Bízzatok, ne féljetek!

D

ávidnak Abnér halálától való elhatárolódása, Isbóset gyilkosainak elítélése jó bizonyság volt Izráel vezetői számára (2Sám 5,1-25). Ez meggyőzte őket afelől, hogy Dávid az Úrtól elhívott király. Ezek az emberek tudják, hogy Dávid bírja Isten ígéretét. Ezen felül még eszükbe jutott az is, hogy amikor még Saul szolgálatában állt, ő vezette harcba Izráel csapatait. Tehát az elhívás és az élettapasztalat, az Istennek engedelmes élet bizonyságtétele meggyőzte az embereket, és felismerték, hogy ő alkalmas a királyi tisztség betöltésére.

Izráel vezetői megfontoltan döntöttek, utánajártak Dávid életének, megbizonyosodtak arról, hogy valóban Isten elhívása és áldása áll az élete mögött. Izráelnek, az Isten népének királya nem lehet akárki, nem mindegy, kivel kötnek szövetséget, kinek kötelezik el magukat a jövőre nézve. Ők jól döntöttek, mert Dávidot, és ezzel Istent választották. Te is jól döntöttél, aki olvasod ezeket a sorokat? Te is az Úr felkentjét, Jézust választottad? Ő a te királyod? És az élet különféle felelős döntéseit is e minta alapján hozzuk meg? Mindig kérdezzük az Urat, majd a kiválasztott személy életét is megvizsgáljuk? Megnézzük azt is, hogy mi van a szívében, milyen az élete annak, akivel közösen akarunk élni vagy munkálkodni?

Dávidról azt jegyezte fel a szentíró, hogy „folytonosan emelkedett és növekedett, mert az ÚR, a Seregek Istene vele volt”. Tehát látható volt mindenki előtt, hogy vele van az Úr. Meglátszott az életén az, hogy kihez tartozik. Így van ez a mi életünkben is, meglátszik az, hogy kihez tartozunk. Ha az Úréi vagyunk és Vele járunk, az a mindennapokban is megnyilvánul. Isten áldása nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt. Dávid egész Izráel királya lett, de ez elsősorban nem az ő érdeme, nem ő érte ezt el, hanem Isten munkája.

Azonban azt is látnunk kell, hogy az ellenség sem alszik, hanem igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ne erősödjön meg az egységes királyság. Az ősi ellenség mindig résen áll, és a megfelelő időben támadást intéz. Erre fel kell készülni, mert nemcsak Dávidot, hanem minket is támad az ellenség. Nem akarja, hogy hitünk megerősödjön, és meg is akar félemlíteni. Azt üzeni, rendben, hogy hívő vagy, de továbbra is én uralkodom fölötted, mert erősebb vagyok nálad.  Ne ijedjünk meg ilyen esetben, hanem bízzunk erősen az Úrban.

Dávid sokat tanult az elmúlt évek során, most már nem kapkod, de nem is magában bízik, hanem azonnal az Urat keresi. Megkérdezi Istent, hogy felvonuljon-e a filiszteusok ellen. Most már alázat van a szívében, tud kérdezni és képes várni Isten válaszára, majd engedelmeskedik is neki. Mi odafordulunk-e minden problémánkkal az Úrhoz? Tudjuk-e Őt kérdezni, és megvárjuk-e válaszát? Mert az áldás, a győzedelmes élet mindig az engedelmesség következménye.

Isten válasza pozitív, így Dávid elmegy a csatába és győzelmet arat, de ezt nem magának tulajdonította, hanem Istennek. „Szétoszlatta az Úr az ellenségemet, mint a szétfolyó vizet.” Soha ne feledjük, hogy győzelmeink mögött az Úr áll, tulajdonképpen Ő győzött, ezért mindenkor adjunk hálát Neki.

A filiszteusok nem adják fel, egy vereség még nem tántorítja el őket, ezt nekünk is látni kell. Ne bízzuk el magunkat, és ne dőljünk hátra kényelmesen, hanem készüljünk fel az újabb csatára, mert a gonosz ismét támadni fog. Dávid most is megkérdezi az Urat, az Úr pedig pontosan felvázolja számára a taktikát, és a király ezt elfogadja. A hátuk mögé kell kerülni, és csak akkor indulhatnak, ha meghallják, hogy előttük megy az Úr. Dávid most is engedelmes, még a harctéren is lehet az Úrra hagyatkozni. Lássuk meg, igazán az vezet eredményre, ha mindenben így hallgatunk az Úrra, és engedjük, hogy előttünk járjon.

