D
|
ávid és Saul
útjai ismét elváltak, a kibékülés után sem együtt mentek haza (1Sám
27,1-28,25). Dávid tovább bujdosott, és ahogy telt az idő, és a helyzet nem
változott semmit, a félelem belopakodott a szívébe. Megcsappant az Úrba vetett
bizalma, és úgy vélte, mégiscsak Saul kezébe fog jutni. Valami történt Dáviddal,
talán meglanyhult az Úrral való kapcsolata. Mivel még mindig nem változtak meg
a körülményei, és még nem kapta meg a trónt, meghidegült az Úr felé a szíve. Úgy
gondolta, Isten magára hagyta. Hányszor vagyunk mi is így. Ha azonnal nem
történik meg, amit szeretnénk, meglankadunk, félretesszük az Igét, elmarad az
imádkozás. Azonban ez a magatartás rossz irányba sodor. Dávid is rossz döntést
hozott. Amikor rátört a félelem, nem Istent kereste, már nem kérdezte, mint
gyermekkorában a juhok mellett, hanem saját maga kereste meg a megoldást. Isten elhívott királya elhagyja azt a
földet, amely fölött király. Nem bízik abban, hogy Isten megoltalmazza és
beteljesíti ígéretét. Isten gyermeke számára soha nem a menekülés a megoldás.
Bízzunk az Úrban, higgyük, hogy ott fog megoltalmazni, ahová állított.
Aki megvonja bizalmát az Úrtól, rossz döntést hoz. Dávid is így tett,
eszébe sem jutott, hogy Isten népe ellenségénél semmi keresnivalója. Szomorú,
hogy a pogány királynál keres védelmet. Hányszor mi is a világ védelmét,
segítségét keressük. Pedig pont nekünk kellene a magunk területén úgy élni,
hogy a világ kérjen tőlünk segítséget. Ma nagyon is elterjedt, hogy minden téren nem hívő emberektől várjuk a
segítséget, a megoldást. Ne meneküljünk, mint Dávid, hanem várjuk meg, amíg az
Úr cselekszik.
Amikor elhagyjuk Isten országa területét, a világ módszereit is átvesszük.
Dávid hazudik, becsapja azt, aki befogadta. Gyilkosságba keveredik, hogy a vele levőkről gondoskodhasson. Igen
mélyre csúszik, innen csak Isten kegyelme képes kiemelni. Azonban még erre
várni kell, mert Dávid ebben a hazugságposványban jól érzi magát. Eljön az idő, amikor a saját népe ellen való
hadba vonulásra kérik. Nem térhet ki Ákis parancsa elől, az Úr fogja majd
kimenteni ebből a nehéz helyzetből. Amikor mi akarjuk megmenteni magunkat, vagy
egyedül megoldani problémáinkat, bajba kerülünk. Számunkra nem a világ a
megoldás, hanem az Úr kegyelme.
Mindeközben Saul király is készül a csatára, amikor meglátja az ellenség
táborát, nagyon megijed. Félelmében megkérdezi az Urat, de az Úr nem válaszol
neki. Döbbenetes, amikor Isten nem válaszol. Már annyi esélyt kapott Saul,
oly sokszor kereste a szívét az Úr, de nem tért meg. Nem bánta meg
engedetlenségét, és nem fogadta el az Úr akaratát. Ez az Úrhoz való fordulás olyan, mint amikor a mentőket hívjuk. Nagy a baj, gyorsan kell a segítség,
de nincs e hívás mögött igazi bűnbánat, őszinte tartalom.
Sőt, amikor nem válaszol az Úr, nem vár tovább, hanem ismét maga keres
segítséget. Pont úgy cselekszik, mint a
legelső esetben. Akkor is azt tette kétségbeesésében, amit megtiltott számára Isten,
és most is azt teszi. Tiltott és veszélyes, az Úr előtt utálatos területre
lép. Ebben a helyzetben is az őszinte várakozás lett volna a megoldás. Amikor
nem kapok azonnal választ, az azt jelenti: légy türelmes, várj tovább.
Saul nem várt, tiltott területre lépett, ám ez keserves hírt hozott a
számára. A tiltott terület átlépése mindig veszélybe sodor. Isten az Igéjén
keresztül ad számunkra üzenetet. Ne engedjük magunkat veszélybe sodorni, se
megtéveszteni. Saul ezen az úton is csak azt tudja meg, amit korábban is
tudott, elvette tőle az Úr a királyságot, és Dávidnak adta. Ezen túl azt is megtudja, hogy elérkezett az idő, eljött a váltás ideje. Mivel önként nem adta
át a trónt, pedig sok lehetőséget kapott, véget ér földi élete. Maradjunk meg a legnehezebb időkben is az Ige
vezetésénél, soha ne forduljunk jósokhoz, varázslókhoz, okkult személyekhez,
mert ez nem Isten útja. Ráadásul idegen erők előtt nyitjuk meg lelkünket,
aminek rossz következményei lesznek. Bízzunk az Úrban mindenkor, és várjunk Rá
türelmesen.
