A
|
tegnapi és a mai részt egybefoglalva vegyük
most át (2Sám 15,13-16,23). Absolon megszerezte a kellő támogatottságot, és
elindult Jeruzsálem felé. Nem kérdezi az Urat, csak megy, mert úgy látja, eljött
az ő ideje és meg kell szereznie a trónt. A nép közül sokakkal elhiteti, hogy
megérett az idő a váltásra, Dávid már alkalmatlan az ország irányítására,
váltani kell. Természetesen ő a legmegfelelőbb személy a trónra. Bizony, sokan
elhiszik ezt a szöveget, és úgy gondolják, hogy jogszerű, amit tesznek, Isten is
támogatja őket a fejlődés érdekében. Salamon már régen megfogalmazta: nincs új a
nap alatt, bizony, korunkban is igaz az ő tapasztalata, mert gyakran
megtörténik, hogy egyszer csak valamilyen ürüggyel az adott vezető ellen
bujtják fel a népet, és azok elhiszik, hogy az új vezetővel majd jobb lesz. Pedig
nem lesz jobb, mert eltávolítani a régit könnyű, de újat hozni a helyére már
sokkal nehezebb. Pusztítani sokkal egyszerűbb, mint építeni. Ahhoz már
szívükben megújult, Isten Igéjére figyelő emberek kellenek. A külső
rátermettség nem mindig elég, különösen nem Isten országában, mert az Úr azt nézi,
ami a szívben van, és ezt már Sámuel próféta is megtanulta, amikor kereste az
Úr akarata szerinti királyt. Mégis, gyakran csak azt nézzük, ami a szemünk előtt
van, bedőlünk a reklámoknak, a kampányoknak, és nem figyelünk arra, milyen ember is
az, aki ígérget, aki a szavazatunkat kéri, vagy tettekre buzdít.
Dávid elmenekül Jeruzsálemből, nem áll le harcolni a fiával, nem akar minden
áron trónon maradni, nem viszi polgárháborúba az országot. Istenre bízza
magát, elfogadja, hogy most ez a megoldás, képes elengedni a trónt. Vajon mi el tudjuk-e engedni azt, ami eddig
fontos volt a számunkra? El tudom-e fogadni, ha valamit be kell fejeznem, vagy
egyszerűen most a háttérbe kerülök? Bizony igaz, hogy a kosztümök változnak, de
az emberek nem (Gyökössy E.), mert itt is előjönnek az érdekek, és többen Dávid
emberei közül is átpártolnak Absolonhoz.
Ma is gyakran megtörténik, hogy úgy hajlunk, ahogy a szél fúj, ahogyan az
érdekeink megkívánják. Szomorú ez, de egyszer minden napvilágra kerül, az is, ami
a szívünkben van. Jó, ha most tudunk az Úr elé menni és kérni, hogy vegye ki
szívünkből az ingadozást, és formáljon át, hogy ne mi akarjuk megmenteni
magunkat, hanem minden helyzetben bízzuk magunkat Urunkra.
Azt is látjuk, hogy vannak hűségesek, akik vállalják Dáviddal együtt a
menekülést, kitartanak mellette a nyomorúságban is. Ez is járható út, és az Úr
ezen vezet: a hűség és a kitartás útján.
Látjuk a hűség színlelését is Ciba személyében, aki ezt a helyzetet
kihasználva akar a szegénységből, a szolgai státuszból kilépni. Jó megvizsgálni, mi is van a szívünkben, nem cselekszünk-e mi is Cibához hasonlóan a jobb
megélhetés végett? Nem próbáljuk-e mi is
hazugsággal kihasználni a helyzetet, és előnyt, hasznot húzni belőle? Van, aki
gyalázza a menekülő királyt, a szemébe nem mondja meg a véleményét, csak ebben a
kiszolgáltatott helyzetben. Dávid azonban nem süllyed le Simei szintjére, és nem
torolja meg a sérelmeket.
Megláthatjuk Dávid lelki
nagyságát: az Úr kezéből fogadja el a helyzetet. Elfogadta eddig a jót az Úr
kezéből, most elfogadja a rosszat is, és nem akarja erőszakkal megváltoztatni a
helyzetet. Másrészt nemcsak elfogadja, hanem rá is bízza az Úrra a jövőt, a
folytatást. Dávid továbbra is bízik az Úrban. Nincs benne szemrehányás, nem
zúgolódik, tudja, hogy korábbi vétkeinek a következményeivel néz szembe. De
bízik Isten irgalmában.
Dávid nem is fog csalódni, mert az Úr valóban munkálkodik, akkor is, ha
mi azt nem mindig látjuk. Mi is bízzunk a munkálkodó Úrban. Ne sürgessük az
eseményeket, várjuk ki mindennek az Úrtól való idejét.
