Örvendezés az Úrban

A

z Úrban való örvendezésre szólít fel ez a zsoltár (Zsolt 33,1-22). Indítsuk így napunkat, örvendezzünk az Úrban, azonban az tud örülni az Úrban, aki ismeri Őt. Pál apostol is szüntelen örülésre buzdítja a filippieket. Ne engedjünk a lehúzó gondolatoknak, ne csüggedjünk, hanem tudatosan irányítsuk gondolatainkat, szívünket az öröm felé. A zsoltáros beletekint Isten igéjébe, és örvendezik, megállapítja, hogy az Úr szava igaz, mert amit ígér, azt beteljesíti. Felismeri, hogy az Úr nemcsak beszél, hanem cselekszik is. Ez örömre indítja, és ebből dicséretmondás fakad. Ha látjuk az Úr tetteit az Igében, és felismerjük korunkban is, tele lesz a szívünk örvendezéssel. Mert az ember tettei lehangolnak, Isten cselekedete azonban reménységgel, örömmel, bizalommal tölt el. Ha az Úr Jézusra tekintünk, láthatjuk, hogy amerre jár, megépülnek az életek. Betegek gyógyulnak, megszállottak megszabadulnak, bűnösök megtérnek és új életet kezdenek.

Ha még mindig le vagyunk hangolva, tekintsünk fel az égre, nézzünk ki a természetbe, és lássuk meg, hogy a világ, amiben élünk, mindaz, ami körülvesz, Isten munkája. Adjunk hálát a teremtésért, mert az egész föld az Ő munkája. A teremtett világ dicséri az Urat. A sok szép növény, a csodálatos állatvilág, a teremtésben fellelhető rend, mind az Úrra mutat.  Örüljünk hát és dicsőítsük szent nevét!

„Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene.” Csodálatos Ige ez, valamikor régen nagyon megszólított, és arra mutatott rá, hogy az a nép /család, közösség/ a boldog, amely Istenre épít, amelynek Ő van a középpontjában. Boldogságunkat az határozza meg, ki van a középpontban, kire vagy mire építkezem. A pénz, a siker, a hatalom, ami sokak számára ma az elsődleges szempont, nem tud boldoggá tenni. A boldogság kapcsolatból származik, mégpedig az élő Istennel való kapcsolatból. Az igazi boldogság forrása az élő Istenbe vetett hit. Boldog lesz a szívünk, ha Benne hiszünk, mert Istennel való kapcsolatra vagyunk teremtve. Ha ez a kapcsolat nem működik, boldogtalanná válunk. Igyekszünk valahol megtalálni, de csak rabok leszünk, és a szívünk továbbra is üres marad. Akkor telik meg a szív boldogsággal, és válik örvendezővé, ha Krisztusra talál.

A szentíró valószínűleg maga is megtapasztalta mindezt, mert leírja: csalódik, aki a lovaktól vár szabadítást. Annak a kornak a ló volt a legfontosabb eszköze, használták munkavégzésre és harcban. A férfiak büszkén mutogatták egymásnak gyönyörű lovaikat, azonban ezek nem adják meg a várva várt boldogságot, ezektől nem lesz tartalmas az életünk. És azoktól sem, amiket a mai ember a lovak helyére tett. Csalódunk, ha a modern technikától, annak vívmányaitól várjuk a megoldást. A mai ember a tudománytól várja a szabadítást, úgy gondolja, a tudás megszabadítja a betegségtől, haláltól, szegénységtől, társadalmi igazságtalanságtól. Jó lenne meglátni, hogy ne ettől várjuk a megoldást, hanem Istentől, aki Jézus Krisztusban már meg is oldotta mindazt, amire még várjuk a választ. Jézus legyőzte a halált és mindazt, ami megnyomorít, Ő a Benne hívők számára örök életet hozott. A csalódást a Benne való hit által kerülhetjük el. Emberben és az ember alkotásaiban mindig csalódni fogunk, de Istenben soha. Ezért hívjuk most Őt segítségül.

János apostol rádöbbent minket Isten irántunk való kimondhatatlan szeretetére, azt kéri, legyünk hálásak (Jn 3,1-6). Igen, csodálkozzunk rá, hogy Isten gyermekei lehetünk, mert ez nem magától értetődő, ez nem természetes. Isten kegyelme, hogy minket Krisztusban fiaivá fogad. Nagy öröm és kiváltság, hogy Atyánknak szólíthatjuk. És ezt szeretetből teszi, szereti az embert, és azt akarja, hogy mi is szeressük Őt. Ezért fogad fiává. Figyeljük csak a tékozló fiút: úgy fogadta az Atya vissza, ahogy hazaért. Abban az állapotában lett ismét fiú, amiben az Atya találta, nem kellett semmit jóvátennie, nem is bírt volna. Így fogad minket is be az atyai házba mennyei Atyánk.

Milyen határozottan állítja az apostol: Isten gyermekei vagyunk. Ezen nem változtat az, amit érzünk vagy amit mások mondanak. Ez a bizonyosság az Igén alapszik. Isten Jézus Krisztusban tette lehetővé, hogy az elveszett ember visszatérjen Hozzá. Ő pedig a bűneit bánó embert Jézus áldozatáért befogadja.

Most még ebben a világban élünk, így nem mindig látszik Istenhez való tartozásunk világosan, de az Úr folyamatosan formál, és a cél, hogy Hozzá legyünk hasonlóak. Krisztusi emberekké válhatunk. Az igazi minőség akkor lép az életünkbe, amikor az Úrral leszünk. Azonban már most, ebben a világban is meglátszik az új minőség, meglátszik Jézus jelenléte.

Aki Krisztusban van, egy új világba lépett, és a régi már nem vonzza, sőt, taszítja. Aki átélte Isten kegyelmét, új szívet kapott, az megtapasztalja, hogy egyre jobban vonzza Őt Isten országa, a bűnös világ pedig taszítja. Aki Krisztushoz tartozik, az egyre jobban távolodik a régi életmódjától, a régi társaságtól, és közeledik Krisztus felé.  Isten gyermekei egy új közösségben, a gyülekezetben élik meg új életüket.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.