Szívem megalázván

D

ávid bevette Jebúszt, majd kiépítette, és ez lett Jeruzsálem néven a főváros (2Sám 6,1-23). Ez lesz a nagy Király városa. Azonban Dávid felismeri, hogy hiányzik valami, mégpedig Isten ládája. Igen, a szövetségláda nincs a helyén. Nincs a fővárosban, és így nincs az ország életének központjában. A király úgy dönt, Jeruzsálembe viszi a ládát, és ezzel bizonyságot tesz arról, hogy Izráel népe életében Isten a középpont. Mert a láda Isten jelenlétét hirdeti, azt üzeni, a Vagyok Isten, Aki Mózesnek csipkebokorban jelent meg, majd kivezette Izráelt a rabszolgaságból, itt van. Dávidnak hiányzik Isten. Hiányzik-e nekünk is? Hiányzik-e, ha kimarad a Bibliaolvasás? Hiányzik-e, ha valamiért nem tudtál elmenni az istentiszteletre?

Dávid nem másoknak adja ki a parancsot, hogy hozzák Jeruzsálembe a szövetség ládát, hanem maga megy érte a legkiválóbb emberekkel. A láda hazavitele örömöt jelentett, örülnek az Úr előtt, hogy eszükbe juttatta az Úr az elfeledett ládát. Igen, számukra öröm az Úr dolgaival foglalkozni, nem kényszer, nem parancsra cselekszenek, hanem belső ösztönzésre; tudják, így kell tenniük, ez a helyes magatartás. Örömet jelent-e nekem az Úr dolgaival való foglalkozás? Tudok-e teljes szívből örvendezni az Úr előtt?

Azonban az örömöt egy tragédia árnyékolta be, a láda megbillent, és Uzzá a ládához kapott, ám azonnal meghalt. Isten jelenlétének olyan töltése van, hogy azt bűnös ember nem képes elviselni. Másrészt benne van az is ebben, hogy Istennek nincs szüksége a mi segítségünkre. Nem kell kapkodnunk még rendkívüli helyzetben sem, Istennek van hatalma arra, hogy saját ügyét oltalmazza. Vannak dolgok, amelyek nem ránk tartoznak, amiket nem nekünk kell megoldani, hanem rá kell bízni az Úrra.

Dávid megdöbben és félelem tölti be a szívét, nem meri továbbvinni a ládát, hanem Óbéd-Edom házánál helyezi el. Pedig Dávidnak tudnia kellene, hogy az Úrtól nem kell félni, Uzzá esetében is egy határátlépéséről volt szó, mint korábban Saul esetében, azonban ha Ő megfelelően viszonyul az Úrhoz, ha alázattal járul elé, áldásban fog részesülni, hiszen Isten nem az ember ártására, hanem javára tevékenykedik.

Három hónapig tartózkodik a láda Óbéd-Edom házánál, és áldásban részesül a háznép. Ez a hír eljut a királyhoz, így újra a ládáért megy, és elviszi Jeruzsálembe. Ismét örvendezve viszik a ládát, Dávid teljesen megalázza magát az Úr előtt, teljes szívéből örvendezik és dicséri az Urat. Azonban a feleségének nem tetszik Dávid hozzáállása. Ő nem örül Isten jelenlétének, ő be van zárkózva, és csak az ablakból néz ki, amikor meghallja a menet örvendező hangját. Az örvendező király látványa megvetést vált ki Saul leányából. Itt meg kell állni és magunkba kell tekinteni, el tudjuk e fogadni társunk, a másik ember másságát, azt, ha Ő másképp örül az Úrnak, másképp éli meg hitét, mint mi? Mikál nem tudta elfogadni ezt a másságot, számára az Úr nem volt fontos.

Dávid azonban nem szégyelli, amit tett, hanem megvallja, ez a helyes magatartás az Úr előtt, önmagunk megalázása. Mert az, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik. Aki pedig magát magasztalja fel, az megaláztatik. Mindkét része valósággá vált Dávid és Mikál életében. Ez a törvényszerűség ma is működik.

Írástudók és farizeusok érkeznek Jézushoz, felelősségre vonják, mert úgy látják, hogy tanítványai nem tartják meg a hagyományokat (Mt 15,1-9). Ebből látjuk, hogy mennyire nem értik a lényeget, csak a külsőségekre, a saját magukhoz igazított rendelésekre figyelnek, és nem Istenre. Nekik nem az Úrral való élő kapcsolat a fontos, hanem csak a saját magukról kialakított kép fenntartása. Saját hírnevüket ápolják, saját céljaikat és megélhetésüket tartják szem előtt, és nem Isten akaratát.

Az Úr rámutat, hogy az a fontos, a szívünk legyen az Úré, és az Ő szava mindennel szemben előnyt élvezzen. Mindig az a hangsúlyos, hogy egy adott kérdésben mit mond az Isten Igéje, és nem az a lényeg, mit mondanak hagyományaink. Számunkra mindig az Ige a mérce, ezt nem írhatja felül semmilyen nagy tanító, semmilyen múltbeli tekintély. Mindig az Ige alapján kell életünket, tetteinket mérlegre tenni.

Őszintén vizsgáljuk meg, mi a fontos a számunkra, az emberi, egyházi hagyományok, vagy Isten Igéje? Az Úr azt várja, hogy szívből szeressük, és egész lényünkkel figyeljünk Rá. Nem a külső dolgok elmaradása sérti Istent, neki nem a formaság kell, hanem a tartalom, az engedelmesség. Ő ma is engedelmességet vár övéitől. Üres programok nem elégítik meg. Ő nem azt várja, hogy a világ kérésének eleget tegyünk, hanem azt, hogy tegyük, amit Ő mond. Hiába teszünk olyat, amit Ő nem kér, ha ezzel ki is vívjuk az világ elismerését, Isten ezt nem fogadja el. Ő ma is azt mondja, hogy legyünk világosság, mégpedig olyan, ami ég és messzire ellátszik. Ne rejtsük el fényünket látszatcselekvések mögé.

 Szívem megalázván, tehozzád megyek

1. Szívem megalázván, tehozzád megyek, Elődbe, Istenem, hál'adást viszek És szent Fiad által néked könyörgök.

2. Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál, Bút és kárt ez éjjel rám nem bocsátál, Angyali sereggel oltalmam voltál.

3. E reggeli időt megadtad érnem, Melyben egészséges elmém és testem; Kérlek, minden jóra vezérelj engem.

4. Mai nap ezt velem cselekedd, Uram: Mindenféle bűntől magam óvhassam, Hitem jó gyümölcsét hogy el ne rontsam.

5. Ételem, italom mérsékelt legyen, Tobzódás, részegség ne nehezítsen, Rossz gondolat bennem erőt ne vegyen.

6. Lágyítsd meg énbennem az indulatot, Meg ne háborítsak soha másokat, És haragtartásra ne adjak okot.

7. Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok! Adjad: megtérhessek, mikor bűnt vallok!

8. Igaz ítéleted ne ostorozzon, Bűnből a Krisztusért ingyen oldozzon, Érdemem szerint rám átkot ne hozzon.

9. Magamat egészen neked szentelem: Kegyelmes oltalmad legyen mellettem, Szentlelked és Igéd legyen vezérem.

10. Külső károktól is ments meg engemet, Ne eméssze bánat és bú szívemet; Tartsd jó egészségben gyarló testemet!

11. Istenem, tenéked legyen dicsőség, A Szentháromságban ki vagy egy Felség: Csak tégedet illet minden tisztesség!

Isten áldásával.