Jézushoz sokan mennek a saját problémáikkal, azért, hogy gyógyítsa meg
őket, hogy tegye rendbe az életüket (Mt 19,1-30). Jó, amikor azért megyünk,
hogy gyógyítson, rendbe tegyen, az élet útján vezessen. Ám olyanok is mennek
Hozzá, akik nem akarnak gyógyulni, nem akarnak Jézusra hangolódni, inkább
okoskodni szeretnének, és olyan helyzetet kialakítani, amivel Jézusnak árthatnak.
Az a probléma, hogy egyáltalán kérdés az elválás. Inkább annak kellene a
kérdésnek lenni, hogy hogyan gyógyítható meg az elromlott kapcsolat. Tragikus, hogy
ma egyre többen a válásban látják a megoldást, és nem keresik a gyógyulást, a
helyreállást. Jézus rámutat, hogy nem Isten akarata szerinti a válás, Mózes
pedig a bűnös szívünk miatt engedte meg a válólevél adását, amivel nem a válást
akarta érvényesíteni, hanem inkább a nőket védeni. Mert így nem voltak annyira
kiszolgáltatva, a válólevél védelmet nyújtott számukra. Jézus nem híve a
probléma előli menekülésnek, szembe kell nézni vele őszintén, és igyekezni kell
megoldani. Aztán a súlypontot az Isten országára helyezi. Elmondja, hogy ha őszintén
keressük Isten országát, meglátjuk, hogy az mindennél többet ér. Ha a házastársak
életében is az Isten országa áll a középpontban, megoldódnak a problémák, mert
mindkét fél az Urat kívánja szolgálni. Nem a saját szempontok, a magunk
kényelme lesz a legfontosabb, hanem mindent alárendelünk Isten országának és
igazságának.
Ismét a kisgyermeki hit kerül a középpontba, akik úgy bíznak az Úrban,
mint kisgyermekek a szüleikben, Isten országa polgáraiként fognak élni. Isten
országában csak bizalommal lehet élni. Aki nem tud bízni, nem képes várni az
Úrra, az kilép Isten országából. Mert Isten országa nem a mai fogyasztói
szemléletet képviseli, hanem az Atya gondoskodásáról, az egyszerű, megelégedett
életről tesz bizonyságot. Isten országában a kevés is elég.
Az Isten országán van továbbra is a hangsúly, a figyelem. Egy ember azzal
a kérdéssel állítja meg Jézust: mi jót kell cselekednie ahhoz, hogy elnyerje az
örök életet? Ő úgy gondolja, tennie kell
érte, valami rendkívüli megbízatással érdemelheti ki. Azonban Jézus rámutat,
nem kellenek rendkívüli tettek, nem a sok diploma, a túlképzés, a magas
beosztás, a sikeres vállalkozás hozza el a belépőt Isten országába. Az Úr nem kér ilyen teljesítményeket, Isten
országába nem saját produkcióval juthatunk be, hanem az Isten szavának való
engedelmességgel. Akinek Isten és az Ő országa mindennél többet ér, az
kegyelemből beléphet oda.
Ez az ember elmondja, hogy ő megtartotta Isten parancsolatait, mi fogyatkozás
lehet még benne? Jézus rámutat, hogy az a fontos, mihez kötődik a szívünk. Ha
valóban szeretem Istent, Érte mindent el tudok engedni. Akkor Rábízom magam, a
megélhetésem, és nem ezek fognak befolyásolni, mert tudom, hogy az Úrnak gondja van
rám. A hangsúly nem az elméleten, hanem a gyakorlaton van, kövessem Jézust, a
régit, a múltat hagyjam magam mögött és menjek Őutána. Aki Őt követi, célba ér, az
újjáteremtett világban élhet Isten minden gazdagságában. De ebben a földi
világban is ad ígéretet, ha Érte valóban elhagyunk mindent, Ő nem hagy
kárpótlás nélkül. Az ígéreteire mindig
lehet építeni, és végül az örök élet semmihez sem fogható. Áldott legyen az Úr
mindezért!
Keressétek az én orcámat
Keressétek az én orcámat szüntelen,
Szüntelen, szüntelen,
Kívánjátok az én erőm, mely védelem,
Néked is gyermekem.
Keresem a Te orcádat,
Uram, Jézus, Királyom!
Fájdalom, de bűneimtől
Oly sokszor nem találom.
Keressétek az én orcámat...
Kívánom a Te erődet,
Uram, Jézus, Királyom,
Mégis, néha saját erőm
Kudarcát kell bevárnom.
Keressétek az én orcámat...
Kereslek, Jézus, magamban,
Erőd, orcád, életed,
Szeretném, ha tetteimben
Hordozhatnám képedet.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése