Az Atya gyermekei vagyunk

H

atározott bizonyságtétellel indul ez a zsoltár: „Az Úrban bízom” (Zsolt 11,1-7). Nincs magyarázkodás, a vallomás élének tompítása - ez egy szilárd hitvallás. Bárki bármit mond, én az Úrban bízom. Bárhogyan is alakul körülöttem az élet, az Úrban bízom. Bizonyára mondták Dávidnak, hogy nincs értelme tovább az Úrban bízni, Rá várni, hanem vegye a saját kezébe az életét. Dávidnak emberileg többször volt kilátástalan a helyzete, de ő mindig bízott abban, Aki elhívta és királlyá kente. Nem választott emberi megoldásokat, nem tett egyetlen lépést sem azért, hogy Saultól megszerezze a trónt. Akkor sem választotta a kézenfekvő megoldást, amikor kiszolgáltatott helyzetben találta Sault, és Dávidot még a szolgái is biztatták, hogy éljen a lehetőséggel. Dávid mindenkor az Úrban bízott, illetve Rábízta magát, nem vette a saját kezébe élete irányítását. Nem maga szerezte meg a trónt, hanem kivárta, amíg Isten neki adja, amíg megnyitja előtte a kaput.

Ilyen határozottságra van nekünk is szükségünk, ilyen erőteljesen kapaszkodjunk Isten ígéreteibe, és bízzunk bennük. Mert amit az Úr ígért, azt megtartja, szabadítása megérkezik, útmutatása valósággá válik, de mindig a maga idejében cselekszik. A probléma itt szokott lenni, azonnal akarjuk a választ, mindjárt szeretnénk látni a megoldást. Azonban ki kell várni Isten idejét. Akkor is várjunk, ha nehéz várni, ha mindenki sürget, hogy cselekedjünk, és még meg is mondják, mit kellene abban a helyzetben tenni. Az emberi megoldás mindig menekülés, azt jelenti, nem akarom kivárni Isten megoldását, vagy nem akarom elfogadni azt. Dávid nem menekül, vár az Úrra.

Az emberi élet alapja az Úrral való élő kapcsolat. Ha erre építjük fel életünket, stabillá válunk. Úgy, amint az Úr Jézus is elmondta egy példázatban, hogy aki a megtartja az Ő beszédeit, az olyan, mint az az ember, aki kősziklára építette házát. A nagy viharok idején is szilárdan áll a ház. Ma azért bizonytalan és sérülékeny sok ember élete, törékenyek a kapcsolatok, mert nem az Úr beszéde az alap. Az emberek többsége nem az Igére építkezik. De mire építek én? Van-e alapom? És mi az alap, ha van?

Dávid számára Isten az alap, az a bizonyosság, hogy Ő jelen van és elérhető. Tudja ez a hívő király, hogy az Úr uralkodik, ezért nem fél, nem kapkod. Jó, ha minden nap, a legnehezebb helyzetekben is látjuk az Urat, látjuk az Ő trónját. Ha felfelé tekintünk, békességre jutunk. Mert Isten cselekszik, eljön az idő, amikor megítéli az életünket, a gonoszokét is. Ma még a kegyelem korszakában élünk, de eljön az ítélet ideje is. Ma még imádkozhatunk azért, hogy minél többen éljenek Isten kegyelmével, mert most még meg lehet szabadulni, lehet új életet kezdeni.

Péter apostol arra teszi a hangsúlyt, hogy a gyülekezet tagjai Isten gyermekei, és így Atyának szólíthatják Őt (1Pét 1,17-25). Nagy kiváltság ez: én, nyomorult bűnös ember Atyának szólíthatom a szent Istent. Az apostol szerint is nagy felelősség ez, ezért nyomatékosítja: ha Atyátoknak hívjátok Őt, akkor úgy is éljetek, hogy gyönyörködhessen bennetek, és mindenki lássa, Kinek a gyermekei vagytok. Felelősség Isten gyermekeként élni, azért írja Péter, hogy félelemmel töltsük el jövevénységünk idejét. Nem az Úrtól kell félni, hanem attól, hogy ne váljunk méltatlanokká a nevére, hogy ne hozzunk Rá szégyent, és az életünk ne taszítson el senkit Tőle.

Azt se feledjük, hogy jövevények vagyunk ebben a világban. Egyszer belépünk, majd egy másik időpontban eltávozunk. Akkor éljük meg jól hitünket és életünket, ha ezt nem veszítjük szem elől és nem itt akarunk berendezkedni, hanem kitartóan vándorlunk örök hazánk felé, az Atyai házba.

Istennek sokba kerültünk, nem anyagiakat, hanem a Fia életét adta értünk. Az Úr Jézus vére által váltott meg minket atyáinktól örökölt hiábavaló életmódunkból. Bizony, földi örökségünk hiábavaló életmód, ezt kapjuk és a bűnt. Azonban Jézus halála, bűnbocsánata által Isten gyermekei lehetünk, és így egy új életforma örökösei. Az Atya krisztusi életformát ajándékoz a hittel Hozzá folyamodóknak.

A hit Istenbe vetett reménység, tehát nem az emberben hiszünk, hanem az örökkévaló Istenben, aki által mindenek létrejöttek, Aki kihozta a halálból Jézust. Így azután számunkra is elhozta a feltámadás reménységét. Abban a hitben élhetünk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az Életé, Istené.

Akik Isten Igéje által újjászületnek, arra születnek, hogy egymást tiszta szívből szeressék. Ez nem könnyű, mert az ellenség és régi emberünk mindent megtesz, hogy ez ne valósuljon meg. Azonban Krisztusban minden akadályt le lehet győzni, félre lehet tenni. Ne engedjük, hogy bármi is megrontsa egymás iránti szeretetünket, vagy közénk álljon. Ma gyakran a pénz és a hatalom az, ami éket igyekszik verni még a testvérek közé is. Azonban ne engedjük, mert ha Krisztust szeretjük mindenekfelett, egymást is szeretni fogjuk. Ezt mondja az Ige, és az Ige örökké megmarad. Minden elmúlik, de az Ige örök, Jézus örökké él. Aki Benne hisz, aki az Övé, az is örökké élni fog.

Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved

1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.

2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.

3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!

4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.

Isten áldásával.