Sóvárgás

A

 ma olvasott rendelkezések által Isten törvények a komolyan vételét erősíti meg a Szentírás (3Móz 17,1-16). Izráel fiainak meg kell tanulniuk, hogy a törvényt komolyan kell venni, nem lehet büntetlenül kijátszani, és nem is érdemes. A mi számunkra mindezek már a teljes Íráshoz, Isten minden szavához való viszonyulásunkat jelentik. Arra mutat rá, hogy az Úr szavát mindig vegyük komolyan, valóban váljon mércévé, mert Istent ma sem lehet megtéveszteni. Erre félelmetes példa Anániás és Szafira esete, akik a Szentlelket akarták megtéveszteni, amikor a teljes összegnek tüntették fel, amit az apostolok lábai elé tettek. Pedig nem érdemes Istent becsapni, miért is tennénk, amikor Ő vállalta, hogy országa polgárairól gondoskodik. Aki az Övé, és mindenben bízik Benne, az átéli, hogy az Úr mindig idejében cselekszik.

Minden dolognak az Úr színe előtt kell végbemennie. Nem lehet sutyiban végezni az áldozatbemutatást sem. Ami Isten népe között történik, mindaz az Úrra is tartozik. Ezért a levágott állatokat is az Úr színe elé kell vinni. Ebben benne van a hálaadás, soha ne feledjük el, hogy mindent az Úrtól kaptunk. Az életünk, a föld, ahol vagyunk: ajándék. Senki nem mondhatja, hogy az enyém, mert minden az Övé, Ő teremtette, és ezáltal az Övé a tulajdonjog, senki nem ruházta rá. A földet nekünk adta Isten, hogy életterünk, lakóhelyünk legyen, be is rendezte számunkra, de nem a mi tulajdonunk. Az életünk is ajándék, amiről majd számot kell adnunk. Nem nagyon szeretjük ezt ma hallani, úgy gondoljuk, miénk az élet, azt teszünk vele, amit akarunk. De ez nem így van. Ha megismerjük az Úr Jézust, általa az Atyát, akkor életcélunkat is megismerjük. Mert Isten megismerése nélkül az élet értelmét sem találjuk. Aki nem látja meg Isten tervét, az pótterveket készít, hamis vágyak után szalad, és akár az egész élete rossz irányba csúszik.

A vér megevésének tilalma tulajdonképpen az élet védelmét jelenti számunkra. Védjük, óvjuk az életet, legyen fontos a saját és a másik ember élete, sőt, a még meg nem született gyermek élete is. Semmi ne legyen értékesebb számunkra az életnél, hiszen Isten a Fia életét adta oda értünk. Jézus vére szerez számunkra engesztelést. Azonban el kell gondolkodnunk azon, igazán megbecsüljük-e életünket, érték-e az ember számunkra, vagy már a hatalom és a pénz iránti vágy elértéktelenítette magát az életet? Még megváltozhat gondolkodásunk és az élethez való hozzáállásunk, ehhez az Igét kell komolyan venni, és engedelmeskednünk neki.

Pál apostol a gyülekezet figyelmét az eljövendő dicsőségre irányítja, ennek látása ad erőt a jelenlegi szenvedések hitben való elhordozására (Rm 8,18-30). Irányítsuk mi is tekintetünket mindarra, amit Isten készített az övéinek - ha így teszünk, merjük vállalni a szenvedéseket is az Úrért. Rámutat az apostol, hogy a teremtett világ számára is az eljövendő dicsőség lesz a megoldás. Az új teremtésben szabadul meg a világ is a bűn átkától, minden nyomorúság ezt a vágyat fejezi ki. A világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését, az új világ megjelenését, mert az lesz az igazi beteljesülés, a megoldás.

Az Isten fiainak a megjelenésére való várakozás azt is jelenti, hogy ma is úgy várja a világ az evangélium képviselőt, ahogyan a sót várták. A só a legfontosabb tartósítószer volt, nélküle megromlott a hús. Isten népe lehet ma az a só, ami megóvja a romlástól az életet. Ehhez az is kell, hogy ne veszítsük el ízünket. Nem elég sónak látszani, annak is kell lenni. 

Mi is várhatjuk minden reggel sóvárogva az Igét és az Úrral való közösséget. De van-e bennünk sóvárgó vágyakozás az Ige után, vagy csak langyosság: el kell olvasni, hát elolvasom. Kérjük Isten Szentlelkét, adjon az Ige után való őszinte és mély sóvárgást, hogy mindig úgy vágyjunk szavára, ahogyan a sóra, vagy a forróságban a vízre vágyunk. Ne fásuljunk bele, hanem olvassuk újra és újra kitartóan.

Köszönjük meg a Szentlélek jelenlétét, mert Ő az imádságban is segít. Lám, még igazán imádkozni sem tudunk, még abban is segítségre szorulunk, a Lélek azonban segít, esedezik értünk, továbbítja Isten elé kéréseinket, szavainkat. Milyen jó, hogy így számíthatunk Rá. De valóban számítok a Lélek munkájára, vagy csak magamban bízom? Mi gyakran gondoljuk azt, hogy mindent tudunk, sőt, nagyon jól tudunk, aztán kiderül, hogy ez mégsem így van. Az Úr könyörüljön, hogy ezt felismerve valóban Isten Lelke vezetésére bízzuk magunkat.

Pál apostol azért tudja mindenben az Úrra bízni magát, mert azt is tudja: „azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van” (28). De valóban hisszük is, hogy minden a javunkra van? Hisszük ezt egy váratlan élethelyzetben, betegség vagy üldözés idején? A mi feladatunk, hogy szeressük Őt, a többi pedig az Ő dolga. Higgyük, hogy a számunkra rossznak látszó dolgokból is jót hoz ki. Amikor Málta szigetén megmarta a kígyó Pált, az rossz volt, de Isten jót hozott ki belőle. Először is, megmentette Pált, másodszor pedig mindez bizonyságtétellé vált a máltaiak számára. Akik Istent szeretik, minden javunkra van - ebbe az ígéretbe kapaszkodjunk ma, és higgyük, hogy javunkra lesz az is, ami most kárunknak tűnik. Az Úr a rosszat, a gonoszt is jóra tudja fordítani, ahogyan József is megtapasztalta.

 Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám

1. Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, Tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

2. Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!

3. Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!

4. Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, S majd a végső harcon át mennybe fölragadj! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!

Isten áldásával.