. Énekeljünk ma is Urunknak, dicsérjük szent nevét, köszönjük meg szabadítását és mindazt a jót, amit tett velünk.

Péter apostol látja, hogy a gyülekezet körében a feltámadott Úr drága kincs (1Pét 2,7-12). Ő a kincs számukra, Ő a minden, mert Belőle származik az élet, az új élet. Ki az én kincsem? Ki és mi a legfontosabb a számomra? Akik hisznek, azok számára Ő a drága kincs. Pál apostol is így élte meg a Jézussal való találkozást, mindennél többet ért az Úr a számára. Akik nem hisznek, megütköznek Jézuson, mert nem engedelmeskednek az Igének. Itt is azt látjuk, hogy a hit nem elmélet csupán, hanem élet. Engedelmesség az Úr szavának. Azt jelenti mindez, hogy aki hisz, azt az Úr szava irányítja.

Azért is kincs, nagy érték az Úr, mert általa életváltozáson megyünk keresztül. Ezek az emberek is megváltoztak, újjá lett az életük, és egyben megtapasztalták, amikor a kegyelem lehajolt hozzájuk, hogy az Úr megbecsüli őket, fontosnak tartja őket. Isten országába kerülve visszakapjuk önbecsülésünket, hiszen Isten gyermekének lenni, Isten tulajdon népének lenni sokat jelent. Azt jelenti, igenis vagyunk valakik. A hívőket gyakran nem veszik semmibe - jó meglátni, hogy Isten számára értékesek vagyunk, az Ő népe vagyunk, és ezt szabad komolyan venni. Szabad úgy élni, hogy én Istenhez tartozom, van feladatom, célom, mert mindezt Tőle kapom.

Isten tulajdon népének lenni felelősség, azért hívott el, hogy Őt képviseljük, hogy a világ meglássa, van itt egy másik nép, van itt egy másként élő nép. Ezt akkor látják meg, ha valóban másképp élünk, mint a világ, ha elsősorban Isten hatalmas tetteit hirdetjük. Annyi mindennel el vagyunk foglalva, de fontos-e számunkra Isten tetteinek a felmutatása?

Fontos, hogy Péter rámutat, a testi vágyak felett is lehet úr Jézus, sőt, igazán Ő tud felettük Úr lenni. Azt jelenti ez, hogy ne a test kerüljön a középpontba, ne a testért éljünk, hanem az Úrért. Úgy éljünk, hogy tetteink Isten dicsőítésére ösztönözzék a nem híveket is.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.