Türelmesen

E

gyre nehezebbé válik Dávid helyzete a filiszteusok földjén, egyre jobban bonyolódnak a dolgok, és Dávidot az emberei is támadják (1Sám 30,1-30). Talán úgy gondolták, amikor szembesültek Ciklág feldúlásával, családjaik elhurcolásával, hogy ha nem indulnak el Ákissal a csatába, megmenthetik a települést. Aki menekül, és nem Isten akarata szerint alakítja az életét, aki nem vár az Úrra, annak egyre jobban kicsúszik a kezéből az élete. Azt tapasztalja, hogy semmi nem megy rendesen, baj lesz a munkájával, probléma a családban, betegség, sokféle baj, amiket az Úr arra használ fel, hogy eszmélődjünk. A magunk útján járásnak megvannak a következményei, ám az Úr nem hagy magunkra.

Dávidot megerősíti az Úr, vagyis nem engedi elcsüggedni. Életünk legnehezebb pillanataiban is jelen van az Úr, Rá számíthatunk, de komolyan kell vennünk a lehetőséget. A Károli fordítás szerint: „megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében”. Nem a haragban erősítette magát, nem is az italhoz nyúlt, hanem Istenből merített erőt. Tehát az átélt tragédia és embereinek támadása ismét az Úrhoz fordították Dávidot. Ebben a helyzetben rádöbben, hogy nem kell elcsüggedni, nincs vége mindennek, lehet Istenhez fordulni. Meglátja azt is, hogy azért alakultak így a dolgok, mert nem kérdezte meg az Urat. Azonban az amálékiak támadása által felrázza őt az Úr. Ákis barátságába fogadta, úgy gondolta, jól mennek a dolgok, azonban az Úr megmutatja, nem mennek jól a dolgai. Fel kell eszmélni, és újra kel kezdeni, immár Vele.

Dávid keresi az Urat, megkérdezi, hogy üldözze-e a támadókat, és Isten azt mondja, menjen, és szabadulást fog szerezni. Az Úr pedig vezeti, sőt, lépésről lépésre megerősíti döntésében, bátorítja a holtpontokon. Amikor kétszáz ember lemarad, mert elfáradt, az Úr megerősíti az egyiptomi emberen keresztül. Jelzést kap, hogy folytassa tovább. Dicsérjük az Urat, irgalmáért, szeretetéért, türelméért. Megrendítő, ahogyan az Úr törődik övéivel, bátorítja, segíti, vezeti őket, pedig mi térünk le a helyes útról. Nem hagy minket magunkra, nem mondja: amit főztek, egyék meg, hanem könyörül gyermekein. Így tekintsünk Rá, keressük akaratát, és hívjuk segítségül bajaink közepette. Ne csüggedjünk, és ne adjuk fel az imádkozást, a küzdelmet, amikor azt látjuk, nem mindjárt fordulnak jobbra a dolgok.

Dávid és csapata győzelmet arat, zsákmányt is szereznek. A nép ki akarja zárni a visszamaradtakat a zsákmányból, ám Dávid őket sem rövidíti meg. Látja, hogy az Úrtól kapták a győzelmet. Nem magának tulajdonítja az eredményt, hanem Isten ajándékának tartja. Ezért megosztja a fáradtakkal, a gyöngékkel, a lemaradottakkal. Mi se csak magunkra gondolunk, az előmenetel, az eredmény, az áldás soha nem csupán a saját képességünk gyümölcse. Mindig részt vesznek benne mások is. Ne feledkezzünk meg azokról, akik hozzánk tartoznak, és imaháttért, nyugodt körülményeket biztosítanak.

Továbbra is példázatokban beszél az Úr (Mt 13,24-30). Így azután magunknak kell keresni az üzenetet, kérdezni: Uram, mit is mondasz nekem?  Ez a példázat is Isten országát tárja fel előttünk, meglátjuk, hogy ott más a rend. Ez az ország másképp működik, mint a mi országaink, más törvények uralkodnak benne. Isten országában türelem van, a király ad időt és lehetőséget, nem számol le azonnal az ellenséggel, nem távolítja el a gonoszt.

Kiderül, hogy a gazda által elvetett jó mag közé konkoly is keveredik. A szolgái nem értik ezt. A gazda rámutat: van ellenség, aki szándékosan szórja szét a konkolyt. Szándékosan nehezíti a búza fejlődését. Ebben a példázatban is szembesülünk azzal a valósággal, hogy a gonosz jelen van, amikor az Ige hirdettetik, vagy amikor olvassuk az Úr beszédét. A gonosz mindent megtesz, hogy a magból ne fejlődjön ki az élet. Ne legyünk nyugodtak, ha eljut a szívünkbe az Ige, ne  gondoljuk, most már minden rendben van, hanem továbbra is kérjük az Úr oltalmát, mert a gonosz igyekszik rossz magokat elhinteni. A konkoly jelen van, azonban nem a türelmetlenség a megoldás, nem a kiszaggatás, hanem a várakozás.  A gazda azt mondja szolgáinak, hadd nőjön együtt a kettő, majd az aratáskor elkülönülnek, és kár nélkül lehet eltávolítani a konkolyt. Tudni kell, hogy nagyon hasonlított a fiatal búza és a konkoly egymáshoz.

A szolgák készek lettek volna azonnal kigyomlálni, ám a gazda türelmes. Hányszor ott rontjuk el a dolgokat, hogy nem tudunk várni, nem tudunk a másikkal együtt menni. Mi azonnal gyomlálni akarunk. Azonnal ki szeretnénk a gonoszt takarítani, azonban így okozunk sérüléseket. Ne legyünk türelmetlenek, merjünk várni, és a megfelelő időben az Úr megoldja a problémát. Gyomlálás helyett legyünk magvetők, hintsük az Igét, és türelmesen gondozzuk az új életeket.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.