Immánuel: Mindet gondod vesd Őreá!

zsoltáros kitekint az ablakon, és mindazért, amit lát, dicsőíti az Urat (Zsolt 19,1-20,10). A teremtett világ látványa, a csillagos ég, az évezredek óta fennálló rend, az emberiség bűnei ellenére is harmonikusan működő világ dicséretmondásra késztet. Dicsérjük ma is Urunkat, Aki ezt a fantasztikus földet megalkotta, majd ránk bízta. Szinte lakást épített, berendezte, hogy legyen hol élnünk. Mindent megtett azért, hogy jól élhessünk, hogy öröm és hála legyen a szívünkben. A bűn mindezt megrontotta, ennek ellenére mégis átragyog Isten szeretete, bölcsessége, hatalma mindenen. Dávid meglátta, hogy a teremtett világ szavak nélkül is Istenről beszél, erre lenne nekünk is szükségünk, szavak nélkül is bizonyságtétellé lenni. Ez akkor sikerülhet, ha az életünk dicséri az Urat. Az életvitelünk, a magatartásunk lehet bizonyságtétellé. Ezt kérjük ma az Úrtól, segítsen abban, hogy úgy élhessünk, hogy minden tettünk Rá mutasson. Az a jó, amikor az emberek megkérdezik, hogyan tudtunk úgy cselekedni, akkor elmondjuk, ez nem tőlünk van, az Úr tett rá képessé. Azonban nem mindig tulajdonítjuk Urunknak az eredményt, szeretjük úgy feltüntetni, hogy minden a mi érdemünk, pedig minden kegyelem. Adja Urunk, hogy mi éljük a második mérföld lehetőségét, amikor nemcsak addig megyünk el a szolgálatban, ameddig muszáj, amit elvárnak, hanem megtesszük a nem kötelezőt, azt, amit már senki nem vár el. Ez válik beszédessé. Amíg csak a kötelezőt tesszük, vagy még azt is ímmel-ámmal, senki sem kérdez. Éljünk úgy, hogy kérdezzenek!

Dávid nemcsak a természetben, hanem Isten Igéjében is tud gyönyörködni. Mindennél drágább számára, méghozzá azért, mert tapasztalatból beszél. Az Ige nála nem a polcon porosodik, hanem kézbe veszi, olvassa, táplálkozik belőle, pedig akkor még az ószövetség sem volt kész. Azonban a meglévő iratok lelke táplálékát biztosítják és erőforrást jelentenek a számára. Mi is úgy vegyük kézbe az Igét, mint amiből tanácsot, bölcsességet merítünk. Az Isten Igéje segít tájékozódni a világban, általa meg tudjuk különböztetni az igazat a hamistól. A Szentírás nélkül könnyen eltévedünk és rossz döntéseket hozunk. Az Ige mutatja meg a titkos bűnöket is, vagyis azokat, amiket mi csak rossz szokásként tartunk számon, vagy nem is tulajdonítunk nekik jelentőséget. Azonban az a bűn, amit az Ige bűnnek nyilvánít, viszont azt is tudjuk, hogy minden bűnből van szabadulás. Az Úr meg tudja tisztítani szívünket a bűntől, a tisztátalan vágyaktól, érzelmektől. Az Úrtól jön minden problémánkra a szabadítás.

A mai zsoltárban áldásmondásokat olvasunk. Csodálatos, hogy Dávid tud áldást mondani. Nemcsak panasz vagy kérés hagyja el a száját, hanem áldás is. Szoktunk-e áldást mondani, áldást a másikra, a mellettünk levőkre, áldást arra is, aki rosszat mond ránk, aki átkoz? Az áldás tartalmában kifejeződik Isten oltalma és segítsége utáni vágy. Olyan jó látni, hogy az Úrhoz irányítja a másikat. Azt kéri, hogy az Úr oltalmában rejtőzzön el és Tőle kérjen segítséget. Hálásak lehetünk Istennek, hogy nincs az az élethelyzet, amiben ne mehetnénk Hozzá, amiben ne várhatnánk oltalmát és segítségét. Azonban nem mindenki és nem mindig Hozzá fordul. Mi szeretünk emberekben, pénzben, hatalomban bízni, pedig ezek végesek, és gyakran kiszolgáltatottakká válunk általuk. Az igazi segítség mindig az Úrtól jön.

A király megvallja, hogy ő nem a hatalomban, nem országa hadseregében, hanem egyedül az Úrban bízik. Hányszor átélte, hogy az ellenség modernebb technikával rendelkezett, de Isten mégis győzelemmel ajándékozta meg népét. Az Istenben való élő hit hatalmasabb a legnagyobb hadseregnél is. A legnagyobb veszélyben is biztonságban van az, aki az Úrban bízik, akinek élete az Úr tenyerében nyugszik.

Az apostol presbitertársnak nevezi magát, vénnek - és az is, mégpedig hitben és élettapasztalatban (1Péter 5,1-14). Hiszen ő látta az Urat, tanítványa volt, és nagy mélységekből került nagy magasságba az Úr kegyelme által. Amit mond, azt nemcsak elvárja, hanem maga is úgy éli meg, ő önként, szívből követi az Urat, és szívből végzi szolgálatát. Az a csodálatos, amikor mi is belső örömből, a megtapasztalt kegyelemért való hálából szolgáljuk Őt. Bárcsak minden lelkészt, presbitert, minden szolgálattevőt az újjászületés, a bűnbocsánat megtapasztalása motiválna. Milyen jó, amikor valaki azt tudja mondani: én azt az Urat akarom szolgálni, aki megmentett, én Neki kívánom szentelni az életemet. Ha így szolgáljuk az Urat, ha örömet jelent a Neki való élet, az meg fog látszani gyülekezeteinkben is.

Így adventben örvendeztesse meg a szívünket, hogy a Főpásztor meg fog jelenni. Igen, Ő vissza fog jönni, akár még ma. Várom-e örömmel?

Szívet melengető Ige, sokan aranymondásnak használják a hetedik verset, de valóban megfogadjuk-e a tanácsot? Ma reggel átadom-e Uramnak a terheket, a gondokat? Hiszem-e, hogy Neki valóban gondja van rám? Nem kell aggódnom semmi felől, mert amit az Úrra bízok, az jó helyen van. Tegyem le mai gondjaimat, aggodalmaimat, félelmeimet, és menjek tovább felszabadulva azzal a bizonyossággal, hogy minden intéződik, mert a hivatalos helyen van. Szakértői kezekbe került az életem és annak minden kérdése. Még azt kiemelném, amit az apostol is hangsúlyoz, hogy minden gondot vessünk rá. Ne csak a nagyokat, hanem a kicsiket, a jelentéktelennek tűnőket is.

Az ördög valóság, azt se feledjük. Úgy ordít, mint az oroszlán, ám ne veszítsük el bátorságunkat, mert minden félelmetessége ellenére meg van kötözve, láncon van tartva. Csak menjünk bátran, és meg fogjuk tapasztalni, hogy csak dühöng, fenyegetőzik, de nem ér ér el hozzánk, mert a lánc nem engedi. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy incselkedhetünk vele. A bajuszát rángatni nem lehet.

A végén Isten kegyelmébe ajánlja olvasóit az apostol. Isten kegyelme tud megőrizni, megerősíteni a keskeny úton való vándorlásunk során. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok. Ennél jobb zárszót én sem mondhatok. Békesség néktek az Úrban, mert Benne lehetséges békésségben élni.

A béke messze tőled

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen!