Öltsük fel az újat!

M

ivel Náhum könyvében nem található negyedik fejezet, arra gondoltam, hogy ma olvassuk el ismét a könyv mindhárom fejezetét (Náh 1-3). Nem véletlen alakult ez így, talán jó is lenne mindegyik bibliai könyv után beiktatni egy ismétlő napot. Szükségünk van ismétlésre, arra, hogy nyugodtan végiggondoljuk, amit ezen az iraton keresztül mondott számunkra az Úr. Egyik könyvet olvassuk a másik után, fejezetek maradnak mögöttünk, de mi marad bennünk? Mi válik életté? Gyors ütemben haladunk a bibliaolvasással, de most szenteljük rá a mai napot, a mai csendességet, hogy ismét elolvassuk ennek a prófétának a könyvét, mélyedjünk el benne, és a fényében gondoljuk végig életünket, egymáshoz fűződő kapcsolatunkat, hitünk gyakorlását.

Gyakran úgy tekintünk a prófétai iratokra, mint valami félelmetes írásokra. Gyakran nem is értjük őket, mert különféle korokban születnek, más és más személyeket, népeket szólítanak meg. Sok bennük a fenyegetés, az ítélet. Jó meglátnunk, hogy ezek nem azért születtek meg, hogy a szerző ijesztgessen általuk, hanem azért, mert az élő, szent Isten üzen. Az az Isten, akiről Náhum azt mondta, féltőn szerető Isten. Tehát mindaz, amit mond, a népe iránti féltő szeretetből hangzik el. Félti népét, félti az Övéit, akiket kiválasztott, elhívott és annyi mindent tett értük. Félti őket, amint az anya is félti gyermekeit. Úgy hívogatja választottait, amint a tyúk is a csibéit szárnyai alá a veszedelem idején (Mt 23,37). Féltő szeretettel hívogat szárnyai alá, mert nem akarja, hogy elvesszünk.

Ezzel már meg is érkeztünk az üzenetek lényegéhez. Azért szól Isten, mert az Ige által rá akar mutatni arra, hogy változtatásra van szükség. Baj van, nem jó irányban haladunk. Letértünk a keskeny útról, és azt akarja, hogy visszaálljunk rá, mert ha nem, pusztulásba jut az életünk. Ez az üzenet a pogány, az Izráel népét fenyegető országoknak is szól. Amikor hangzik a prófécia, megvan lehetőség a változtatásra, a változásra. Vegyük komolyan, hogy az elhangzó prófécia nekünk szól. Sőt, egyes szám első személyben olvassam, és lássam meg, hogy személyesen nekem szól. Hozzám szól az Úr, nekem üzeni, hogy így nem jól mennek dolgaim, változtatni kell rajtuk. Igen, nekem kell változni és változtatni. Ne a másik megváltozására várjak, hanem kezdjem el én. Csináljam én másképp mától kezdve. Legtöbbször azért nem történik semmi, mert mindig a másikra várunk. Azt gondoljuk, tegye ő, változtasson ő. Isten azonban azért szól hozzám, hogy én tegyem meg, amit mond. Ha változtatunk, elmarad az ítélet, ha nem, jön a pusztulás. Nagyon szemléletes a tékozló fiú élete: ha továbbra is az idegenben marad, elpusztul. Hiába látta meg, hogy nem ott a helye, hogy az a baj, hogy eljött otthonról, ha nem kel fel, és nem megy haza, menthetetlenül elpusztul. Isten azt akarja, hogy ne vesszünk el, azért adta egyszülött Fiát, hogy aki hisz Benne, annak örök élete legyen. De nekem kell hinni Benne, nekem kell felismerni, hogy Jézus az élet, és nekem kell magam rábízni. Ne tétovázzunk, hanem tegyük meg, amit Urunk mond, akkor is, ha nehéz, ha eltelt felettünk az idő, és oly nehéz már mozdulni, változni. Az Úr kegyelme által azonban lehetséges. Ábrahám hetven esztendős korában változtatott, kezdett újat Istennel.

Azt is olvastuk, Urunk hosszútűrő. Milyen jó is látni, hogy Őt nem az indulatai, érzelmei vezetik. Tud várni ránk. Hosszan vár, mert azt akarja, hogy igazán elinduljunk Felé, és megismerjük Őt. Indulok-e? Meddig kell rám várnia az Úrnak?

