M
|
iután az ország
élete konszolidálódott, Dávid érdeklődni kezd Saul leszármazottai iránt (2Sám
9,1-13). Úgy tűnik, az ország egységessé válása után a királyt az ország
építése, az ellenségekkel való harcai teljesen lefoglalták. Nem jutott ideje arra, hogy Saul
utódaira odafigyeljen. Most érdeklődik irántuk, úgy tűnik, hogy Isbóset halála
után teljesen visszavonultak, akik még éltek. Talán féltek is Dávidtól, ő
azonban úgy látja, az első király leszármazottai nem élhetnek rangjukon alul,
nem nyomoroghatnak. Dávid mindig elismerte és tisztelte Sault, mint az Úr
felkent szolgáját. Így azután odafigyel
a leszármazottaira is. Másrészt nem feledi Jónátánnak a hűségét, segítőkészségét,
szeretetét. Pozitív vonás ez Dávid életében, és az Úrral való szoros
kapcsolatára vezethető vissza. Mivel figyel az Úrra, nem változtatja meg
gondolkodását a hatalom. Megmarad annak az alázatos embernek, aki korábban
volt. Sőt, az Úrral való élő kapcsolat következtében nem úgy viszonyul Saul
háznépéhez, ahogy azok viszonyultak hozzá.
Az Úrral való szoros közösségben, az Ige fegyelme és a Szentlélek
vezetése által maradhatunk meg a keskeny úton. Egyébként a hatalom és a
vagyonosodás könnyen letéríthet, mert ezek átformálják a szívet. Dávid azonban
nem engedi, hogy a korszellem formálja. Nem engedi, hogy a régi barátságot
bármi elrontsa. Bizony, ma sok régi barátság felbomlik, mert megváltoznak az
érdekek. Gerinctelenekké válunk, ha nem az Ige formálja szívünket és
tetteinket. Az Úr Jézus még a Gecsemáné-kertben is vállalja tanítványait,
inkább hagyja őket elmenekülni, és nem a saját életét menti.
Mefibóset visszakapja a nagyapja földbirtokait, szolgákat rendel föléjük
a király, és Cibát kötelezi, hogy a föld minden terményét becsülettel
szolgáltassák be Mefibósetnek, így biztosítja megélhetését. Ezen felül pedig a
saját asztalához emeli, ott étkezhet minden alkalommal. Azt is meglátjuk, hogy
Dávid nem tartja kisebb rendűnek a testi fogyatékos embert. Számára ő is
teljes értékű, ő is Isten alkotása. Hogyan tekintünk a fogyatékos emberekre?
Igénk azt üzeni, segítsük őket abban, hogy emberhez méltó életet élhessenek.
Ha ezt megtesszük, könnyebben eljut hozzájuk az Úrról szóló bizonyságtétel, mert nemcsak szavak lesznek, hanem tettek is, és feléjük a tettekben nyilvánulhat
meg igazán a hit ereje.
Tegnap láttuk, hogy az Úr Jézus a kánaáni asszonyért és a lányáért
ment el Tírusz és Szidón vidékére (Mt 15,29-39). Neki fontos, hogy a
kirekesztettekhez is eljusson Isten kegyelmének jó híre. Ő senkit nem zár ki,
hanem felkínálja a pogányok számára a megtérés, az új élet lehetőségét. Ezzel
az úttal demonstrálta Jézus, hogy Őáltala a pogányok előtt is szabaddá válik az
Isten országába vezető út.
Visszatért az úr Galileába, a Genezáret tava mellé, ahol felmegy egy
hegyre, leül, és várja, hogy Hozzá menjenek az emberek. Talán furcsálljuk, hogy
Jézus várja, hogy felkeressék, ám ne feledjük, hogy Ő megtette a nagy utat a
mennyből a földre, de nekünk is meg kell tenni azt a kicsi utat, ami a saját
helyzetünktől Hozzá vezet. Nekünk is meg kell mozdulni.
És itt sokan mozdulnak, felismerik az életük nagy lehetőségét, és nem
hagyják ki, hanem elindulnak Jézushoz. Viszik az életük minden problémáját.
Mennek, mert meglátták: Jézus az egyetlen esélyük. Bizonyára a kor lehetőségeit
már mind végigpróbálták, de semmi nem segített, és most jönnek az Úrhoz.
Szívükben ott a hit, hogy elég egy szó, elég egy morzsa, elég egy érintés, és
rendbe jönnek. Hittel közeledjünk Jézushoz, és nagy dolgokat fogunk tapasztalni.
Amire a saját erőnk, képességünk kevés, az Jézus számára lehetséges.
