Kegyelem

A

z Úr hűsége és kegyelme jelenik meg ebben a fejezetben. Dávid elfogadja az Úr kezéből a kialakult helyzetet, és nem igyekszik maga tenni ellene, hanem rábízza magát Istenre (2Sám 17,1-14). És nem hiába teszi, mert az Úr akcióba lendül. Absolonnak meg kell látnia, hogy azért, mert sikeresnek tűnik a lázadása, Isten nincs mellette. Az Úr Dávidot választotta, és ezt a szövetséget nem bontotta fel. Amíg Dávid él, Ő Izráel királya. Csodálatos, hogy mennyire bízhatunk Isten hűségében, ha mi hűtlenek vagyunk is, Ő hű marad. Mert Dávid életében is voltak vétkek, bukások, de Isten nem fordult el tőle. A bűnt Dávid megvallotta, majd szenved a következményektől, de az Úrra mindig számíthat. Így számíthatunk Rá mi is.

Isten Húsaj tanácsán keresztül időt ad Dávid számára a felkészülésre. Az Úr tudja, hogy Absolon kíméletlenül megöletné apját, pedig Dávid kerülni a karja a harcot.  Absolonnak csak a hatalom számít. Szomorú, hogy a Góliát ellen győztes Dávid kudarcot vall Absolonnal szemben. Mert bár az Úr majd megmenti őt és népét a harcban, de mint apa csődöt mondott vele szemben. Hányszor van ez így velünk is, bizonyos dolgokban kiemelkedünk, sikerül győzni a Góliátok felett, de fontos területeken vereséget szenvedünk. Hányszor más, idegen helyeken hatalmas bizonyságokat teszünk, rengeteget segítünk másoknak, de a családunkban nem sikerül továbbadni az evangéliumot, nem tudjuk megoldani a problémákat. Több figyelmet kell fordítanunk azokra, akiket közvetlenül mellénk állított az Úr. A szolgálat nem azt jelenti, hogy a családunk nem számít - feléjük is szolgálnunk kell.

Az ilyen életveszélyes helyzetben is érdemes bízni az Úrban és várni Rá. Dávid is megtapasztalta, hogy az Úr valóban oltalom. Mivel Absolon nem Istenre támaszkodik, és totális csapást akar mérni Dávidra, könnyen megtéveszthető. És Isten megtéveszti, ezzel időt nyer Dávid. Az Úr ma is megtéveszti övéinek ellenségeit, hogy legyen idő felkészülni a csatára, legyen idő feltöltődni az evangéliummal. Dávid él a lehetőséggel és kihasználja a megnyert időt. De vajon mi jól gazdálkodunk-e azzal az időhaladékkal, amit most adott nekünk az Úr? Egyelőre még nyíltan nem üldözik Európában Isten gyermekeit, de felkészülünk-e egy olyan időszakra, amikor ismét nehézzé válik a tanítványság? Arra használjuk-e a drága időt, hogy mentsük a lelkeket, hogy minél jobban megismerjük az Urat és az Ő Igéjét? Vagy mi is önmagunkkal, boldogulásunkkal, a másokkal való versenyfutással vagyunk elfoglalva? Könyörüljön rajtunk az Úr, hogy első helyen valóban az Ő országa és igazsága szerepeljen az életünkben.

Ismét Isten országáról tanít az Úr Jézus, amely Őáltala eljött a világba (Mt 20,1-16). Most az ország lényegét mondja el, ami nem más, mint a kegyelem. Isten országa a kegyelemre épül, és ez működteti. A kegyelem szemüvegén keresztül nézi az életünket. Ez örömteli, és hálára kell, hogy ösztönözzön bennünket. Mert mi hogyan is tekintünk egymásra? Bizony, mi gonosz, irigy, gyűlölködő szemmel méregetjük egymást. Mindig az van a szemünk előtt, hogy mi többet érdemlünk, mert különbek vagyunk, mi a nap hevét is kiálltuk, pedig lehet, hogy csak úgy voltunk jelen, mint az idősebb testvér: zúgolódva és megkeseredve. Isten országából a kegyelem árad felénk, fogadjuk örömmel. Az Úr nem azt nézi, amik vagyunk, amit érdemlünk, hanem azt adja, ami nem jár, amit nem érdemlünk, mert Ő jóságos.

A Gazda keresi a tétleneket, azokat, akik senkinek nem fontosak, akiket még nem fogadtak fel. A tétlenség Isten országa szempontjából értendő. Igen, azokat keresi, akik nem voltak fontosak a hivatalos egyház számára. Milyen csodálatos, hogy Ő ma is azokat keresi, akik kívül rekedtek, akik lecsúsztak, akik szenvedélyek rabjai, akikre azt mondják, vele már semmit nem lehet kezdeni, nem érdemes vele foglalkozni.

Isten országában nincs ilyen, hogy valakivel nem érdemes foglalkozni, vagy, hogy késő lenne. Isten mindenki számára megadja az esélyt, és csak rajtunk áll, hogy élünk-e vele.

Az elsők időben mentek, volt értelme menni, mert egy egész napot ledolgozhattak. Ám a nap utolsó szakaszában elhívottak mondhatták volna: nem megyünk, minek, erre a pár órára nincs értelme, mit kaphatunk azért a kis munkáért. De bíztak az elhívóban, és jól tették. Aki bízik az Úrban, aki indul, és nem mondja, minek, hisz úgy sincs értelme, csak teszi, amivel a Gazda megbízza, rádöbben, hogy érdemes bízni a Gazdában, érdemes hinni Neki.

Mert az Úr irgalmas, és az utolsónak is annyit ad, mint az elsőnek. Mert Isten országa nem belőlünk él, senkit nem használ ki, mi élhetünk belőle. Nem teljesítmény alapján béreznek, hanem kegyelemből.

Merjük mi is keresni és hívni a tétleneket, és örüljünk, ha ők is elindulnak, majd Isten országa áldásaiban részesülnek. Az Úr óvjon meg minket az irigységtől, és segítsen őszintén örülni annak, hogy a másik is annyit kap, amennyit én. Bár a mindennapokban is meg tudnánk jeleníteni a kegyelmet, és az emberek megtapasztalnák, hogy lehet így is. Lehet az is a szempont, hogy a másik is kapjon, neki is jusson, ne csak minden nekem, nekünk.

 Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.