Újra engedjük végig szívünkön azt, hogy menedék az Úr. Milyen jó, hogy van hová, van kihez mennünk életünk minden kérdésével, nehéz pillanataival. Jöjjünk ma is Hozzá! Rejtőzzünk el a menedék alatt az élet viharai idején. A menedék által nyújtott csöndben dolgozzuk fel életünk részleteit, vigyük Urunk elé azt is, amit nem értünk, ami nehéz. Mert bizony vannak a mi életünkben is olyan dolgok, amiket még nem értünk, de odavihetjük Urunk elé, és majd a maga idejében választ is nyerünk kérdéseinkre. Ne feledjük, az Úr menedék a szorongattatás, a nyomorúság idején. Ne máshol keressünk védelmet, ne a világhoz húzódjunk, hanem keressük ma is Urunkat, mert Nála megbékél a szívünk.

Tegnap olvastuk, amint Pál apostol a szívünkre helyezte, hogy az odafennvalókkal törődjünk, és ne a földiekkel (Kol 3,5-11). Vajon mivel törődöm egész nap? Mi viszi el a legtöbb időt a napomból, az életemből? Valóban az odafennvalókkal törődöm? Valóban az a legfontosabb a számomra? Mik az odafennvalók? A tizenkét éves Jézus így fogalmazta meg: „Miért kerestetek engem? Hát nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom” (Lk 2,49). Az Atya dolgai, az Atya akarata az, amivel kell foglalkoznunk. Erre kell irányítanunk figyelmünket és gondolatainkat. Mit akar az én Atyám? Mi a terve velem? Mit akar ma rám bízni?

Az apostol arra is rámutat, hogy akkor tudunk felfelé figyelni, ha az óembert levetkőzzük. Az óembernek megvannak a maga szokásai, és azokkal is le kell számolni. Nem elég, ha megtérünk, meghalunk a réginek, a bűnnek, hanem komolyan látni kell az óember szokásait, amelyek belénk épültek. Ha ezekkel nem számolunk le, nem engedik az új életet kibontakozni. Az óember szokásai jelentik azokat a gazokat, töviseket, amelyeket az Úr a megvető példázatában említett. Ha ezektől nem tisztítjuk meg a szívünket, megfojtják az Igét. A látszatkegyességünk meglesz, csak a hit ereje fog hiányozni. Ezért az elsőrendű feladat az, hogy az Igébe tekintve lássuk meg ezeket a szokásokat, és szakadjunk el tőlük, számoljuk fel őket. Pál apostol felsorolja az óember szokásait: a csendünkben vegyük végig ezeket, és gondoljuk végig, mi van jelen belőlük a szívünkben. Ne beszéljünk félre, ne csapjuk be magunkat és egymást se, hanem vállaljuk, igen, ezek jelen vannak. Ha őszintén meglátjuk és vállaljuk ezeket, akkor meg is lehet tőlük szabadulni.

Hogyan lehet megszabadulni? Pál rossz, régi kabáthoz hasonlítja, olyanhoz, amire már nincs szükség, és azt javasolja, vessük le. Váljunk meg tőle. Hogyan? Hiszen nem megy ez nekünk. Hát úgy, hogy hívjuk segítségül Urunkat! „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején és én megszabadítlak, te pedig dicsőítesz engem”  (Zsolt 50,15).

Ezzel azonban még nincs befejezve a művelet. Ha levetettük a régit, öltsük fel az újat. Mert az Úr nem csupán elvenni akar, hanem egy újat akar adni a régi helyére. Sőt, azt szeretné, ha az új annyira vonzana, hogy önként tennénk le a régit, mint nem életre vezetőt, és vennénk át az újat.  Tegyünk így, vegyük át örömmel az üdvösség tiszta, fehér ruháját, és járjunk mindig benne.

Tüzed, uram, Jézus

Tüzed, uram, Jézus szísd a szívemben,

Lángja lobogjon elevenebben.

Ami vagyok és mind, ami az enyém,

tartsd a kezedben, igazi helyén. refrén

Életem útja örök örömem.

Fény a sötétben csak te vagy nekem.

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem tart a te kezed!

Szorongat a sátán, de te velem vagy

Hű szabadítom, aki el nem hagy.

Ennek a világnak fekete egén,

Lényed a csillag, sugarad a fény. refrén

Jön az örök nap, már közeledik ő,

Mennyei honban hazavinni jő.

Röpke pillanat, míg tart a keserű,

Jézus elém jön, örök a derű. Refrén

Isten áldásával.