Az ötezer ember csodálatos megvendégelése után Jézus egyedül indítja útnak tanítványait (Mt 14,22-36). Miért? Azért, mert szüksége van arra, hogy egyedül legyen, mert imádkozni szeretne. Másrészt a tanítványoknak is szükségük van erre az útra, sőt, majd a veszedelmekre is, meg kell látniuk, hogy ha nincs is fizikailag velük az Úr, az életük akkor is jó kezekben van. Ez az esemény már felkészítés a jövőre, a húsvét és a mennybemenetel utáni időszakra. Mert Jézus mindenre felkészíti az övéit.

Meg kell látnunk, hogy az ötezer ember megvendégelését az imádság foglalja keretbe. Ezzel példát mutat az Úr számunkra, dolgaink megkezdése előtt és annak elvégzése után is járuljunk az Úr elé. Először kérjük segítségét, vezetését, majd köszönjük meg munkáját, adjunk Neki hálát.

A tanítványok ismét szembesülnek az útjukon megjelenő viharral, mert viharok, váratlan helyzetek mindig lesznek. Ez az eset teszteli reakciójukat, meglátszik, hogyan viselkednek váratlan helyzetben. Vajon van-e hit ilyenkor is a szívünkben, tudunk-e bízni az Úrban? Az ilyen helyzet azt mutatja meg, hogy mi más választ adunk-e rá, mint a környezetünk, vagy mi is pont úgy nyilvánulunk meg, mint a nem hívők? Talán mi is félünk, pánikolunk, kapkodunk és megzavarodunk, mint a tanítványok?

Azonban az Úr távolból is figyel rájuk, pontosan ismeri helyzetüket, és elindul a segítségükre. Ők azonban a viharral vannak elfoglalva, szívük remeg, és nem ismerik fel az Urat. A zavarodott tanítványokat Jézus szava csendesíti le: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”. Életünk viharaiba és zűrzavarába ma is az Úr hangja szól bele, ma is azt üzeni: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”. Vegyük komolyan, és ne féljünk, bármennyire rémít is, ami körülöttünk zajlik. Ne félj, mondja az Úr, és ez azt jelenti, nincs okom félni, de van okom bízni és reménykedni Benne.

Péter nem csillapul, bizonyosságra vágyik, és amit kér, megkapja, járhat a vízen. De csak Jézus felhatalmazására indulhat, és ezt többször nem is látjuk az életében. Ez egyszeri esemény, Péter hitének megerősítéséhez volt rá szükség. Ámbár ez a hit is addig tartott, amíg Jézusra nézett. Jó tudni, hogy csak akkor járhatunk viharjaink hullámain, ha mindig Rá tekintünk. Mihelyst levesszük a szemünket Róla, és a szelekre nézünk, elsüllyedünk.

 Soha ne a szélre nézzünk, hanem mindig egyenesen az Úrra. Olyan jó, hogy amikor Péter Jézushoz kiált, a Mester megkönyörül rajta és megmenti. A legnagyobb veszélyben, amikor kudarcot vallottunk is, bátran kiáltsunk Hozzá, mert még mindig van remény. Jézus a remény a számunkra, mert Ő mindenféle viharnál, bajnál hatalmasabb. Csak bízzunk Benne rendületlenül. Ha Ő szól, eláll a szél, béke lesz a szívünkben.

Térj magadhoz, drága Sion

1. Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, Szívét oszsza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Másképp ő nem is tehet: Sion, ezt hát jól gondold meg, Szabj határt bús gyötrelmednek. 1.

2. Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen víz felett, :/: S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod őt, Ki reményed és erőd: Sion, soha ne feledd el: Ő megvívhat tengerekkel!

3. Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, :/: S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, Hogy ez a perc elveszít; Sion, addig meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz!

4. Bár könnyűid omlanának Gyöngyökül a tengerbe, :/: És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle, Bár vér volna bíborod S kő megszánná nyomorod: Sion, ne félj a gonosztól, Baj nem ér, míg Benne bízol!

5. Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rabhalál, :/: Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy! Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!

6. Ó, ne csüggedj, ím, az estnek Már leszállnak árnyai, :/: Kihez ajkid oly hőn esdnek, Halld: Atyádnak hangja hí. Ő gyalázat, kín helyett Néked jobbján ad helyet; Sion, a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed!

7. Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd, :/: Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb. Édes érzés mért fog el, Melytől olvad szív, kebel? Sion, minden másképp lesz ott, El fog tűnni nagy sírásod.

8. Angyalok, ti fényes lelkek, Zengjetek víg éneket, :/: Mert már biztos révbe tért meg, Kit bús szélvész hányt-vetett! Már meggyőzte a halált, Istenéhez égbe szállt: Sion, onnnan számkivetni Nem fog téged soha senki!

Isten áldásával.