Felüdítés

A

 zsoltáros nagyon őszinte, elmondja mindazt, amit gondolt (Zsolt 77,11-21). Úgy vélte, Isten megváltozott, már nem szereti népét, sőt, elvetette őket. Gyakran mi is önmagunkból indulunk ki, mivel mi hamar félretesszük azt, aki megbánt vagy valamit vét ellenünk, úgy véljük, Isten is így cselekszik. Mi szeretjük elraktározni sérelmeinket, nehezen békülünk meg, és a szerző is úgy gondolta, Isten is hasonlóképpen cselekszik. Sőt, már azon gondolkodott, Isten végleg elvetette népét.

De mielőtt ezek a gondolatok gyökeret eresztettek volna benne, elmélkedni kezdett az Úr tetteiről. Felidézte magában a régi történeteket, és azok alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetséges, hogy elvesse az Úr népét. Ő más, mint mi, nem cseréli le övéit akkor sem, ha bosszantják, fárasztják Őt. Tele van türelemmel, irgalommal és megbocsátással. Ez tükröződik Jézus emberré lételében is. Azért jött, mert nem elvetni, hanem megmenteni akarja az Atya az emberrel való kapcsolatát, és őt magát is.

A bibliai elmélkedés segít nekünk is átértékelni Istenről vallott gondolatainkat. Megláthatjuk hatalmát, és reménység támadhat a szívünkben. Azaz Isten, Aki a múltban hatalmas dolgokat vitt végbe, nem változott meg, ma is ugyanaz. Ezt olvassuk a Zsidókhoz írt levélben is: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsid 13,8).”

A zsoltáros egészen másként folytatja gondolatait az elmélkedés után. Másképp kel fel, mint ahogy lefeküdt. Kétségeitől megszabadult, megtisztult a félelemtől és aggódástól, nincs már harag benne, mert látja az Úr hatalmát. Az Igén való gondolkodás közben meglátja: az Úr senkihez nem hasonlítható, mindenkinél hatalmasabb, és ma is csodákat cselekszik. Hiszem-e, hogy Ő ma is csodákra képes, meg tudja változtatni az életeket, népét megoltalmazza az ellenség támadása idején? Sőt, az Úr Jézus Krisztus által győzött a gonosz felett. De így látjuk-e? Legyőzöttként nézünk-e az ördögre, és bízunk-e az Úr Jézusban? Belső küzdelmeink idején kire hallgatunk: a negatív hangokra vagy Jézusra? Kinek a szava fontos számunkra: Jézusé vagy a sajátunké, a lényünkben megszólaló óemberé? Mert az óember elcsüggeszt, azt üzeni, igazunk van, míg a Lélek rámutat, hogy kegyelemre szoruló bűnös vagyok.

Ma is szabad szünetet tartva elmélkedni az Igén. Amikor túl vagyunk terhelve, és úgy érezzük, nem bírjuk tovább, tartsunk szünetet, álljunk meg, mint a zsoltáros is tette. Ha megállunk és az Igéhez fordulunk, megújulunk hitünkben, feltöltődünk békességgel és örömmel. Töltődjünk fel Igével, krisztusi gondolatokkal és az Ő szavaival. Majd a töltődés után éljünk is belőle, vagyis éljük is az Igét.

Még azt meg kell jegyezni, hogy a zsoltár első tíz verse panaszt tartalmazott. Az Úrnak panaszkodott nyomorúságáról és népe nehéz helyzetéről a zsoltáros. A mai szakasz azonban már dicséretet tartalmaz. Mitől változott meg a szerző hangulata és a zsoltár tartalma? A biblikus elmélkedéstől - amíg Istenről meditált, átváltott a panaszból dicséretre, mert már nem a panaszt látta, hanem az Úr hatalmát. Látta, hogy van miért hálát adni, van miért dicsérni az Urat.

Pál apostol látja a római gyülekezetben lévő ajándékokat (Rm 15,14-33). Felismeri a testvérekben Krisztus munkáját, és tudja, képesek tanítani egymást. Tehát nincs rá feltétlenül szükség. A munka, ahogyan eddig is, megy nélküle is. Jó látni, ahogy elismeri Pál mások munkáját, értékeli tetteiket. Milyen jó is, ha meglátjuk egymás értékeit, és el is ismerjük.

Pál tele van alázattal, jól látja, hogy mindent az Úr végzett általa. Nem ő a kiváló munkás, hanem Jézus a nagyszerű Mester, Aki kihozta belőle a legtöbbet. Minden Krisztus műve Pál életében. Mi is köszönjük meg Urunk életünkben elvégzett munkáját.

Az apostol szeretne Rómába menni, mégpedig azért, hogy felüdüljön általuk. Vagyis a római gyülekezetben akar feltöltődni, mielőtt újabb missziói területekre megy. Ez a gyülekezet töltőállomássá lett mások számára. Nemcsak maguknak tartalékolják a hitet, Isten országa erejét, hanem azért is, hogy mások is megerősödjenek általuk. A mi közösségünk és életünk felüdít-e másokat? Betöltjük-e mi is a töltőállomás szerepét? Tudunk-e adni másoknak, vagy mindig csak kapni akarunk?

De Pál sem csak azért megy, hogy kapjon, hanem ő is adni akar. Krisztus áldásának teljességét viszi a számukra. Mit viszünk mi magunkkal, amikor látogatóba érkezünk? Krisztust visszük, amint Pál is tette? Bárhová ment, Jézus Krisztust vitte a szívében, és meg is osztotta másokkal. Ma sokféle tartalmat megosztunk az internet segítségével ismerőseinkkel - megosztjuk-e hitünket? Megosztjuk-e környezetünkkel mindazt a lelki gazdagságot, amit Urunktól kapunk folyamatosan? Mert Ő bőven osztja ajándékait és áldását, mindezt azért, hogy folyó módjára áradjon tovább rajtunk keresztül. Pál nemcsak valamicskét ad az evangéliumból, hanem Krisztus áldásának teljességét adja. Mindent továbbad, amit maga is kapott, hogy minél többen megismerjék a kegyelmet, és áldást nyerjenek az Úrtól.

Hála

1.Hála, hogy itt a csendes reggel,

Hála, hogy éjre nappal jő,

Hála, hogy minden órám gondját elhordozza Ő.

2. Hála barátért, testvérszívért,

Hála, hogy bennük bízhatom,

Hála, hogy minden ellenségnek békét hozhatom.

3. Hála a munka áldásáért,

Hála a boldog percekért,

Hála, hogy adtál dalt is, fényt is, adtál szép zenét.

Isten áldásával.