Ahogy olvastam Máté bizonyságtételét, megragadott, hogy mennyire nyitottak
voltak egymásra ezek az emberek. Nemcsak a maguk számára láttak Jézusban
megoldást, hanem a körülöttük élők számára is. Szinte mindenki körül élt
beteg, sérült, megkötözött ember, akinek segítségre volt szüksége, és ezeket
elvitték Jézushoz. Mintha egy programot hirdettek volna, ezzel a címmel: Mindenki
hozzon egy embert magával. Mennyi mindent ajánlunk másoknak, különféle
szórakozási alkalmakra elvisszük a barátunkat, ismerősünket, de
istentiszteletre igyekszünk-e vinni valakit? Mindent megteszünk-e azért, hogy
családunk tagjai is jöjjenek velünk? Ez fontos, magukkal vittek másokat, tehát
nem küldték, hanem azt mondták, menjünk együtt. Ez az igazi misszió, amikor
együtt megyünk másokkal Jézushoz. Amikor együtt ülünk az Úr lábaihoz.
Az is megragadott, hogy három napig Jézussal voltak ezek az emberek.
Pedig nem is így készültek, de nem tudták Jézust otthagyni. Jézust nem lehet
otthagyni. Azért fogyott el az ennivaló, mert nem három napra készültek. De
maradtak, mert az Úr vonzotta őket, mert jó volt Vele lenni. Tudunk-e órákat.,
napokat az Úrral lenni? Mi történne, ha egyszer a gyülekezet nem azt mondaná, mikor
lesz már vége az istentiszteletnek, hanem azt, hogy miért van már vége? Hatalmas áldás áradna ránk, ha az egész vasárnapot az Úrral tudnánk tölteni. Ha
ott volna a szívünkben, hogy nem számít az ebéd, a délutáni program, hanem még többet
kívánunk az Úrból. Milyen nagyszerű lenne, ha a lelkészeknek vissza kellene
menni a szószékre, hogy folytassák az igehirdetést. És mások is csatlakoznának,
és mindenki elmondaná azt, amit számára az Úr jelent. Hatalmas ébredés és
megújulás történne, a Lélek áradna, mint a folyó. De vágyom-e én így az Igére,
fontosabb-e számomra mindennél az Úrral való közösség?
Jézus elmondja tanítványainak, hogy szánja az embereket, mert már nincs
mit enniük, és nem akarja, hogy kidőljenek az úton. Mindezt azért tárja eléjük,
hogy kiderüljön, hogyan is fognak reagálni, mintegy próba elé állítja őket, és most fog
meglátszódni, hol is tartanak. Az is
kiderül az ilyen váratlan helyzetekben, hogy a tanítványok, köztük mi is,
milyen válaszokat tudunk adni a kihívásokra. Egyáltalán van-e valamilyen
válaszunk a mai kor kihívásaira? Ilyenkor kiderül, hogy van-e más válaszunk,
mint a világnak, vagy mi is csak ott tartunk, mint a nem krisztusi emberek.
Megtudjuk, hogy minden problémára Jézus a válasz. Benne van igazi
megoldás. A válasz akkor érkezik meg, ha felismerjük, nekünk kell aktivizálni
magunkat, hogy mi felelősek vagyunk azért, ami körülöttünk történik. A
megoldás: azt, amivel rendelkezünk, adjuk Jézusnak, Ő majd az Atya elé tárja,
hálaadás közepette, majd visszaadja nekünk, mi pedig továbbadhatjuk a
rászorulóknak. Mert mást nem adhatunk, csak azt, amit Jézustól kapunk. Nekünk
nincs semmink, amit adhatnánk, ami segítség lenne, de ha Jézus ad a számunkra,
nekünk is lesz mit adni.
Amikor odaadják Jézusnak meglevő készleteiket, megtörténik a csoda. Ami
nekik is kevés, az több mint négyezer ember számára elég lesz, sőt, még marad is.
Jézus a maradékra is odafigyel.
Ennek a csodának is a célja Isten dicsőítése. Nem az ember, hanem Isten
hatalma áll a középpontban. Minden tettünk Istent dicsőítse.
Mindenek meghallják és jól megtanulják
1. Mindenek meghallják és jól megtanulják, Kik segedelmüket nem Istentől
várják: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
2. Ha nem az Úr Isten építi a házat, Ahány építője, mind hiába fárad.
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
3. Csak hiába lészen reggel felkeléstek Néktek, kik erős Istenben nem
hisztek: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
4. Ekképpen történik mindnyájan tinektek, Munkával, bánattal kenyeret kik
esztek: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
5. Nagy könnyen az Isten mindent ád azoknak, Kik csak benne bíznak s
hozzá fohászkodnak: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
6. Mint a sebes nyilak az erős kezében, Erősek a hívek Isten kegyelmében:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
7. Boldog, aki lelkét hittel erősíti, Minden ellenségét bizonnyal
meggyőzi: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése