Az Úr nevében

N

agyon kényszeredetten mennek itt az események, Dávid nem indul a fia elé, de Absolon sem indult el az apjához (2Sám 14,21-33). A tékozló fiú történetében azt látjuk, hogy a fiú magától indul haza, felismeri bűneit, és azt, hogy csak otthon jó neki, és hazaindul. Itt nem látunk ilyesmit, Jóáb mozgatja a háttérből a szálakat. A király is csak azért hívatja haza Absolont, hogy eleget tegyen Jóáb kérésének, de nem őszintén, nem szívből cselekszik. Soha nem megoldás, amikor kényszerből, a másoknak való megfelelés, a látszat miatt cselekszünk. Továbbra sem találkozik apa és fia, nincs beszélgetés, nincs bűnbánat, és nincs bűnbocsánat se. Ezek nélkül pedig nem megy.

Dávid cselekedete a tipikus megbocsátok, de nem felejtek gyakorlaton alapul. Hazaengedi, de nem akarja látni, és ezzel tovább nő a feszültség. Az Úr Jézus más utat mutat a számunkra, Ő eltörölte bűneinket, és a teljes megbocsátás útját járja. Az Őt megtagadó Péternek megbocsát, és visszaállítja a tanítványok közé. Bízik benne és új feladatokkal bízza meg. Ez az igazi kapcsolatrendezés. Mi se álljunk meg látszattetteknél, hanem szívből bocsássunk meg, és egyben felejtsük is el a múltat, a sérelmeket.

Absolon ki szeretne törni a házi fogságból, szeretne hatalomra törni, és úgy látszik, vannak szimpatizánsai, Jóáb azonban már nem mer neki segíteni. Kitűnik ezekből az eseményekből, hogy a szereplők csak a saját megoldásokat, az emberi lehetőségeket tartják szem előtt, és nem keresik Isten akaratát. Absolonnak is természetes, hogy ő lesz a trónörökös, de nem kérdezi, hogy Isten is így akarja-e. Mennyi konfliktus elmaradna, ha keresnénk az Úr akaratát. Absolon nem teszi fel a kérdést, hogy hol akarja látni az Úr, de én feltettem-e? Kérdezem-e, hol a helyem, mit szán nekem Isten, vagy én is természetesnek tartom, hogy eredményeim alapján engem illet egy-egy poszt? Absolon erőszak alkalmazásával kényszeríti Jóábot arra, hogy Dávid elé álljon. Az erőltetés soha nem vezet eredményre. Gyakran úgy gondoljuk, hogy a jó dolgokat lehet erőltetni. Azonban ha csak én akarom, hogy a másik kérjen segítséget, vagy keresse a szabadulást, az nem vezet eredményre. Azon kell fáradozni, hogy ki-ki meglássa, hogy az adott helyzet nem jó, és ő maga akarjon változtatni, gyógyulni, új életet kezdeni.

A korabeli média örülhetett, megvoltak a jól sikerült fotók a nagy pillanatról, amikor a király megcsókolta Absolont. Azonban azt már nem mutatták a felvételek, hogy a csók ellenére távolság van köztük. Tehát igazából nem találtak egymásra, nem engedett fel a jég. Hasonló ez a Júdás csókjához, ő is megcsókolta Jézust, de nem a csóknak megfelelően cselekedett. Nem szeretet és szolgálat húzódott meg mögötte, hanem árulás. Mi van a csókjaink, a mosolyaink mögött? Őszinte érzelmek vagy alakoskodás, gyűlölet? Keressük előbb az Úr orcáját, és engedjük, hogy az Ő szeretete megolvassza szívünk fagyosságát, mert csak az Úrtól kapott agapéval, az átélt kegyelemmel leszünk képesek őszintén megbocsátani és őszintén közeledni egymáshoz.

Az Úr Jézus elmondja eljövetelének célját, ami nem más, mint az elveszettek megkeresése és megmentése (Mt 18,11-20). Az Atya látja, hogy az ember a bűn miatt elveszett állapotban van, mi azonban nem így gondoljuk. Meg vagyunk magunkkal elégedve, és úgy véljük, minden rendben van. De ez nem így van, az Ige szerint az ember Isten nélkül él, így elveszett. Jézus azért érkezett a földre, hogy az elveszetteket megkeresse és megmentse. Mert Isten nem akarja, hogy örökké elvesszünk, hogy kárhozatra jussunk, ezért elküldte Fiát, aki élete által megment a haláltól.

Egy példázattal szemlélteti ezt az Úr, amelyben leszögezi, hogy az Atya számára nagyon fontosak az elveszettek, Ő nem mondott le róluk, mindent megtesz, hogy megtalálja őket. És ezt a vágyát  az ember szokására alapozza, jól ismer bennünket, és tudja, hogy értékeinkért, javainkért mindent megteszünk. Ha egy gazdának elveszik egy juha, nem törődik semmivel, amíg meg nem találja. Mindent megtesz érte, csakhogy megmenthesse. Az Úr számára a legnagyobb érték az ember élete, mindent megtesz érte, és nagy öröm van a mennyben, ha sikerül megtalálni az elveszettet.

Tulajdonképpen Isten gyermekeinek, az Úr tanítványainak is magától értetődőnek kell lenni az elveszettek keresésének. Fel kell ismerni, hogy az ember élete, az üdvösség mindennél többet ér, megéri a kockázatot. Soha ne feledjük: az Úr Jézus sem mérlegelt, hanem Önmagát adta oda értünk.

Van-e öröm a szívünkben megtérők láttán? Tudunk-e hálás szívvel örvendezni az Úr előtt egy lélek megtérésén?

A konfliktusok, a problémák elrendezésének módja Isten országában a személyes megbeszélés. A két félnek kell az Úr előtti csöndben közeledni egymáshoz és elrendezni a sérelmeket. A rendezés módja a bocsánatkérés és a megbocsátás. Ha nem sikerül négyszemközt rendezni, akkor bővíteni kell a kört testvérek bevonásával, majd a gyülekezet bevonásával. A hangsúlyos itt az, hogy az Úr azt akarja, hogy ne adjuk fel azonnal a rendezést, ha első próbálkozásra nem sikerül megbékülni. Adjunk újabb esélyt, próbálkozzunk ismét. Mert bizony a megbékülés keresésébe olyan hamar belefáradunk, gyorsan erőszakosabb eszközökhöz fordulunk. Urunk könyörüljön, hogy a konfliktusok rendezésben az imádságnak és a megbeszélésnek szánjuk a főszerepet. Az Úr rámutat, ha ketten vagy hárman egyetértenek abban, amit kérnek, azt megadja az Atya. Sőt, azt ígéri, ha ketten vagy hárman az Ő nevében gyűlünk össze, vagyis Ő lesz a középpont, Őreá figyelünk, Ő jelen lesz. A gyülekezet, a hívő ember életében ez a kulcs, az Ő nevében összegyűlni, azaz nem a magunk ötleteire figyelünk, hanem egyedül az Úrra. Bár minden alkalmunkra az volna a jellemző, hogy az Ő nevében vagyunk együtt. A problémák rendezése is könnyebben menne, ha mindig az Ő nevében lennénk jelen. Talán gyakran azért vallunk kudarcot, mert nem Jézus nevében keressük a megoldást, nem Tőle várjuk a segítséget.

Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.