A tegnapi újszövetségi Igénk rámutat, hogy a legnagyobb embereknél is nagyobb
jelent meg Jézusban (Mt 12,38-13,9). Nincs nála nagyobb személyiség az
emberiség történetében. Ezért vegyük Őt komolyan. Jézus is pont azt
hangsúlyozta, hogy Ninive lakói és Dél királynője is komolyan vette az emberi
szót. Ninive polgárai megtértek Jónás igehirdetésére, Dél királynője pedig felkereste
Salamont mások bizonyságtétele nyomán. Mi már az Igén keresztül láthatjuk Jézus
tetteit, hallhatjuk tanítását, és oly sok bizonyságtétel is eljutott hozzánk.
Mindezek miként hatnak ránk? Komolyan vesszük és segítségül hívjuk Jézust? Mozdul a szívünk az evangélista bizonyságtételeit olvasva, és befogadjuk Őt a
szívünkbe?
Vagy még mi is ott tartunk, mint a farizeusok és az írástudók, hogy valami
különleges jelre várunk? Isten
legnagyobb jele Jézus, az Ő lénye, vagyis élete és tanítása. És itt áll még
előttünk csodálatos győzelme a halál fölött. Feltámadása hatalmas jelzés arról,
hogy Benne az élő Isten van jelen. Hiszen a halált a mai napig nem képes az
emberi tudomány legyőzni, azonban Isten legyőzte, kihozta Fiát a halottak
közül. Boruljunk le előtte, és bízzuk Rá életünket. Jézusban Isten érkezik meg
az életünkhöz, ne keressünk kifogást, ne várjunk valami másra, hanem amit az
Igében kaptunk, azt fogadjuk el, az alapján lássuk meg, kicsoda Ő.
Aki befogadja Őt, és cselekszi akaratát, bekerül Jézus családjába. Nem
attól tartozunk hozzá, hogy tudunk Róla dolgokat, vagy beletartozunk egy
felekezetbe. A Jézussal való kapcsolat alapja az engedelmesség. Teszem, amit
mond nekem.
Jézus ismét tanítja a körülötte levőket, tehát Jézushoz tartozni tanulást is
jelent. Megtanítja nekünk Isten országa dolgait, azt, hogy mit jelent ebben az
országban élni. Megláthatjuk a példázatokon keresztül, hogyan munkálkodik
életünkben az Úr, mi történik bennünk, ha befogadjuk az Igét.
Jézus egy hajóból tanítja a sokaságot. Milyen jó látni, hogy sokan
vágynak Vele lenni, és arra, hogy tanítsa őket.
Egy magvetőről beszél, olyan képet használ, amit az akkori ember ismert,
de ismeri a mai ember is. A példázatnak van olyan anyaga, ami már nem ismeretes a
számunkra, de a lényeg igen. Ami ismeretlen, az az, hogy abban a korban előbb
elvetették a magot, és csak azt követően szántották fel a földet. Ezért
van, hogy mindenféle gaz található a vetési területen.
Az Úr az, Aki hinti a magot, Ő a magvető, és a megműveletlen talajhoz
hasonlítja bűnös szívünket. Ő azonban hinti az Igét, mert az Igében erő van,
ami által újjáformálódhatunk. Vannak akadályok is, mert az ördög is jelen van
a vetésnél, és mindet megtesz, hogy az Ige ne érje el célját, ne teremjen
gyümölcsöt.
Ma is szól az Ige, de milyen a szívem, hogyan fogadom? Talán a próbák
letaposták, és kemény, mint a kő? Urunk
ezt is képes meglazítani, de látnunk kell szívünk állapotát, hiszen a madarak hamar
megjelennek. Igen, nagyon könnyen kerülünk olyan állapotba, hogy olvassuk, de
nem tudjuk, hogy mit olvasunk. Valami elvonja a figyelmünket. Vagy mint a kő és
a gyom, a világ gondja, baja megfojtja az Igét. Ne gondoljuk, hogy a mi szívünk nem lehet olyan, mint ez a talaj, hiszen
itt is igehallgatókról van szó, olyan emberekről, akik hallják Jézus szavait,
hallják, de a szívük, a gondolatuk máshol van. Kérjük Urunkat, vonja Magához a
szívünket. Valljuk meg Neki, amikor kemény vagy gazos a szívünk. Rajtunk is áll, halljuk-e, amit az Úr mond. Ő
azt kéri, hogy akinek van füle a hallásra, hallja meg. Ne csak hallgassuk, hanem
halljuk meg, értsük meg, mit mond nekünk az Úr. Sok mindent meghallunk, gyakran olyan dolgokat is, amik nem ránk
tartoznak. Gyakoroljunk magunkat az Ige meghallásában, komolyan vételében.
Kimegy a magvető
Kimegy a magvető,
Hinti szét a magot;
Aranyló magocskák,
Jó földbe hulljatok!
Ne útfél fogadjon,
hol a láb eltapos,
károgó madarak
éhesen lesnek ott.
Ne kemény köves föld,
szomjazó kis gyökér
bárhova indul ott,
mindenütt követ ér.
Tövises földbe se
jussatok, hulljatok,
Hol a gyom rabol el
levegőt és napot.
Égi mag, Ige-mag
hova hull, hova jut?
Annyi szív csupa gyom,
vagy kemény, mint az út.
Új szívet kérek én
Tőled, ó, Istenem,
Te segíts, hogy e szív
puha, jó föld legyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése