A kulcs

A

z Úr számára bemutatott áldozatok változatosak voltak (3Móz 8,1-36). Különféle alkalomból és különféle ajándékot kellett bemutatni az oltáron. Ezzel Isten megakadályozta, hogy monotonná váljon az áldozatbemutatás. Mi talán azt mondjuk, milyen jó, hogy nekünk már nem kell bemutatni semmilyen áldozatot, mert az Úr Jézus elvégezte helyettünk, és az Ő áldozata tökéletes. Azonban az áldozatbemutatás erősítette a kapcsolatot Isten és a nép között. Úgy mentek az oltárhoz, hogy átélték bűnös és méltatlan voltukat, de amikor eljöttek, már tele volt a szívük örömmel. Tudták, hogy Isten megkönyörült rajtuk, megbocsátotta bűneiket, és elfogadta őket. Minket az Igeolvasás és az imádkozás erősít meg hitünkben. Az ígéretek alapján győződhetünk meg az Úr kegyelméről, mert minden úgy történik, ahogyan kijelentette számunkra. Hitünket egyedül az Igére építsük, ne az érzelmeink, különféle elgondolások határozzák meg életünket, hanem Isten ígéretei. „Az ÚR ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst, melyet földbe vájt formába öntöttek. URam, te megtartod ígéreteidet, minket pedig megoltalmazol ettől a nemzedéktől mindenkor” (Zsolt 12,7-8).

Most sor kerül Áronnak és a fiainak a felavatására. Ezzel teljes mértékben átélik a gyülekezet előtt, hogy ki vannak választva. Vagyis az áldozat bemutatása során megerősödik bennük, hogy az Úrnak terve van velük. A gyülekezet is megbizonyosodik arról, hogy Isten választotta ki őket, így azután hiteles lesz a szavuk, az általuk bemutatott áldozatok pedig valóban a bűnbocsánatot közvetítik. Az Úr szolgáinak hitelességét Jézus Krisztus elhívása adja. A tanítványokat is Ő választotta ki, és hívta el arra, hogy Vele legyenek és cselekedjék akaratát.

Gondoljuk végig az Úr előtt elhívatásunkat, valóban átéltem-e, hogy azért vagyok azon a helyen, ahol vagyok, mert az én Uram, az Úr elhívott, és oda állított engem. Esetleg csak emberi szempontok alapján kerültem oda, ahol vagyok? Jó, ha mindannyian átgondoljuk: azt teszem-e, amivel az Úr megbízott? Úgy vagyok–e tanítvány, hogy átéltem Jézus hívó szavát, és erre válaszként elindultam követni Őt? Mert a felekezetbe, a helyi gyülekezetbe való beleszületés még nem garantálja az élő hitet, az elhívást. Márpedig élő hitre van szükségünk. Arra, hogy Jézust azért kövessük, amit tett értünk. A követésünk legyen válasz szeretetére, kegyelmére. Úgy, ahogyan Bartimeus életében is látjuk. Amikor átéli, hogy az Úr Jézus meggyógyítja a látását, elindul Jézus nyomában. Követi Őt az úton, megy, ahová Megváltója tart. Immár semmi nem fontos számára, csakhogy mindig Vele lehessen. Így követi Őt egészen a Golgotára. Kövessem én is, ahová megy az Úr. Menjek Vele végig, a célig. Ne álljak meg félúton, és ne is forduljak vissza. Jézussal van cél.

Megragadott még az is, hogy ezt az ünnepet nem csapták össze, hét napig tartott, addig kellett ott lenni a gyülekezet sátrának a bejáratánál. Mennyi időt szentelünk az Úrnak? Tudnánk-e egy hetet csak arra fordítani, hogy végig istentiszteletet tartsunk, hogy együtt legyünk az Úrral? Mennyi időt szánunk Istenre, az Igére? Fontos az időráfordítás, mert az elmélyült kapcsolathoz időre van szükség. Szenteljünk ma is minél több időt az Úrral és az egymással való együttlétre.

Az előző fejezetben határozottan a hit általi megigazulásra fektette a hangsúlyt Pál (Rm 4,1-12). Minden hit által működik Istennel való kapcsolatunkban. Isten országa ajtaján a hit a kulcs, csak hit által fordul el a zár, és nyílik meg előttünk a keskeny út, az ország fő útja. Ha eddig másképp próbálkoztunk és kudarcot szenvedtünk, és úgy látjuk, még mindig kívülről topogunk, vegyük kézbe a kulcsot, közeledjünk hit által az Úrhoz, és megnyílik a kapu, átéljük a kegyelmet.

Az apostolnak ez nem a saját véleménye, hanem előbb az Íráshoz fordul, és annak alapos tanulmányozása után hozza meg döntését, írja le véleményét. Mi is mindig előbb kutassuk az Írást - a hitünk nem alapulhat saját véleményen, nem építhetünk arra, hogy én így gondolom. Hitünk alapja a Szentírás.  

Így azután Pál apostol Ábrahám elhívását és életét állítja a hitből való megigazulás példájaként olvasói elé. Rámutat, hogy Ábrahám első mozdulata a hit volt. Ez nem valamilyen babonás hitet jelent, nem arról van szó, hogy elhitte, van Isten, hanem Ábrahám meghallotta Isten szavát. Átélte, hogy Isten élő személy, valóság, aki megszólítja őt, mert terve van vele. Ábrahám hitt az Úrnak. Tehát számára a hit azt jelentette, hitt Isten szavának, és engedelmeskedett Neki. A hit soha nem a saját sikerét egyengeti, hanem mindenben engedelmeskedik az Úr szavának.

Az ősatya engedelmessége azt eredményezte, hogy addigi életét maga mögött hagyta, és egy új életet kezdett Istennel. Ebben az életben már az Úr járt előtte, ő pedig követte. Mindenben figyelt arra, amit Isten mondott neki. Teljes szívből bízott Benne, hitte, hogy minden úgy lesz, ahogyan Isten mondta neki.

Ábrahám is hit által tapasztalta meg bűnei bocsánatát. Az Ige szerint az az igazán boldog ember, akinek az Úr megbocsátotta minden vétkét. Nincs nagyobb boldogság, mint átélni: eltöröltettek bűneim, Jézus Krisztus halála által. Ezért hálával tartozunk. Áldjuk és dicsőítsük Őt ma is engedelmes, Neki szolgáló élettel!

Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved

1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.

2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.

3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!

4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.

Isten áldásával.