A
|
bnér halála
félelmet és még nagyobb zavart vált ki Izráelben (2Sám 4,12). Isbóset kezéből
teljesen kicsúszott az irányítás, tanácstalanná válik. Nem tudja, mit tegyen,
meg mintha nem is érdekelné, úgy tűnik, sodródik, és úgy véli, majd lesz
valahogy. Mindez az állapot annak a következménye, hogy nem meri elengedni,
Dávidnak átengedni a trónt. Ahhoz ragaszkodik, ami Isten akarata szerint
nem az övé. Mert bár jogilag ő Saul utódja, de Isten Dávidot választotta.
Vannak helyzetek, amikor Isten akarata nem egyezik a mi javainkkal,
szokásainkkal, Ő mást akar, más a terve. Felismerjük-e ezt, és le tudunk-e
mondani jogainkról, arról, ami járna nekünk?
Isbóset még mindig kap lehetőséget, még most is nyitva áll előtte a
kegyelem kapuja, azonban ő nem él vele. Görcsösen kapaszkodik széthulló országa
romjaiba. Pedig ha őszintén magába tekintene és elismerné, hogy ő nem alkalmas az
uralkodásra, mivel nem kapott rá elhívást. Ehhez nagy alázatra van szükség, de ha
nem tesszük meg, rámegy az életünk. Sokan vannak ma olyan területen, amely nem
az ő terepük, görcsösen ragaszkodnak egy kicsit magasabb bérhez, de erre rámegy
a házasságuk, az egészségük, az életük. Isbóset még most is lemondhatna a trónról,
meghódolhatna a nagy Király előtt, mert ha Isten előtt bűnbánattal meghódol,
már Dávidot sem lesz probléma elfogadni.
Isten kegyelmessége látható Saul utódainak életében, Ő nem azt akarja,
hogy ők elvesszenek, hanem felkínálja számukra kegyelmét. Ezért megmenti a
gyilkosok kezétől Mefibósetet. Az Úr úgy igazgatja a történéseket, hogy Izráel
népe ismerje fel az idők jeleit, lássa meg az elhívott, felkent király
jelenlétét és álljon be mögé. A mi nagy királyunk Jézus, beálltunk-e már mögé,
felismerve, hogy egyedül az oldalán vagyunk jó helyen, az Ő harcai a jó harcok?
Megláttuk-e, hogy Jézus képviseli az életet? Ne késlekedjünk, boruljunk le
Előtte, ismerjük el életünk Urának, és kövessük Őt!
Mivel Isbóset nem engedte el a hatalmat, számító emberek áldozatává vált.
Ez a két testvér Isbóset megölése által akarta az életét megalapozni. Úgy
vélték, Dávid busásan megjutalmazza őket, ám nem így történt. Nem kaptak
jutalmat, mert Dávid az Úrra figyel, és nem folyamodik alantas eszközökhöz. Ő nem örül ellenfelei halálának. Nem könnyű
az ő helyzete sem, mert mindig olyan körülmények alakulnak ki körülötte,
amikben elbukhatna, már most próbák sorozatának van kitéve, és bizony, nem
könnyű megmaradnia embernek, Isten gyermekének. Dávid azonban soha nem személyes
érdekeit helyezi előtérbe, hanem mindig Istenre bízza magát. Ebben a veszélyes
időszakban semmit nem tesz, hogy maga segítsen magán, hogy erővel szerezze meg
a trónt, hanem vár addig, amíg Isten megnyitja előtte a kaput. Dávid nem
fogadja el ezeknek az embereknek a hódolatát, mert vér tapad a kezükhöz,
gyilkosok, és tudja, hogy ma előtte borulnak le, de holnap, ha érdekeik úgy
kívánják, az ő életére fognak törni. Ma is így van ez, amíg az érdekek úgy kívánják,
minket támogatnak, de ha megváltozik a helyzet, másfelé fordulnak. Ezért
egyedül csak az Úrra bízzuk magunkat. Ezekben az eseményekben látjuk meg
igazán, hogy valóban csalárdabb a szív mindennél. Nincs rá más orvosság, csak a
kegyelem.
Amikor Jézus értesül János haláláról, elmegy egy puszta helyre, egyedül
akar lenni (Mt 14,13-21). Neki is szüksége van félrevonulásra, csendre. Ebben a
csöndben meggyászolja Jánost, és az Atya színe előtt végiggondolja további
feladatait. A gyászt, a fájdalmat és azt a szomorúságot, amit Isten szavának az
elutasítása jelent, Isten közelségében lehet igazán feldolgozni. Nekünk is szükségünk
van arra, hogy az életünk eseményeivel, fájdalmas történéseivel félrevonuljunk.
Igazán csak a csöndben, az Atya közelében lehet megérteni mindazt, ami velünk
történik, a csöndből kilépve adhatunk jó válaszokat a kérdésekre, és hozhatunk
jó döntéseket.
Azonban Jézus nem nagyon tud egyedül lenni, mert vonzza az embereket. Jézusban
töltés van, és ez vonz. Vonz, mert jó Vele lenni, jó hallani Isten szavát, és
átélni a belőle áradó gyógyító erőket. Ezt a jelenetet látva bizony szomorúan
kell látni, hogy a ma élő tanítványok ezt nem nagyon tapasztalják, nem vonz másokat a
bennünk élő Jézus. De tényleg bennünk él? Akkor pedig miért nincs hatása? Miért nem látjuk, hogy jó a
tanítványokkal lenni. Jézusért még hosszú és fárasztó gyalogtúrát is vállalnak
az emberek. Ma a néhány száz méterre található gyülekezeti helyre sem indulnak
az emberek.
Az emberek iránt érzett szeretete, a nyomorúságuk miatti irgalmasság
felülírja a Benne lévő fáradtságot. Nem önmagára, hanem másokra figyel.
Egészen estig törődik velük, nemcsak egy-két percet szán rájuk, hanem egész nap
velük foglalkozik. Tanítja és gyógyítja őket. Igen, ez a kettő összekapcsolódik,
mert a szó is gyógyít. Nemcsak testben, hanem lélekben is gyógyulnak az
emberek. Akik Jézussal őszintén találkoznak, a szívükben is gyógyulnak. Jézus
által felszabadulnak a bűn hatalma alól, a gyötrő lelki feszültségek alól, és
helyre áll az életük.
Amikor az est leszáll, a tanítványok már szabadulnának a sokaságtól, ám
az Úr nem így tesz, nekik kell enni adni az embereknek. Mit? Azt, ami van.
De előbb Jézushoz kell odavinni. Jézus kézbe veszi az ételt, és hálát ad, majd
a tanítványoknak adja, ők pedig tovább. Ami Jézus kezéből jön, amin rajta van
Isten áldása, az a legínségesebb időkben is elég lesz. Isten éléstára mindig
tele van, sőt, kifogyhatatlan. Azonban ez csak az élő hit előtt tárul fel.
A csoda nem öncélúan történik, hanem másokért, és egyben jel is arról,
hogy aki gondoskodik róluk, az maga a mennyei Atya. Túl kell látni a csodán, és
fel kell ismerni az általa felénk közeledő Urat. A csoda titka Jézus, Ő a
csoda, és ha mindent a kezébe teszünk, mi is átélhetjük a bőséget. Minden csoda
azzal indul, hogy Jézushoz megyünk, és ha átadjuk Neki magunkat, lehetőségeinket,
azt a keveset, amivel rendelkezünk, megtapasztaljuk, hogy elég lesz. Nem csak
elég, amit Jézus ad, hanem marad is. Marad holnapra, jut másnak is. A maradék
erőt és reménységet adó emlék lesz majd legközelebb, rámutat: ahogyan tegnap
elég volt Jézus által a kevés, úgy elég lesz ma is. Ma is ugyanaz Jézus
útvonala, mint tegnap.
Csodálva, imádva tekintek
1.
Csodálva, imádva tekintek
Kegyelmének tengeribe,
És hallgatom édes örömmel,
Mit Róla tanít az Ige.
Szent vére bűnt befedez,
Tisztára mossa ruhám;
Bizalmamat ebbe vetem,
Reményem a Jézus csupán.
2.
Ó, mennyi időt veszítettem,
Sóhajtva a terhek alatt,
De hogy magam Őneki adtam,
Lelkemről a súly leszakadt.
Szent vére bűnt befedez,
Tisztára mossa ruhám;
Bizalmamat ebbe vetem,
Reményem a Jézus csupán.
3.
Gyöngéd keze szívemet érte:
„Meggyógyítalak, fiam, én”.
S megfogva ruhája szegélyét,
Erő s öröm szállt énbelém.
Szent vére bűnt befedez,
Tisztára mossa ruhám;
Bizalmamat ebbe vetem,
Reményem a Jézus csupán.
4.
Most vélem a béke Királya,
Vezéreli lépteimet,
S oly édes az ajkán e szózat:
„Békém adom én teneked!”
Szent vére bűnt befedez,
Tisztára mossa ruhám;
Bizalmamat ebbe vetem,
Reményem a Jézus csupán.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése