Előbb szeretett

A

 zsoltáros látja az Isten gyermeke és a nem az Úr útján járó ember között a különbséget. Akik az Úrban bíznak, más töltéssel, más lelkülettel rendelkeznek. Isten gyermeke meglátja a másik szükségeit, és képes segíteni a szenvedőnek, a bajban levőnek. Dávid megtapasztalja, hogy Úrtól való szív irgalommal van tele, és kész adni a másiknak. Tulajdonképpen ez Isten természete, Ő mindig ad, az embernek adta a földet, mégpedig úgy, hogy teljesen berendezte, életre alkalmassá tette.  Majd a hűtlen ember számára ideadta a Fiát, Jézust. És Őáltala ma is ad, szabadulást, új életet, békességet, gyógyulást. Soha nem azt nézi, mibe kerül Neki, hanem mindent megtesz megmentésünk és megtartatásunk érdekében. Mi már tudjuk, hogy a Fia életébe került a mi életünk, és Ő kész volt meghozni ezt az áldozatot értünk. Pedig ugyanezt nem kérte Ábrahámtól, nem engedte, hogy Izsákot bemutassa áldozatul, de a saját Fiának nem kedvezett, hanem mindnyájunkért odaadta. Merítsünk erőt ebből a mindennapokra, és mi is adjunk egymásnak minél többet önmagunkból. A földi élet lényege a kapcsolat, azért vagyunk, hogy magunkat odaadjuk Istennek, majd egymásnak. És legtöbbször magunkból adjuk a legkevesebbet, az erőnkből, időnkből, türelmünkből, szeretetünkből, megértésünkből. Isten nem a pénzünket, munkánkat, házunkat, bármilyen vagyontárgyunkat akarja, hanem minket, úgy, hogy szenteljünk Rá minden nap időt, adjuk Neki legfrissebb perceinket, és azt örömmel, vágyakozással töltsük Vele.

Dávid az irgalmasságot is hangsúlyozza, bizony, ennek is híján vagyunk. Isten irgalmas, és ezt Jézusban bemutatta számunkra. Az irgalmas samaritánus történetében az Úr szemlélteti a köztünk és a Közte levő különbséget. Mi vagyunk a pap és a lévita, aki elmegy a másik, a segítségünkre szoruló mellett, és Ő az irgalmas Samaritánus, aki megáll mellettünk, időt, törődést fordít ránk, és még veszteséget is kész elviselni rendbejövetelünk érdekében. Aki átéli, hogy  a nagy Samaritánus megáll élete mellett, az maga is samaritánussá, irgalmas szívűvé változik.

A zsoltáros életére visszatekintve megvallja tapasztalatát, és elmondja, hogy nem látott magára maradt, elhagyatott hívőt. Nem látott olyat, akit az Úr magára hagyott. Isten országa biztonságot jelent az elesett, az egyedülálló, a szenvedő és a beteg számára is. Isten országa a megoldás a mai ember számára is. Az első gyülekezet ezt nagyon hamar felismerte, és a hitre jutottak számára a közösség menedéket is jelentett. Itt átélték az Úr tanítványai az összetartozást és a gondoskodást. Ma is követendő út az Ő életvezetésük. Az egyház megújulását is az fogja elősegíteni, ha minden területen visszatérünk a biblikus mintához, a krisztusi példához.

János apostol csodálatos felismerést mond el a számunkra: a szeretetben nincs félelem (1Jn 4,18-21). Ez csodálatos, mert bizony gyakran a félelem hálójába kerülünk. Miért nincs félelem a szeretetben? Azért, mert Isten a szeretet, és Ő nem fél senkitől és semmitől. Aki Istenben van, a szeretetben van, és így nem fél, mert az Úr jelenlétében megszűnik a félelem. Isten lénye kiűzi a félelmet a szívünkből, és helyére a maga szeretetét tölti be. Minél közelebb vagyunk az Úrhoz, annál messzebb kerül szívünktől a félelem. Az Úr jelenlétét sem a gonosz, sem a félelem nem képes elviselni. Ha Jézus belép a szívünkbe, ha belép problémánkba, gondjainkba, mint ahogy belépett a tanítványok hajójába is, a félelem eltűnik. A tanítványok számára már nem természetes a félelem. Minél nagyobbnak látjuk az Urat, annál kisebb lesz mindaz, ami összeszorítaná szívünket. Még a vihar is lecsendesedett, amikor a hajóban levő Úr rászólt.

A mi szeretetünket Isten szeretete táplálja. Azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett. Milyen csodálatos: előbb szeretett. Nem a maga dolgait tette előre, hanem minket helyezett az első helyre. Isten szeretete megelőző szeretet, erre reagálhat a mi szívünk. Azonban János rámutat, hogy Isten szeretete a testvér szeretésében nyilvánul meg. Ha azt mondjuk, szeretjük Istent, de a testvérünket, tehát a másik Istenhívőt, a felebarátot nem szeretjük, akkor valójában Istent sem szeretjük. Isten iránti szeretetünket a mellettünk élő emberek szeretete által tudjuk felmutatni. És bizony, ez a legnehezebb, még a hívők is inkább távoli országba akarnak menni szolgálni, mert akit nem ismerünk, azt könnyebb szeretni. Azonban az a feladatunk, hogy ott szeressünk, ahová Isten állított. A szeretet, az agapé annak ellenére való szeretet, ami azt jelenti, hogy szereti azt is, akit ismer, akinek tudja bűnét, rossz szokását, akitől már kapott sérelmet. Hiszen Isten pont ilyeneket szeret. Ismer minket, és ennek ellenére szeret. Így szerette Pétert is Jézus, pedig előre tudta, hogy meg fogja tagadni, mégsem küldte el, de Ő sem ment más vidékre, hogy ott keressen jobb tanítványokat. Ő ezt a tizenkettőt választotta, őket szerette mindvégig. Szeressük azokat, akiket nekünk adott az Úr, akiket úgymond jól ismerünk, szeressük őket agapé szeretettel, mert a szeretet csontot tör, vagyis a legkeményebb szívet is képes újjá formálni.

Ó, mi hű barátunk Jézus

1.  

Ó, mi hű barátunk Jézus,

Hordja bűnünk, bánatunk!

Mily dicsőség, hogy nevében

Istenhez fordulhatunk!

Mennyi békét elveszítünk,

Sírva hordjuk bánatunk,

S mind azért, mert hő imában

Őhozzá nem fordulunk!

2.  

Ér-e próba vagy kísértés?

Háborúság zaklat-é?

El ne csüggedj ám miatta:

Vidd imádban Őelé!

Volt-e már ily hű barátod,

Gondod így ki fölveszi?

Látja minden gyöngeséged,

Tárd ki bátran Őneki!

3.  

Nyomja-é bú gyönge vállad?

Földi bánat terhel-é?

Drága Megváltód az orvos:

Vidd imádban Őelé!

Megvet, elhagy, kit szerettél?

Vidd imádban Őelé!

S Ő két karja közt ölelve

Visz a békesség felé.

Isten áldásával.