Isten országa a legdrágább kincs

S

aul halála után Dávid még mindig Ciklágban van, azonban látja, tenni kell valamit, kézbe kell venni a dolgokat, nem élhet a nép vezetés nélkül (2Sám 2,1-32). Azonban azt látjuk,  hogy Dávidnak javára vált a bujdosó élet. Már nem kapkod, megtanulta a leckét, és első lépése, hogy megkérdezi az Urat. Sokat változott, és növekedett hitében Dávid, most már nem tesz semmit addig, amíg Isten akaratát nem ismeri. Az Úrhoz fordul, Tőle kér tanácsot. Az élet próbái, a mindennapok küzdelmei és tapasztalatai által változtunk-e, másként alakítjuk-e dolgainkat, mint korábban? Tanulunk-e a leckékből? Dávid tanult, és most már az Úrra bízza a további lépéseket.

Az Úr megmutatja, hová menjen. Hebronba indul, ahol Júda vezető emberei királyukká kenik. Azonban az elhívott és fölkent királynak sem egyszerű az élete, nem sima az útja. Úgy gondolnánk, most már megy minden, mint a karikacsapás, ám nem így van. Abnér, Saul hadseregparancsnoka nem fogadja el Dávidot, ellene szegül Isten akaratának, és Isbósetet, Saul életben maradt fiát teszi királlyá.

Ismét meglátjuk, hogy a hatalom utáni vágy, az Istennel való szembenállás, a bosszú soha nem oldja meg a problémát. Ha nem figyelünk fölfelé, és mindig csak a magunk érdekeit tartjuk szem előtt, abból nem megoldás születik, hanem inkább szembenállás, a helyzet elmérgesedése. Isten népe két táborra szakad, és szembekerülnek egymással. Elszomorító, hogy csak fegyveres megoldást látnak, azonban meg kellene már látni, hogy a fenyegetés, a fegyver soha nem hoz békességet, soha nem oldja meg a problémát. A fegyver halált hoz, nyomában pedig a bosszú jár. Isten egész más utat jelölt ki övéi számára, ez az út a megbocsátás, a békesség útja. Ehhez az is kell, hogy megtanuljunk engedni, veszteséget elfogadni, vagy lemondani valamiről. Ezért volt Jónátán kiemelkedő személyiség, mert meglátta Isten akaratát, és el is fogadta, így azután lemondott Dávid javára arról, ami neki járt. Isbóset ezt nem akarta megtenni, Abnér pedig kihasználta a lehetőséget. De az egyéni érdekek sokak számára hoztak szenvedést. Ma is legtöbbször az önzés, a pénzhez, hatalomhoz való ragaszkodás okoz sok problémát. Senki nem akar lemondani, senki nem akar engedni. Ez magunktól nem is megy, új szívre van szükségünk, azonban van ígéretünk, hogy Isten új szívet ad belénk. Új szív, új természet - ez a megoldás. Aki vágyik rá, aki kéri, az megkapja.

A fegyver nem old meg semmit, itt is egyre mélyül a konfliktus, egyre több sebet adnak és kapnak a benne résztvevők. Bizony, ebből nehéz kikeveredni, de az Úr kegyelme által lehetséges. Mielőtt bármit cselekszünk, kérdezzük az Urat, ne engedjünk indulatunknak, ne hagyatkozzunk az emberi erőre, hanem kérjük az Úr vezetését, kérjük az Úr erejét, hogy először önmagunk felett legyünk képesek győzni. Az Úr ereje által győzzük le a bosszúra, a visszavágásra való hajlamunkat, igazságérzetünket, és hagyjuk az Úrra az igazságszerzést. Nézzünk Jézusra, és éljük meg az Ő természetét, engedjük, hogy a krisztusi indulat vezessen bennünket mindenben.

Egy példázatsorozatban mond el további részleteket Isten országáról az Úr Jézus (Mt 13,44-52). Először a szántóföldben elrejtett kincshez hasonlítja az országot, amelyet az ember, ha megtalálja, elássa, majd mindenét eladja, csakhogy megszerezze. Azt üzeni ezzel, hogy Isten országa drága kincs, a legnagyobb érték, amihez az ember juthat, és mindent megér. Isten országa olyan nagy kincs, hogy földi értékeink nem érnek a nyomába.

De ezt meg kell látni, mert amikor az ember mindenét eladja, hogy megvehesse azt a szántóföldet, ahol az elásott kincs van, egy lapra tesz föl mindent, vállalja a kockázatot. Így tettek az első tanítványok is, Jézusban felragyogott előttük a drága kincs, és mindent elhagytak Érte. Fontos meglátni, hogy a régi élet minden kincsét oda kell adni, mert Isten országában nincs szükség régi kincseinkre, értékeinkre, mindent Tőle kapunk. Az Úr gyakran tanít így Rábízni magunkat, előbb el kell engedni, aztán megkapjuk az Ő kincseit. Az Úr mindig üres kezeket tölt meg. Akinek tele van a marka régi kincsekkel, azt nem lehet újakkal megtölteni. Engedjük el régi kacatjainkat, hogy miénk lehessen a kincs. Mindezt hitből tehetjük meg: hiszem, hogy az Úr kárpótol mindenért, ezért örömmel engedek el mindent, mert értékesebbet kapok. Pál apostol is Jézusért elengedte korábbi értékeit, és olyan drága kincset kapott Jézusban, hogy soha nem sírta vissza, amit korábban maga mögött hagyott. Sőt, később is kárnak és szemétnek ítélte korábbi kincseit.

A következő kis példázat azt mondja el, hogy Isten országa a kereskedőhöz is hasonló, aki igazgyöngyöket keres, és amikor egy nagy értékre talál, mindenét eladja, csakhogy megszerezhesse. Ez a nagy érték mi vagyunk, Te és én, a kereskedő pedig az Úr Jézus, aki mindent odaadott értünk a kereszten. Azért jött Jézus a világba, mert nagy értéknek, drágagyöngynek lát, és nem akarja, hogy elkallódjunk, ezért vére által megvásárolt a gonosztól. Mindez hálára, örvendezésre késztet. Ilyen Urunk van, Aki értünk mindent kész volt odaadni, hát hogyne adnám én is oda az életem. Az Ő kezében jó helyen van.

A harmadik példa szerint Isten országába sokféle ember bekerül, nem mindenki hitből és szívből lesz jelen, azonban a kiválogatás nem a mi feladatunk. A mi dolgunk az, hogy mindenki, aki bekerül a gyülekezetbe, általunk találkozhasson az Úrral.  Életünknek fel kell mutatni a világ és az Isten országa közötti különbséget. Arra van szükség ma is, hogy látszódjon meg: van különbség a világ és az egyház, az Isten népe élete között. Kérjük Urunkat, tegye vonzóvá életünket, de ne magunkhoz, hanem Őhozzá vonzzunk. Hiszen az ember igazi változáson csak a Vele való élő kapcsolatban, az élő hit által megy keresztül.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.