Bátran előre!

E

gy testileg és lelkileg szenvedő ember fordul az Úrhoz, tőle kér segítséget (Zsolt 38,1-23). Az Urat szólítja meg, mert látja, hogy szenvedései összekapcsolódnak bűneivel. A bűn és a betegség sok esetben összetartoznak. Testi nyomorúságaink jó részének a bűn a kiváltója, a mértéktelen táplálkozás, az alkoholtól való függőség testi problémákban is jelentkezik, tönkreteszi az egészséget. Nem tudjuk, a zsoltárosnak mi volt a problémája, de most látja bűneit, és azok súlyos teherként nehezednek rá. Felismerte, hogy szembe kell nézni a bűnnel, ez az igazi megoldás, és nem az, ha eltagadjuk. Az Igét olvasva most mi is nézzünk szembe bűneinkkel, merjük vállalni vétkeinket, rossz természetünket, régi emberünk indulatait.

A zsoltáros nem másokat okol, nem másokban keresi a hibát, hanem rádöbben saját bűneinek súlyára. Sőt, úgy érzi, hogy a bűn már elhordozhatatlan teher a számára. Igen, a bűn elhordozhatatlan teher, és egyre nehezebbé válik. A bűnt egyedül nem vagyunk képesek elrendezni, segítségre van szükségünk. Azonban emberi segítség mit sem ér, sőt, a zsoltáros is azt tapasztalja, hogy segítség helyett meg nem értést és támadást kap.

Bizony, hányszor van ez ma is így, a bűnben gyakran segítjük a másikat, de amikor bajba kerül, elfordulunk tőle. Megtörténik, hogy pont azok vetik meg és hagyják magára, akik szintén azon az úton jártak és ugyanúgy éltek, mint ő. Így járt a tékozló fiú is, a haverok, akiknek jó volt, amíg volt pénze, magára hagyták, amikor segítő kezet kellett volna nyújtaniuk. Mi már úgy állhatunk meg és csendesedhetünk el, hogy tudjuk, van segítségünk, van, Aki nem fordul tőlünk, Aki nem hagyja magára a bűnöst, és Ő nem más, mint az Úr Jézus Krisztus. Ő még hívogatja is azokat, akik válságba jutottak, roskadoznak terheik alatt, és nincs, aki segítsen rajtuk. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11:28). Engedjünk a hívásnak, de ne csak az összeomlás előtti pillanatban, hanem menjünk Hozzá most, mert a Vele való találkozás során lehullik a teher, elmúlik a fáradtság, megújul és feltöltődik az ember. Éljünk ezzel a lehetőséggel, hisz az Úr fáradhatatlanul hívogat, ne engedjük el fülünk mellett a hívást, hanem jöjjünk minden bajunkkal Hozzá. Belőle erő árad, amely talpra állít, úgy megerősít, hogy repülni fogunk, mint a sasok. Az Úr tanítványai nem erőtlen, hanem nagyon erős nép, amely megbirkózik a problémákkal, még a szenvedéstől, üldözéstől sem riad vissza, mert Krisztusban mindenre van ereje. Ő a mi kifogyhatatlan erőforrásunk, Benne vannak az egyház energiatartalékai, de ezekkel élni is kell. Gyakran vagyunk olyanok, mint akik felélték már tartalékaikat, de ez nem igaz, mert aki Krisztusban van, annak belső embere napról napra megújul, akkor is, ha a külső egyre jobban elerőtlenedik.

A zsoltáros azt is felismerte gyötrelmei közepette, hogy nem kell minden véleményt meghallani, mert nem az a lényeges, mit mondanak mások, hanem az, mit mond az Úr. Mi se figyeljünk mások véleményére, ne halljunk meg mindent, hanem inkább álljunk bűnbánattal az Úr elé, és ha megvallottuk bűneinket, és átéltük az Úr bocsánatát, már ki vádolhat?  Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk, kérdezi Pál apostol.

Azonban jó János apostol szavaira is figyelnünk, mert fontos, mit hiszünk (1Jn 5,1-5). Fontos: ki nekem Jézus, hogyan látom Őt? Mert a Krisztus kifejezés nem keresztnév, hanem méltóságjelző, azt mutatja meg, kicsoda Ő. Ő a Krisztus, Jézus a Megmentő, a Megtartó. Ezt hiszem-e? Hiszem-e, hogy Jézus az Isten Fia, és általa van életem, üdvösségem? Ez a győztes, a bibliai hit. Erre van szükségünk.

Szeretem-e Istent? János fontosnak tartja Isten szeretését, mert az Atya szeretetkapcsolatra törekszik velünk. Azt akarja, hogy viszontszeressük Őt. Az iránta való szeretetünk pedig az engedelmességben mutatkozik meg, abban, hogy komolyan vesszük Igéjét, és megcselekedjük azt.

János apostol nagy hangsúlyt fordít arra, hogy a mi hitünk győztes hit, amely legyőzte a világot. Aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia, legyőzi a világot. Gyakran előre elkönyveljük a vereséget, sőt, visszahúzódunk, nem merjük vállalni magunkat, hitünket. János azt kéri, vállaljuk Urunkat, ne féljünk, merjünk előrehaladni, mert Jézus a győztes. Benne és általa mi is győzelmet arathatunk, ami azt jelenti, nem magától értetődő a világ terjeszkedése, ne fogadjuk el, hogy ennek így kell lennie. Mert az Úrban bízó tanítványok visszaszoríthatják a világiasságot. Az Ige ma is élő és ható, csak merjük használni. Ne világi módszerekhez, trükkökhöz folyamodjunk a lelkek megnyerése érdekében. Sőt, ne a létszámnövelés, hanem a lélekmentés lebegjen szemünk előtt. Annak pedig az Ige a megfelelő eszköze.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.